Kanye West mindig képes meglepetést okozni

Avatar photo
2015.10.11., 11:11

Yeezy tegnap este bizonyította, hogy nem hagyta el teljesen a humorérzéke, hiszen ha már San Franciscoban járt, gondolta beugrik az American Idolba. De nem mindennapi módon bukkant fel, ugyanis konkrétan mint bárki más, besétált az előválogatóra, ahol előadta Gold Digger című dalát a zsűri (Jennifer Lopez, Keith Urban és Harry Connick Jr.) legnagyobb meglepetésére.

Kanye egyébként nem vesztegette idejét, később ugyanis a Demokrata Párt rendezvényén lépett fel. Az este igazi sztárja természetesen Barack Obama volt, aki vicces tanácsokkal látta el Westet, aki nemrégiben bejelentette, hogy indulni szeretne a 2020-as választásokon.

Komolyan azt gondolod, hogy az emberek valami fekete fickót fognak megválasztani Chicago déli részéről, akinek ráadásul fura neve is van?” – jegyezte meg viccesen Obama.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Úgy tűnik, Kanye kivételesen értette a viccet, és ahelyett, hogy megsértődött volna, inkább egy ajándékkal kedveskedett a szabad világ vezetőjének. Szerzett neki ugyanis két pár, már teljesen kifogyott Yeezy sportcipőt – a Boost 350s és a 750 high tops modelleket. Az ugyan még mindig vitatott, hogy mennyire gondolja komolyan ezt az elnökösdi-dolgot, de az, hogy ennyire próbál Obama kegyeibe férkőzni, komoly szándékra vall.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás