Joss Stone a Budapest Parkban!

2014.07.23., 20:35

Csupán nagyon keveseknek sikerül tizenhat évesen abszolút világsztárrá válni, Joss Stone azonban kétségtelenül ebbe a kategóriába tartozik. Még 2004-ben a You Had Me című slágerrel és az azt követő milliós eladásokat produkáló második albumával nemzetközi szinten is berobbanó hölgy ugyanis egy csapásra az évtized vezető énekesnői közé katapultált úgy, hogy még ki sem lépett a tinikorból.


Igaz, a hatalmas felhajtás az angol származású művésznő képességei alapján egyáltalán nem volt meglepő: Joss Stone ugyanis karizmatikus dalszerzői képességével, lehengerlő színpadi jelenlétével és elementáris erejű, a soul műfajának legszebb hagyományait idéző orgánumával könnyedén lenyűgözte a közönségét, egyértelműen előkészítve a terepet az olyan díváknak, mint Amy Winehouse vagy épp Adele.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az énekesnő kezdeti tündöklése óta sorra szállítja a sikeresebbnél sikeresebb stúdióalbumokat, amelyek közül majdnem mind beférkőzött az amerikai és a brit nagylemezlista élbolyába. E pozíciója a milliós lemezeladások, a sorra megdöntött rekordok és a polcon sorakozó Grammy-díjak alapján valószínűleg az elkövetkezendőkben csak szilárdulni fog, Joss Stone ráadásul napjainkban talán még aktuálisabb, mint az elmúlt néhány esztendőben. Legutóbbi lemeze, a 2012-es The Soul Sessions Vol. 2 megjelenése ugyanis illő megünneplése volt az énekesnő addigi karrierjének, ami még kilenc évvel azelőtt, a közel azonos című The Soul Sessions debütalbummal indult. Itt a remek alkalom, hogy július 29-én a Budapest Parkban egy forró hangulatú koncert keretében lerójuk tiszteletünket a művésznő előtt, aki már évek óta bűvöl el minket markáns és erőteljes, mégis nőies előadásmódjával.

Jegyárak: 6.900 / 7.900 Ft

Az esemény Facebook-oldala elérhető itt.

Címkék: , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás