Hopp, előkerült még egy új Kanye West-szám

2016.04.1., 14:34

A jó öreg Kanye West mostanság olyannyira zavarodott tinédzserként viselkedik, hogy már-már megsajnálja az ember: elnöki pozícióra pályázik, fél percenként tesz egymással szöges ellentétben álló, sziklaszilárd kijelentéseket, azt állítja, hogy csúnyán le van égve, és új albuma megjelenésével egyetlen apró részletével kapcsolatban sem dűlőre jutni.

Fotó: Getty Images

Fotó: Getty Images

Ugyan Yeezy nem rég kijelentette, hogy az új album “soha de soha” nem jelenik meg a Tidal-on kívűl, a The Life of Pablo most mégis feltűnt a Spotify-on és az Apple Music-on is, és már teljesen legálisan is letölthető. Kevésbé legálisan, de ezzel párhuzamosan felbukkant egy eddig nem hallott Kanye-trekk is Saint Pablo címen, melyen a londoni soul zenész/producer, Sampha is közreműködik, aki korábban már dolgozott együtt Drake-kel, SBTRKT-tal és Jessie Ware-rel is.

Ezen kívül annyit tudni, hogy a rapper állítólag egy los angelesi lemezbemutató partin már előadta a számot, valamint a Twitteren úgy nyilatkozott, hogy a dalt azután írta, mielőtt a nagyvilág elé tárta legnagyobb személyes kudarcát, az eladósodását, ám most már nincs benne szégyenérzet. KANYE PRIDE!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás