„Imádtam azt a meztelen srácot!” – Skye Edwards-interjú

Avatar photo
2016.11.7., 0:01

Nem először, és biztosan nem is utoljára koncertezik nálunk a Morcheeba – helyesebben Skye Edwards és Ross Godfrey, akik a harmadik alapítótag, Paul Godfrey nélkül adták ki legutóbbi lemezüket idén szeptemberben csak egyszerűen Skye & Ross néven. A november 27-ei koncert persze így is fergetegesnek ígérkezik, erről pedig maga Skye biztosított minket, aki emellett mesélt az elválásról, az új zenéről, na és persze kitértünk a Művészetek Völgyén történt (nem is olyan) kellemetlen történésére is!

Skye, nem ez az első kiválásod a Morcheebából. Mit gondolsz, ez most tényleg az utolsó, vagy látsz arra bármi esélyt, hogy ti hárman még zenéltek együtt?

Úgy érzem, ez most tényleg a végső búcsú. Ross és a testvére, Paul (Skye és a Godfrey-fivérek hárman együtt alkották a Morcheebát – a szerk.) egyszerűen már nem tudnak együttműködni a stúdióban, és az igazat megvallva én sem tudom elképzelni, hogy újra Paullal dolgozzak. Ez persze nagyon szomorú.

Paul ugyan nem volt az élő formáció része, de mikor jött el az a pont, hogy eldöntötte, teljesen kiválik a zenekarból?

Paul kijelentette, hogy nem akar többé a testvérével dolgozni, ez 2014 októberében történt. Ezért Ross-szal folytattuk a zenekart, és semmi kétségünk nem volt afelől, hogy továbbra is szeretnénk együtt zenélni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

És gondoltál arra, hogy folytatod a szólókarriered?

Igen, és erről nem is tettem le, szeretnék még önállóan lemezt kiadni. A negyedik albumom 2015 júniusában jelent meg In A Low Light címmel, és Robert Logan volt a producere. Ő egyébként magyar származású, és sokszor is jár felétek! Épp azon dolgozik, hogy egy stúdiót hozzon létre a vadonban. Én pedig alig várom, hogy ott vehessek fel anyagot!

És miért nem tartottátok meg a Morcheeba nevet?

Mert ez részben Paulé is, ő pedig nem engedélyezte, hogy tovább használjuk.

A cím nélküli albumotok idén szeptemberben jelent meg. Ez a kilencedik Morcheeba-lemez, vagy inkább valami új kezdete?

Ez nem egy Morcheeba-lemez, de ha Morcheeba rajongó vagy, akkor szeretni fogod. Mikor élőben játsszuk az új dalokat, akkor azok tökéletesen illeszkednek a klasszikusokhoz, mint az Otherwise, a Sea vagy a Blood Like Lemonade.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Letagadni se tudnátok, hogy ezzel a lemezzel visszatértetek a Morcheeba gyökereihez. Ez tudatos vagy ösztönös volt?

Egyszerűen így szól az, ha Ross és én együtt dolgozunk. Nem tehetünk róla, ez a természetes.

Az album producere Ross volt, Skye, te pedig a szövegért feleltél – ez két olyan feladat, amit korábban Paul látott el. Mennyire élveztétek az új szerepet?

Igazán pihentető és élvezetes volt a folyamat volt, így a szövegek viszonylag egyszerűen jöttek számomra.

És hogy érzed összességében, jó munkát végeztetek, elégedett vagy? Mit gondolsz, ragaszkodtok majd ehhez a módszerhez, vagy kipróbálnátok újakat?

Nagyon büszkék vagyunk erre a lemezre és végtelenül örülünk ennek. De előfordulhat, hogy a következő anyagon másik producerrel dolgozunk, csak hogy kipróbáljunk valami újat.

13076623_10154754194332538_295924497197672568_n

Mi a legszorosabb kapocs kettőtök közt?

Egyértelműen a zene. 20 éve ismerjük egymást, és még mindig élvezzük, hogy közösen alkothatunk valami csodálatos és inspiráló dolgot.

Mindig szívesen látunk titeket itt Magyarországon, és szerencsére elég sűrűn koncerteztek nálunk. A legutóbbi ilyen alkalommal azonban egy őrült, meztelen férfi mászott fel mellétek a színpadra. Mennyire maradt ez meg rossz emlékként?

Imádtam azt a fesztivált! Hatalmas buli volt, és végig ott volt a levegőben valami megmagyarázhatatlan, őrült energia, főleg, hogy épp közeledett a vihar. A meztelen srác, aki feljött táncolni a színpadra, egy csodálatos és persze őrült varázst adott ennek az egész estének. Imádtam! És persze egy remek sztori, amit majd az unokáimnak is mesélhetek.

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás