Margaret Island 4. születésnap a Parkban!

Avatar photo
2018.04.23., 12:37

Május 3-án a Margaret Islanddel nyitja meg kapuit a főváros legnagyobb szabadtéri klubja, a Budapest Park.

Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint csapata az elmúlt négy évben a szemünk előtt lett kezdő zenekarból vérprofi produkció. Sikerük egyik titka kétségkívül az, hogy a népszerűség ellenére ma is végtelenül őszinte gondolatokat bújtatnak örömzenélésbe. Így kérdés sem fér hozzá, hogy a nemrégiben Junior Artisjus díjjal is kitüntetett csapat koncertje tökéletes nyitóbulija lesz a Budapest Park 2018-as évadának!

A fiatal folk-pop zenekar a koncert előkészületei mellett jelenleg harmadik nagylemezén dolgozik, amelyről elsőként a „Hóvirág” című dal jelent meg klippel együtt. Ezt a dalt Budapesten először a Parkban fogják előadni, de további szerzeményeket is hallhatunk élőben a készülő új albumról. Például a „Legszebb szavak”-at, amelynek szövegébe bizonyos szópárokat a közönség szavazott be. Ennek a dalnak a szövege már korábban megjelent, Kautzky Armand szavalta el a költészet napján, és hamarosan elkészül hozzá a legújabb Margaret Island videó is.

„Nagyon vártuk már a tavaszt. Azért is, mert idén mi nyithatjuk meg május 3-án az ország legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyét, a Budapest Parkot. A tavalyi évben kétszer is örömzenéltünk itt több mint négyezer embernek”

– meséli Füstös Bálint a zenekar gitárosa.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az ünnepi koncert vendégzenekara a The Carbonfools lesz, de velük lesz ByeAlex és a Slepp, akikkel előadják közös számukat („Menned kéne”), illetve elfogadta a csapat felkérését a legendás LGT zenekar egykori énekes-gitárosa, Karácsony János is.

Jegyértékesítés
Esemény

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás