Máris itt van Ariana Grande új lemeze, a thank u, next!

Avatar photo
2019.02.8., 14:11

Az augusztusban megjelent Sweetener a korábbi albumoknál érzékenyebb tónusú volt, ami nem is csoda: az énekesnőt mélyen megrázta a 2017-es manchesteri koncertjén történt terrortámadás.

A megjelenés óta eltelt öt hónap is durva érzelmi hullámvasút volt Ariana Grande számára. Először korábbi szerelmét, Mac Millert veszítette el (a rapper régóta küzdött függőségével, míg végül túladagolta magát), októberben pedig szakítottak vőlegényével, a színész Pete Davidsonnal.

Az album előfutáraként megjelent három kislemezből kettő (thank u, next és 7 rings) a Billboard 100-as listájának első helyén debütált – és nagy valószínűséggel mindegyiket Ariana korábbi párkapcsolatai inspirálták. A címadó thank u, nextben többüket név szerint is megemlíti (Miller és Davidson mellett Big Seant és Ricky Álvarezt), az imagine-ben mintha Mac Millert gyászolná, a 7 rings pedig egy szakítás utáni, „gyógyító” bevásárlótúráról szól.

A thank u, nexten előző albumának producereivel, Tommy Brownnal (The Black Eyed Peas, Travis Scott) és Max Martinnal (Katy Perry, Taylor Swift) dolgozott együtt – egyben ez az első lemeze, amelyen egyáltalán nem szerepelnek vendégelőadók.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás