Két új dal a Pegazusok Nem Léteznektől

Avatar photo
2013.09.16., 15:39

Két új dallal, avagy egy virtuális kislemezzel jelentkezik az egyik legígéretesebb fiatal hazai formáció, a Pegazusok Nem Léteznek. A dalok a héten debütálnak, a zenekar hamarosan élőben is bemutatja a két friss számot.


A két új dal, a Senki nem beszél és a Társasjáték a Pegazusok Nem Léteznek legfrissebb megjelenése a már rádióban is hallható, idén tavasszal kiadott Segíts nekem, és a még korábbi, négy számot tartalmazó 2012-es Szomorú számok EP óta (melyről a rádióban ugyancsak hallható Kiadó című dal vált népszerűvé). Az új dalokat a közönség szeptember 19-én, a budapesti A38-on is hallhatja ahol a Pegazusok Nem Léteznek a morningdeer és a Mayberian Sanskülotts társaságában koncertezik

„A Senki nem beszél egy mondat. Nem tudom, hol van az eleje, vagy a vége. Ennyi szöveg az, amit folyamatosan tud ismételni az ember és ez pontosan az ellentéte annak a rengeteg mindennek, amit ilyenkor magában érez. Senki nem beszél. Mert nem tud. Mint valami ima. A Társasjáték ezzel szemben valóban egy ima, amit talán jobb is, ha nem hall az Isten.” – meséli a két számról Ács Eszter, a zenekar dalszerző-énekesnője.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A zenekar az elkövetkező hónapokban folyamatosan dolgozik új dalokon, és a többé-kevésbé már összeállt debütáló lemezanyag rögzítésén. A Pegazusok Nem Léteznek bemutatkozó albuma valamikor 2014 elejére várható. Érdekesség, hogy a Szomorú számok EP-ről és a persze a zenekar koncertjeiről már ismert Naíva című szám felhangzik az HBO saját gyártású Társasjáték című sorozatában is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Pegazusok Nem Léteznek együttest az Esti Kornél zenekart dalszerző-gitárosa, Lázár Domokos és színművész szakos barátnője, Eszter alakította 2011-ben. 2012 végén a duó a Heaven Street Sevenből ismert Németh Róbert basszusgitárossal és Lázár Ágostonnal, az Esti Kornél dobosával négytagúra bővült. Az eddig megjelent dalokra jellemző melankolikus, intim hangulatot azóta már a négytagú felállás teremti meg, a kislemezhez képest jóval nagyobb teret és dinamikai ívet adva ezzel a zenének. A felvétel – a Segíts nekem című dalhoz hasonlóan – Kirschner Péter (Európa Kiadó) stúdiójában készült, a keverést Domokos vállalta magára. A zenekar, mely az elmúlt egy évben a hazai zenei sajtó egyik új kedvencévé vált, nyáron több fesztiválon (Fishing on Orfű, Campus Fesztivál) is fellépett, idén ősszel-télen pedig több klubkoncertre készül.

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás