Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a Duda Éva Társulat

Avatar photo
2019.09.27., 19:36

Kiemelt fontosságúak a kerek évfordulók, de az első tíz év talán a legnagyobb horderejű. A Duda Éva Társulat idén ősszel ünnepli jubileumi évfordulóját, azaz az elmúlt éveket, melyek során az alkalmi projekt alapú együttesből egy állandó bázisú, nagy repertoárral rendelkező, nemzetközi és országos hírű társulattá vált, több mint tíz díjjal a háta mögött.

10 év alatt 15 különböző ország megközelítőleg 50 ezer nézője és résztvevője szerezhetett élményt az együttes különféle eseményein, közel ezer diák vett részt a beavató színházi programjaikon, nemzetközi előadókat és alkotókat invitáló kurzusaikon is több száz táncművész tanult.

 
 

A társulat a tíz évre visszatekintve tíz mérföldkövet idéz fel:

– A Lunatika című előadás bemutatója a Mu Színházban 2009. november 13-án volt, melyet röviddel a premier után Lábán Rudolf-díjjal értékelt a szakmai zsűri.

– Az első 24 órás Tánc Világnapi Maraton megszervezése, 2010. április 29-én, melynek keretében egy teljes napon át, 24 órán keresztül a kortárs táncélet képviselői adtak elő részleteket darabjaikból. Később a program éveken át ismétlődött az akkori Merlin Színház és a Közép Európa Táncszínház együttműködésével.

– Az első külföldi megjelenésre a Párizsi Magyar Intézetben került sor, ahol részleteket láthattak a nézők az Overdose című előadásból. Számos nemzetközi út következett ezt követően, fesztiválokon, vendégjátékokon való szereplés, főként a szomszédos országokban, de távolabb is.

– Az együtteshez elsőként meghívott külföldi vendégkoreográfus a francia Lionel Hoche volt, aki különleges, szürreális képekre épülő előadást készített a csapat számára. Őt további öt nemzetközi alkotó követte a későbbiekben, köztük volt vietnami, belga, szlovén, libanoni és spanyol.

– 2012 őszén költözött be és alakított ki állandó bázist a társulat a Jurányi Inkubátorházban, ekkor nyílt meg a Movein Stúdió, elindultak az állandó táncórák, és rövidesen az első fotókiállítás is teret kapott.

– Hazánkban először, a kortárstánc és a cirkusz fúziójára épülő előadást hoztak létre Virtus címmel 2013 tavaszán, mely azóta is az együttes legismertebb, közkedvelt előadása.

– Először dolgoznak színésszel, Sarkadi Imre Oszlopos Simeon című drámájából készült Simeon főszerepét Rétfalvi Tamás, a Radnóti Színház művésze alakította 2014-ben.

– 2015-ben, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében jött létre a Lear című előadás, melynek főszereplője Duda Éva volt, egyben az első, aki Magyarországon nőként formálta meg a király szerepét.

– Immáron hat éve indították útjára a Beavató Színházi Bérletüket, amely a középiskolás diákok számára létrehozott színházi nevelési program, mely több műfajban (tánc – színház – slam poetry – film) kínál közös alkotást a diákok számára.

– A társulat első összművészeti előadása, egyben első koprodukciója a Budapesti Operettszínházzal a Frida, amely a világhírű mexikói festőművésznő, Frida Kahlo életéről szól. 2017. 03. 03-án volt az Átriumban.

 
 

A tízéves születésnapi bemutató Wonderland címmel látható a Trafó Kortárs Művészetek Házában 2019. november 4-én és 5-én.

Az új évad még számos meglepetést tartogat, hiszen újra látható lesz a társulat emblematikus, Lunatika című darabja néhány alkalommal a MU Színházban, valamint továbbra is repertoáron marad a Virtus tánccirkuszi előadás a Nemzeti Táncszínházban, az Utópia a Trafóban, és a Frida Kahlo festőnő életéről készült előadás, a Frida élőzenével, a megszokott helyszínen, az Átriumban. Állandó fotókiállításuk most nyílt meg a Jurányi Házban Dömölky Dániel Junior Prima Díjas fotográfus az elmúlt tíz év meghatározó pillanataiból készített képeiből.

Fotók: Csányi Kriszta

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás