Ilyen csak a filmekben van – Álbandák a moziból

2014.08.5., 9:10

Miután Frank papírmasé feje lassan minden sarokból ránk köszön, épp ideje, hogy a film zenéjéről is ejtsünk néhány szót. Persze nem csak Frank kiejthetetlen nevű bandája, a Soronprfbs az egyetlen, csak filmben létező álzenekar.  Összeszedtünk néhány emlékezetes, kizárólag a filmvásznon fellépő bandát az elmúlt évtizedekből.


1399210109445

The Soronprfbs – Frank

Mivel Lenny Abrahamson filmjét már a magyar filmkritikusok is körbedongták (teljesen jogosan), kevés dolog maradt kitárgyalatlanul a Frank Sidebottom emléke előtt tisztelgő moziról. Bár a rendező állítólag megígérte, hogy hivatalosan is kijön majd egy album a fiktív, Soronprfbs banda filmben elhangzó számaiból, egyelőre még semmi biztosat nem lehet tudni az esetleges megjelenésről. Pedig az alkotók nagyon ígéretes bandát kreáltak a film kedvéért: olyat, amiben benne van a Sonic Youth zajongása, a  Can zakatolása, a Radiohead megközelíthetetlensége és az összes zenei kívülálló különcsége.

Az elhangzó számok közül sajnos csak egyetlenegy, a záró “I Love You All” hallgatható meg teljes egészében, pedig a film alapján még lehetne miből válogatni. Azért Michael Fassbender baritonja sem rossz persze, de ha már itt tartunk, itt jegyezzük meg  a dalok szerzőjének, Stephen Rennicksnek a nevét.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

The Monkees

A The Monkees tündöklése az egyik legfurább sztori a poptörténelemben. Két amerikai tévéproducer a The Beatles Egy nehéz nap éjszakája című filmje láttán úgy dönt, miért ne lehetne egy ilyen sikeres bandája Amerikának is, és elkezdik a szereplőket válogatni a bolondosan slágeres fiúcsapathoz. Össze is jön a banda, elindul a tévésorozat, ami aztán olyan sikeres lesz, hogy a fiktív bandából valódi koncertzenekar lesz. Szóval nem kell majd meglepődni, ha Fassbender és a többi csodabogár a Frankből valamelyik fesztivál headlinerévé lép elő.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

PoP! – Zene és szöveg

Bár Hugh Grant romantikus komédiái sokak számára felérnek egy komolyabb kínzással, azért azt el kell ismerni, hogy a Zene és szövegben elhangzó szintipop-paródiájuk egészen viccesre sikeredett. Főleg a Wham!-et idézi a klip hangulata, de ez a fiktív banda azért ügyesen karikírozza ki a nyolcvanas évek összes arcpirító kliséjét.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Stillwater – Majdnem híres

A Majdnem híres minden popzenerajongó alapfilmje (a Pop, csajok, satöbbi mellett), amelyben a hetvenes évek nagy rockdinoszauruszainak (Led Zeppelin, Deep Purple, Black Sabbath stb.) stadionturnéi elevenednek meg. Az igazi korszellem megidézéséhez szükség volt egy fiktív bandára, ez lett a Stillwater, akik hozták is az elvárt pózokat és rocksztereotípiákat.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Hey, That’s My Bike – Nyakunkon az élet

Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy Ben Stiller rendezett egy teljesen vállalható coming of age-filmet még 1994-ben. A Nyakunkon az életből az akkoriban már az ajtón dörömbölő nagy underground-rock robbanás sem maradhatott ki, így aztán legalább megtudhattuk, milyen lenne Ethan Hawke frontembernek.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Persze nem csak ezek a fiktív zenekarok jelentek meg a filmvásznon, így aki mélyebben elmerülne a témában, annak érdemes az erre a témára szakosodott Rocklopedia Fakebandica oldal adatbázisában elmélyedni.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás