Avatar photo
2019.03.12., 12:10

Madonna száz életet leélt, mielőtt Madonnává vált volna, erről pedig dokumentumfilm is készült

Jöhetnek-mehetnek a párslágeres sztárok és az egy nyarat megélt szenzációk, de van, ami örök: Madonna, a könnyűzene mindenkori királynője hatvanon túl is örökifjú nagyasszony, akit mindenki ismer, és aki az elmúlt négy évtized mindegyikén otthagyta nyomát. Arról azonban már kevesebben tudnak, hogy Madonna Louise Ciccone már a húszas évei hajnalán jócskán belecsöppent a zenész-művész világba, még jóval azelőtt, hogy a nyolcvanas évek elején végérvényesen berobbant volna a köztudatba.

A popsztár eredettörténetét pedig nemrégiben mozivászonra is vitték: a Madonna and the Breakfast Club című dokudráma ma debütál az Egyesült Államokban, és a film az énekesnő 1983-as világhírnévre törését megelőző pár évet dolgozza fel, amely időszakban Madonna a következő hős -és gaztetteket hajtotta végre, listába szedve:

  • 1978-ban otthagyta a Michigani Egyetemet, és New Yorkba költözött, ahol egy Dunkin’ Donuts fánkboltban kap munkát, azonban innen hirtelen távoznia is kellett, miután egy apróbb nézeteltérés során lekvárt spriccelt egy vevő arcába;
  • meztelenül pózolt Bill Stone kamerája előtt –  a képek 1985-ben a Penthouse magazinban landoltak;
  • 1979-ben az egyslágeres Patrick Hernandez háttértáncosaként Európa-turnéra ment;
  • ugyanebben az évben beleszerelmesedett Dan Gilroy-ba, akivel egy queensi zsinagógába költöztek, később pedig zenei kollaborációba is kezdtek a Breakfast Club nevű poszt-punk zenekarban;
A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
  • egy diákok által készített filmben, a Certain Sacrifice-ban (magyar címén Egy bizonyos áldozat) dominát alakított, aki szexrabszolgákkal közösen egy sátánista rituálé keretén belül áll bosszút erőszaktevőjén;
  • miután 1980-ban szakított Gilroy-jal, egy új bandához, az Emmy and the Emmys-hez csatlakozott, amellyel 15 számot adott ki;
A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
  • 1982-ben otthagyta zenekarát, hogy belekezdjen szólókarrierjébe, és felvette első önálló számait;
  • a Danceteria nevű klubban kapott ruhatáros állást, majd kibulizott magának egy fellépési lehetőséget a szórakozóhely szokásos heti kabaréműsorában, mely egyben az első önálló koncertje volt;
  • szerelmi viszonyba bonyolódott a művészvilág akkori legnagyobb szupersztárjával, Jean-Michel Basquiat-val;
  • 1983-ban megjelentette első anyagát, az Everybody és aBurning Up pedig rögtön az amerikai klubok legtöbbet pörgetett számai közé került;
  • ugyanebben az évben megjelent a debütáló albuma Madonna címmel;
  • találkozott a stylist Maripollal, aki megálmodta, és szép fokozatosan megvalósította az összetéveszthetetlen Madonna-stílust.

Mindössze öt év leforgása alatt a semmiből érkezett huszonnéhány éves lányból röviden így lett gigamegasztár, ha valaki pedig részletesebben is szeretne belepillantani a popsztár eredettörténetébe (melyben a Madonnára kísértetiesen emlékeztető Jamie Auld a főszereplő), a Madonna and the Breakfast Club március 12-én debütál az USA-ban.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

(Forrás: Noisey)

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás