Három évtized után folytatást kap az Amerikába jöttem

Avatar photo
2019.01.12., 15:35

Folytatják a ’80-as évek egyik legnépszerűbb vígjátékát, az Amerikába jöttemet, és most már biztos, hogy Eddie Murphy főszereplésével.

Eddie Murphy és Arsenio Hall a film egyik jelenetében | Forrás: Paramount

Megerősítette Eddie Murphy az 1988-as Amerikába jöttem című nagy sikerű vígjáték folytatását. A 31 évvel ezelőtt bemutatott filmben a színész oldalán olyan sztárok szerepeltek a filmben, mint Arsenio Hall vagy James Earl Jones. Ők egyelőre még nem kötelezték el magukat a következő rész irányába. A film alapsztorija, hogy Akeem herceg az Egyesült Államokba utazik – az egyébként fiktív – Zamundából azért, hogy szerelmet találjon, majd szépen elkezdődnek a bonyodalmak. Az Amerikába jöttem 2-ben Akeem visszatér az USA-ba, hogy találkozzon a rég nem látott fiával, és hogy elmondja neki, hogy ő örökli Zamunda trónját.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A második részen már 2017 óta dolgoznak, de akkor Murphy még nem szállt be az előkészületekbe, aki ezt a nyilatkozatot tette közzé a film kapcsán:

Sok éves várakozás után izgalommal tölt el, hogy az Amerikába jöttem 2 hivatalosan is halad előre. Összeállítottunk egy jó csapatot Craig Brewer vezetésével, aki nagyszerű munkát végzett a Dolemite-tal, és alig várom, hogy visszahelyezzük ezeket a klasszikus és szeretett karaktereket a mozivászonra.

Azt még nem tudjuk egyelőre, hogy Eddie Murphy-n kívül ki fog szerepelni a folytatásban. A film gyártását még ebben az évben megkezdik.

(Forrás: NME)

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás