Hallgasd meg Eminem karácsonyi ajándékát, a Revivalt

Avatar photo
2017.12.15., 12:53

Négy év várakozás után Eminem egy igazi karácsonyi ajándékkal lepi meg rajongóit. Világszerte ma jelent meg új, kilencedik stúdióalbuma, a Revival.

A rapper nem jelentkezett új lemezzel a 2013-as The Marshall Mathers LP2 óta, amit kihívás lesz felülmúlni, hiszen a Billboard 200 legjobb albumának listáján első helyen végzett, és több mint kétmillió példányban kelt el.

Az albumról először a Walk on Water című slágert hallhatta a nagyközönség, melyet Beyoncéval közösen készített. A dal novemberben debütált az Egyesült Államokban és azonnal a slágerlisták élén landolt. Ezután az Untouchable jelent meg, ami egy kis betekintést adott a közelgő album világába: sokkal több szó esik politikáról és korunk valós problémáiról – társadalmi egyenlőtlenségekről, rasszizmusról.

Eminem két éven át dolgozott olyan producerekkel, mint Rick Rubin és Dr. Dre. Az albumon olyan vendégelőadók is szerepelnek, mint Alicia Keys, P!nk, Ed Sheeran, Skylar Grey, Kehlani, PHRESHER, vagy az X Ambassadors.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás