Avatar photo
2015.11.22., 18:02

Madonna szexkönyve még mindig akkora durranás, hogy minden eddig nem látott fotóját is körözik (18+)

Huszonöt évvel ezelőtt jelent meg Madonna provokatív fotókönyve, ami kilencvenes években finoman bontakozó erotikaspecifikus művészeteinek és az utca emberének is mutatott egy határozottan nagy és kemény dildót. A SEX könyvből már évek óta jelennek meg eddig nem látott fotók, főleg, hogy a világ egyik legkeresettebb kötete (és egyben a legnagyobb hiánycikke) az antikváriumokban vagy az e-Bay-en, és ami úgy látszik, még most, két évtizeddel később is inspirálja a határokat feszegetni kívánó művészeket.

 
 

A nemes egyszerűséggel csak SEX névre keresztelt könyv Steven Meisel divatfotós által készített erotikus felvételek gyűjteménye lett, amelyek nemcsak, hogy gyönyörűek és fantasztikus művészi értékkel bírnak, de Madonna is lenyűgözően fest rajtuk.

 
 
 
 
 
 

1992-ben Madonna meglepő és a prűd amerikai átlagemberek véleménye szerint botrányos képeskönyvvel rukkolt elő. A SEX című kiadványban ugyanis meztelenül, erotikusan, vágyait felvállalva szerepel.

 
 
 
 
 
 

A popsztár botránykönyve több kiadást élt meg, de minden alkalommal napok alatt elkapkodták, jelenleg pedig szinte beszerezhetetlen.

 
 
 
 
 
 

Nem is csoda, hogy ez a gyűjtemény vezeti azt a könyvsikerlistát az Egyesült Államokban, amelyen “kaphatatlan”, vagy már csakis antikváriumokból és az e-Bay-ről – de azokból is elég esélytelenül – beszerezhető művek vannak, és amelyek utánnyomását nem tervezik.

 
 
 
 
 
 

Ez a könyv áll a BookFinder.com honlap által, az utóbbi évek internetes keresgéléseinek alapján összeállított toplista élén is.

 
 
 
 
 
 

Madonna a könyv megjelenésének évében alapította saját kiadóját, a Mavericket is. A Maverick egy lemezcégből (Maverick Records), egy film produkciós cégből (Maverick Films) egy zenei, egy tévés, egy merchandising és egy könyvkiadói részlegből állt. Az istálló első kiadványa lett a SEX könyv is, amiből 1,5 milliót adtak el 50 dolláros áron abban az időben.

 
 
 
 
 
 

Ugyanekkor jelentette meg ötödik stúdióalbumát Erotica címmel, ami az amerikai toplista második helyére került fel. Provokatív imázsát csak fokozták a Tanú teste és a Kockázatos játékban megformált szerepei. Az első szadomazó és kikötözős jeleneteket tartalmazott, és a kritikusok rosszul fogadták.

 
 
 
 
 
 

A könyv erotikus képein Madonna olyan sztárokkal fotóztatta magát, mint Vanilla Ice rapper vagy a szupermodell Naomi Campbell. Talán ez is hozzájárulhat a kiadvány iránti elképesztő érdeklődéshez.

 
 
 
 
 
 

A könyv érdekessége, hogy a díva által írt szemelvényeket illusztrálják a fotók, és anno alumíniumból készül, vésett fedő- és hátlappal jelent meg, fotós fóliába csomagolva.

 
 
 
 

A pakknak része volt továbbá az Erotic című dal, ami Madonna 1992-es nagylemezét vezette fel. A fülledt, Erotica című laza koncepciólemezen már a dalokban is arra buzdítja lelkes rajongóit a szexistennő, hogy engedjenek a természet kísértésének, és ne kulcsolják össze combjaikat, ha arról lenne szó.

 
 

Az Erotica és az ehhez kapcsolódó botrányos videoklip révén megjelenése után néhány nappal már világszerte ismert volt. Ahhoz, hogy a videó koncepcióját megértsük, először érdemes áttekinteni a klip tartalmát, amely a Madonna-jelenség értelmezéséhez is nagyban hozzájárul. A klip a hollywoodi hőskorszakot idéző homályos, fekete-fehér, felvillanó képek sorozatával indul, amelyek alatt egy lágyan lüktető house beat dallamot hallhatunk. Madonna a videó első képein az 1930-as évek körülrajongott filmcsillagaként, Dita Parlóként jelenik meg, fekete ruhában, arcán maszkkal, kezében pálcával, majd a képernyőn, mintegy víziószerűen tűnik fel az „Erotica” felirat. Keretet adva a videó történetének, a nézőt Dita Parlo vezeti be Madonna fantáziavilágába, amelynek burkolatlan célja az, hogy ezek a fantáziák a nézőt egyfajta önkívületi állapotba juttassák.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

“My name is Dita, I’ll be your mistress tonight, I’d like to put you in a trance.”

 
 
 
 
 
 

A videóban felvonultatott képi anyag a média fősodrában eddig a pontig is szokatlannak számított az 1990-es évek elején, azonban az ezt követőek minden korábbi konvenciót áthágnak, s már-már a pornográfia határait súrolják. Madonna könyve és videója egy olyan világ képét vetíti elénk, amely egyszerre fordul szembe a múlttal és a jelennel, miközben a posztmodern gyakorlatnak megfelelően az önmaga ellen való lázadás sémáit is megteremti.

 
 
 
 
 
 

Ahogy egy részletes elemzés is írja, a SEX könyv és az Erotica album rendre megkérdőjelezi a korábban elfogadott törvényszerűségeket és igazságokat, s rámutat ezeknek társadalmilag konstruált jellegére. Míg sokan a posztmodern kultúra forradalmáraként emlegetik, mások antifeministának, vulgárisnak és értéktelennek bélyegzik az énekesnő munkáit. Ennek elsődleges oka az, hogy Madonna alkotásai élénk társadalmi vitát generálnak, mivel mindig a társadalom legaktuálisabb, legérzékenyebb kérdéseit feszegeti.

 
 
 
 
 
 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás