Már hallgathatod is Karányi 80-as évek sci-fi filmjeinek hangulatát idéző EP-jét!

Avatar photo
2016.02.11., 12:01

A 80-as évek sci-fi filmjeinek hangulatát idézi Karanyi február 11-én megjelent új hanganyaga a Million One EP. A Hello, Celebrate Life és Hitime kislemezek után ezúttal nem egy dal készült, hanem öt önálló zene kapott helyet az új EP-n, amely decemberre egy teljes albummá fejlődik majd. A teljes lemez tehát négy részben jelenik meg az év során, így negyedévenként érkezik majd egy-egy újabb fejezete. A lemezen feltűnnek a hazai popélet ismert alakjai, olyanok mint Odett, Kama, vagy Fehér Balázs.

Az új dalokat egyébként február 27-én az Akvárium Klubban is bemutatja Karányi: sok év után először szintetizátorokkal és mindenféle analóg kütyüvel felszerelt exkluzív live szettel hallhatjuk DanitOdett vendégszereplésével.

A Million One EP-t már hallgathatod is, de egy napig (csütörtök éjfélig) ingyen le is lehet tölteni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás