Fenekestől fordít fel ez a debreceni márka: ismerd meg a Yölanda szebbik felét!

Avatar photo
2018.07.27., 17:20

Végtelen téma a test, mint inspirációs forrás, ahogy a testtel való megbarátkozás is, amióta bedarált mindenkit a marketinggépezet és a testképzavar-vonat. Azonban van egy debreceni márka, amely kerek perec kiteszi, amije van, és mi imádjuk ezért. A Yölanda szemérmetlenül áldoz az emberi (esetünkben női) test egyik legvonzóbb testrésze, az alfél előtt.

 
 

A minimalista stílusjegyekkel kooperáló márkát néhány debreceni fiatal alkotta meg. A grafikák Venyige Kata keze munkáját dicsérik, aki egyébként két másik társával együtt alapította a márkát alig két éve Debrecenben.

 
 

Elmondásuk szerint nem mindig egyszerű, ha az ember a saját álmait követi, ennek ellenére a rengeteg támogatás, amit a követőktől és barátoktól kapnak, folyamatosan kárpótolja őket. „A sok kihívás és nehéz sztorik ellenére mindig arra jutunk, hogy megcsináljuk, azért mert szeretjük. Szeretjük Jolán fenekét!”

 
 

Az első, Official névre keresztelt pólót például azért szeretjük, mert bár nem jön le egyből, hogy egy feneket ábrázol, dinamikus vonulatai és határozott színeiben könnyen elveszik a tekintet. Emellett persze vannak konkrétabb minták is a kínálatban, mégsem tartjuk őket harsánynak.

 
 

Külön plusz, hogy a fekete-fehér póló vonalától sem kell elszakadnunk, a minták magukban is elég kifejezőnek bizonyulnak, szép átmenetek vannak a szexizős és a visszafogott skálán. Arról már csak találgatni merünk, hogy vajon ki az a YöLANDA?

Képek: YöLANDA

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás