Magyarországon nálunk láthatod először a Town of Saints videóját!

Avatar photo
2016.01.29., 12:29

Korábban már járt nálunk a holland/finn Town of Saints zenekar – sőt, interjút is adtak nekünk -, mi pedig a remek hangulatú klubkoncert után nagy rajongói lettünk a csapatnaks. Annyira, hogy le is pacsiztunk velük, így nálunk láthatjátok Magyarországon először a mai napon megjelent videoklipjüket.

Town of Saints - Official Pressphoto 2016_2 (photo by Ruben van Vliet) LANDSCAPE WEB

A Town of Saints zenekar tagjai utcazenészként kezdték pályafutásukat, mikor Harmen Ridderbos (ének/gitár) és Heta Salkolahti (hegedű/vokál) Ausztria hegyeiben először találkoztak. A következő öt évet pedig Európa-szerte turnézással töltötték, amely során egy ütemes, pörgős ötkerekű indie-folk gépezetté alakultak.

A zenekar nemrégiben jelentette be No Place Like This című új nagylemezének megjelenését, amely a Caroline International gondozásában kerül majd boltokba, és amely a trópusi és a sötétebb hangzást gyúrja egy árnyalt egyveleggé. Ennek pedig megérkezett első előfutára az album címadó dala.

A lemez azt a kettősséget járja körül, amely a modern élet és az ősi anyatermészet között áll fent. Állást foglal a mai modern társadalom racionális döntései ügyében, és kérdéseket vet fel végső soron atekintetben is, hogy egyáltalán ezek racionális döntések-e. A mondanivaló pedig érthető saját környezetünkre, a Földre vagy akár az egész világra.

Nem túl könnyű témához nyúltak, ám annál érdekesebb, magával ragadóbb módon dolgozzák fel azt, amelynek első állomása pont az előbb említett kettősséget bemutató videoklip, amelyet Lettországban forgattak, és amelyben a munkából hazatérő férfi vívódik, hogy az valóban az otthona-e. A kérdést pedig mi, nézők dönthetjük el.

Town of Saints - No Place Like This FRONT WEB SMALL

A hamarosan érkező nagylemez a második a sorban a 2013-as Something To Fight With után, amely Hollandiában és hazájukon kívül is nagyon népszerű lett. Ennek köszönhetően csak 2014-ben 130 élő fellépésük volt 11 különböző országban.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Fotó: Ruben Van Vliet

Címkék: ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás