Ha meghallgatnád, mit nyomott MØ 2009-ben, adj egy esélyt a kiadatlan demójának

Avatar photo
2016.10.6., 16:55

Hét évesen, a Spice Girls hatására kezdett el érdeklődni a könnyűzene iránt, később már olyan példaképeket követve, mint a Sonic Youth, a Nirvana vagy a Yeah Yeah Yeahs.

getimage

fotó: Kühn Hjerrild Melissa

A most 28 éves dán énekesnőnek a Bikini Daze és a Don’t Wanna Dance kislemezeket követően az igazi áttörést hozó bemutatkozó debütáló albuma („No Mythologies to Follow”) ugyan mindössze két éve jelent meg, karrierje már 2006-ben elindult, egy évvel később pedig barátnőjével, Josefine Struckmann Pedersennel megalapították a MOR nevű bandát, ami 2012-ben végül meg is szűnt. ez idő alatt is írt már saját számokat, és több side-projektje is volt, amikről eddig csak legfeljebb hallomásból tudtunk, de sosem hallottuk azokat.

Most a 2009-ben írt, „A Piece of Music to F*ck to” címen kiadott demója került elénk, ami az akkor 21 éves Karen Marie Aagaard Ørsted Andersen zenei szárnypróbálgatásainak tökéletes lenyomata és karrierjének fontos mérföldköve, hogy generációjának talán legérdekesebb előadója legyen, akinek népszerűsége mára bőven kiterjedt a skandináv popzenei színtérről egész Európára és Amerikára.

Ha erre kattintasz, meghallgathatod  „2009-es „A Piece of Music to F*ck to” demójának teljes anyagát, addig pedig kezd ezzel:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás