Woodkid
„Lentebbről kezdem, hogy újra bebizonyíthassam, van mondanivalóm” – Woodkid–interjú
Megjelent Yoann Lemoine, azaz Woodkid legújabb dala, az elképesztő klippel megtámogatott Goliath. Hét év telt el a francia énekes-dalszerző legutóbbi és egyben első lemeze, a The Golden Age megjelenése óta, ám az idő nem pergett eredménytelenül. Woodkid érzelmileg és szakmailag is nagy utat tett meg, hogy most tiszta lapként köszönthesse a Goliath-tel érkező új művészi korszakát.
Mi inspirálta az új dalt?
Az emberek kapcsolata a felettük álló erőkkel szemben. Ez sokféleképpen értelmezhető.
Szólhat az erőforrások túlzott használatáról, környezetvédelmi problémákról, emberi jogokról, a 21. században zajló elképesztő nemi forradalomról. Mindannyian olyan nehéz kihívások elé vagyunk állítva, amelyek sokszor teljes mértékig kimerítenek minket, holott megfelelő hozzáállással a legtöbbjüket legyőzhetnénk.
Ez a gondolat állt a Goliath mögött. A videóban azt a metaforát használtam, hogy a hatalmas ipari gépeknek időnként szörnyekkel kell elbánniuk, éppúgy, ahogy nekünk, embereknek is, a posztindusztriális társadalomban. Sok mindenért és sok mindenen kell dolgozni. Az én esetemben ez az önbizalom szörnyével folytatott küzdelmet jelenti, amellyel sokat foglalkoztam az elmúlt években. A szörny maga mindenki számára más és más. Nem szeretném túlzottan megmagyarázni a dalt és a videót, mert akkor megfosztom az embereket a sajátos értelmezéstől. A Goliath egy olyan alap, amelyre mindenki felépítheti a saját történetét.
Ez az első színes videokliped, amiből egyértelművé válik, hogy új korszakba léptél. Mesélj erről!
Még sok felfedeznivaló van ebben az új korszakban számomra is, de az biztos, hogy az új dal megalkotása maga egy nagyon szórakoztató, összetett, izgalmas és kreatív utazás volt. Egy olyan dekonstruált, érzelmileg igényes dal jött létre, amelyre nagyon büszke vagyok. Intim, mégis sokkal kitárulkozóbb, mint az eddigiek.
Miért hoztál létre egy teljes weboldalt, ami a klipben látható világot valóságnak kezeli?
Mert talán az is. Talán mindez nem csak kitaláció.
Miért kellett hét évet várnunk arra, hogy új dalt halljunk tőled?
Azért, mert sajnos nekem is várnom kellett. Az első lemezem jóval nagyobb sikert ért el, mint amire számítottam. Sosem hittem, hogy az életem akkora fordulatot vesz, hogy emberek milliói előtt fogok játszani. Nem álmodtam meg mindezt előre, így minden örömével együtt is nagyot ütött, amikor megtörtént.
Megijesztett a tény, hogy a zenét magától értetődően a hírnév és a bevételeim fenntartására használhatnám. Úgy éreztem, hátra kell lépnem, és el kell feledtetnem magam egy kicsit annak érdekében, hogy újra felébresszem magamban az elfeledettségtől való félelmet.
Így most olyan dalt készíthettem, amit hét év új élményei hívtak életre, aminek új üzenete van ahelyett, hogy a korábbit ismételné. Kihívás elé állítottam magam, lentebbről kezdem, hogy újra bebizonyíthassam, valóban van mondanivalóm.
Azt mondják, hét év alatt az összes sejt megújul az emberben, tehát gyakorlatilag kicserélődtél az első lemezed óta.
Komolyan, pont hét év? Ez nagyon menő, hangoztatni fogom!
És művészként miként változtál ez idő alatt?
Rájöttem, hogy nem tudok olyan sok mindent, mint hittem, ezért elkezdtem kollaborálni másokkal, hogy új dolgokat tanulhassak. Emellett tanultam újdonságokat az interneten is: új szoftverekkel, a zene- és képkészítés új útjaival ismerkedtem meg.
Ilyen tekintetben fejlődtem, bár továbbra is vannak dolgok, amikkel kapcsolatban bizonytalan vagyok. Ez a korábbinál egy kicsit törékenyebbé, kaotikusabbá és ugyanakkor szabadabbá is teszi a zeném.
Kik vannak rád a legnagyobb hatással?
Nagyjából ugyanazok, mint eddig, ez nem változott az első album óta. A hetvenes évek amerikai minimalista mozgalma, a score és filmzene. Viszont őszintén megvallva, nem hallgatok sok zenét. Tartok attól, hogy mások új szerzeményeit meghaladhatatlanul jónak érzem. Amikor például James Blake, Frank Ocean vagy Kendrick Lamar számait hallgatom, gyakran az a benyomásom, hogy képtelenség elérni azt a szintű kiválóságot. Ilyen gondolatokkal pedig nem akarom lehangolni magam.
Van magasabb célod a zenéddel?
Szerintem a zene nem tudja megváltoztatni a világot, az emberek képesek erre, akik hallgatják. Erre szükség is van, főleg most, elképesztő dolgok vesznek minket körül.
Az én zenémnek nincs magasabb célja a szórakoztatásnál, és annál, hogy kiemelje az embereket a mindennapi életükből. Ha eközben begyújt bennük valamit, esetleg átsegíti őket a jobbá válás folyamatán, máris nagy csatát nyertünk.
A korábbi Instagram-képeid törlésével azt jelzed, hogy egyfajta művészi újjászületés történik?
Igen, korábban sok mindent megosztottam az aktualitásokról, másokkal történő kollaborációkról, és ezzel a lépéssel szerettem volna egyértelművé tenni, hogy új fejezetet kezdtem.
Úgy érzem, ez a dal az eddigi legfontosabb lépésem előadóművészként, és szerettem volna a vele érkező új életszakaszom tiszta lappal indítani. Ez ad egy kis titokzatosságot az új projektnek, ami tetszik is, mert szerintem a rejtélyesség az egyik legjobb dolog a művészetben.
Hét évvel ezelőtt azt mondtad, hogyha később visszanézel majd az első, The Golden Age című albumodra, akkor talán azt gondolod majd, hogy nevetséges, de legalább megcsináltad. Mit gondolsz róla most?
Nem igazán hallgattam vissza az utóbbi időben.
Miután megcsináltam, továbbléptem, és hagyom, hogy a közönséggel élje tovább az életét. Még ha játszom is őket élőben, szeretem ilyen formán elhagyni a dalaimat.
Miután létrehoztam őket, már nem hozzám tartoznak, hanem a többi emberhez. A The Golden Age talán nem jöhetett volna létre, ha nem hiszem azt akkoriban, hogy mindent tudok, és nincs bátorságom egy nagy zenekart bevonni. Az egy meglehetősen naiv album, de szeretem, mert ajtót nyitott mindarra, amim most van. Tudom, hogy sokan mélyen kötődnek hozzá, és ennek örülök. Azonban a tíz évvel ezelőtti énem portréját látom benne, és már nem az az ember vagyok.
Előadóként videoklipeket is készítesz. Miként tudsz mindkét dologban maximálisan helyt állni egyszerre?
Úgy, hogy elképesztő szenvedéllyel csinálom mindkettőt. Óriási dolog, hogy olyasmivel foglalkozhatok, ami iránt ekkora lelkesedést érzek. Így nem megterhelő a kettő egyszerre, hanem inkább természetes. Hálás vagyok azért, hogy ilyen kiváltságos helyzetben lehetek.
Számos világhírű előadónak készítettél videoklipet. Ők miként voltak rád hatással?
Lana Del Rey fontos szerepet tölt be az életemben. Egyrészt egy istennő, másrészt összefonódik a történetünk: együtt kezdtünk a színpadon, együtt dolgoztunk az első dalainkon és videoklipjeinken. Mostanában nem igazán van időnk találkozni vagy beszélgetni, nagyon elfoglalt, de továbbra is sokat jelent nekem, rengeteget tanultam tőle. Ez utóbbit sok más előadóról is elmondhatom. Amikor elkezdtem zenélni, már ismertem a pop- és mainstream ipart. Dolgoztam Drake-kel, Pharell-lel, Rihannával és Katy Perry-vel is. Ismertem ezt a világot, és tudtam, miként működik, ahogy azt is, milyen őrült. Épp ezért azt gondoltam, őrültség hozzájuk hasonló előadóvá válni, hiszen elképesztő dolgokkal kell megbirkózniuk. Rengeteg erőt és bátorságot igényel az, amit művelnek. Persze, kiváltságos helyzetben vannak, de mérhetetlenül nagy mentális stabilitást igényel az egész. Meglehetősen korán megállapítottam, hogy én nem akarok mindezen keresztülmenni. Eleve nem vonz, hogy mindenképp a toplisták élén legyek, de még ha lett is volna bennem ilyen törekvés, ez az előtapasztalat figyelmeztet, hogy ne tegyek túl nagy erőfeszítéseket ebbe az irányba. Más szinten mozgok. A toplisták helyett más érdekel, bensőségesebb dologra törekszem. Ennek persze megvan az ára. Nem akasztok le milliókat, és minden keresett pénzt visszaforgatok a projektjeimbe.
Ahogy mondtam, az egyetlen dolog, ami iránt szenvedélyt érzek, az az alkotás. Az tesz boldoggá, ha színpadon állhatok, és ha létrehozhatok dolgokat. A világsztárok mellett megbizonyosodhattam arról, hogy kár lenne ezt az örömöt feláldozni a sztárságért.
Fotók forrása: Woodkid Facebook / Universal Music Hungary
