Bohemian Betyars
“Ezt nem szeretnénk elszalasztani, hiszen mind csavargók vagyunk“ – Bohemian Betyars-interjú
Saját magát a speed-folk/freak-punk stílusába sorolja a 2009-ben alakult Bohemian Betyars, amely a hazai koncertjein túl évről évre egyre több európai, sőt már a kontinensünkön túli fellépésekkel is büszkélkedhet. A mindig vidám és energikus bulijairól híres zenekar (amelyet Szűcs Levente, Palágyi Máté, Muhari Krisztián, Mihályfi Máté, Fehér Gábor és Dankó Dániel alkot) az idei utolsó önálló budapesti koncertjére készül, amelynek vendége az autentikus cigányfolklórból merítő Parno Graszt lesz. A két formáció már korábban is lépett fel közösen, de most először osztja meg a színpadot a fővárosban, méghozzá augusztus 16-án a Budapest Parkban – erről, továbbá a zenekar őszi terveiről, a külföldi sikerek titkáról, sorsfordító pillanatokról és Kelet-Ázsia meghódításáról is beszélgettünk a Bohemian Betyars gitárosával, Mihályfi Mátéval.
Budapesten első alkalommal álltok közösen színpadra a Parno Graszttal. Hogyan kezdődött a kollaborációtok? Bár egyetlen közös dallal indultatok, hogyan lett ebből többszörös együttes koncertezés?
A zenekarunk alapítása óta mindannyian nagy kedvelői vagyunk a Parno Grasztnak. Ők a leghitelesebb és legprofibb magyar cigányzenészek jelenleg itthon, elképesztő hangulatot képesek varázsolni pillanatok alatt, bárhol is játszanak. Amikor már kicsit ismertebb lett a Bohemian Betyars, arra gondoltunk, hogy megkérdezzük őket, mit szólnának egy kooperációhoz velünk egy dal erejéig. Így jött az első közös próba, ahol abszolút egymásra találtunk, mind emberileg, mind zeneileg. Ezzel megszületett a Ha menni akarok című közös nótánk. Rengeteget tanultunk tőlük technikailag, alig vártuk a közös próbákat, hogy újabb fogásokat leshessünk el tőlük. Egyszer-kétszer ráértek a zenekarukból, hogy a mi koncertjeinkre beugorjanak a közös szám erejéig. Olyan jól sikerültek ezek az örömzenélések, hogy ezen felbuzdulva elkezdtünk többet gyakorolni közösen, és azóta két újabb szám jött létre. Ezeket még nem jelentettük meg, viszont a koncertjeinken játsszuk őket.
Nem először léptek fel együtt – hogy emlékszel vissza az első közös koncertetekre? Saját szavaiddal leírva mitől lesz igazán exkluzív az, amit a két zenekar együtt ad a közönségnek?
A sok-sok koncertünk miatt egyre kevésbé izgalmas felállni a színpadra, és ugyanazt a műsort eljátszani, viszont a közös zenéléssel mindig valami új fűszert, izgalmat tudunk csempészni a koncertjeinkbe. Mind a két oldal részéről ez egy nagyon izgalmas projekt, mi próbálunk kicsit “parnósodni”, ők pedig “betyárosodni”. Ezek az új kihívások új lendületet és új perspektívát adnak mind a két zenekarnak.
Azoknak az embereknek, akik kedvelik mindegyik zenekart, ez egy páratlan lehetőség, hogy zenei egybefonódást tapasztalhassanak. Azoknak, akik csak valamelyikünket ismerték korábban, az újdonság erejével hat hallani a dalokat más köntösbe bújtatva.
Igazság szerint a Parno Graszt és mi is magával ragadó, energikus örömzenekoncerteket csinálunk általában, így ez a furcsa hibrid, amit alkottunk, legalább kétszeres energiával töltheti fel a hallgatókat és a nézőket. Ja, és kétszer annyian is vagyunk a színpadon, ami egy állandóan mozgásban lévő kavalkád benyomását kelti.
A Parno Graszttal való kollaboráció túlnőtt a közös dalon – de van esetleg még olyan előadó, akivel el tudnátok képzelni hasonló „egybefonódást”?
Régebben voltak ilyesmi vágyaink, hogy esetleg be tudnánk fűteni Manu Chaót egy szám erejéig. Ezidáig háromszor játszhattunk előtte, és mindig hihetetlen jó érzés volt találkozni a műfaj egyik kiemelkedő legendájával. Tőle eddig semleges választ kaptunk, nagyon sok projektben benne van, és rengeteget turnézik. Reméljük, egyszer össze tudjuk vele hozni ezt a dalt, bár nem az ő dicsfényében szeretne a mi zenekarunk elhíresedni. Pont az ő példáját követve szeretnénk inkább minél több helyen zenélni, és önerőből elérni azt a szintet, ahova számos neves világzenei produkció képes volt eljutni, például a Gogol Bordello, a Caravan Palace, a Dubioza Kollektiv, a Russkaja stb. Sokkal inkább könnyebben elérhető, kézenfekvő megoldásokat kerestünk, amikor kollaborációról volt szó. Így alakult a közös dalunk, a Song for the Road is Antonia Vai-jal, Budapest legszuperebb svéd-magyar soul dívájával, amely az utolsó lemezünkön meg is jelent.
Ez lesz az idei egyetlen önálló budapesti koncertetek – de a turnénaptár szeptemberig még bőven tele van hazai és külföldi fellépésekkel a Facebook-oldalatok tanúsága szerint. Utána is úton lesztek, vagy kollektív szabadságra vonultok, esetleg már a következő lemez készítése kerül előtérbe?
Szeptemberben még a hétvégéket megnyomjuk itthon, heti két-három koncerttel, ami így a nyári hajtásban kevésnek is tűnhet. Közben lesz időnk tervezgetésre, muzsikálásra és az új lemez első lépéseinek körvonalazódására. Olyan szerencsésen alakult a tavalyi kelet-ázsiai turnénk, hogy idén lehetőségünk adódott megismételni ezt a kört is, így októberben háromhetes ázsiai turnéra indulunk, javarészt Kínában fogunk zenélni, de visszatérünk Japánba és Dél-Koreába is. Összesen tizenöt koncertet tolunk le húsz nap alatt, úgyhogy ez még egy nyár utáni nagy hajrá lesz a zenekar részére. Hazatérve sem állunk nagyon le, mert következik egy szűk egyhetes erdélyi turné, és visszatérünk Németországba, illetve Csehországba is egy rövid Európa-turnéra. Ezután jöhet a jól megérdemelt zenekari szabi, de sokáig nem fogunk lazsálni, ugyanis decemberben a szokásos magyar klubkoncertkörünket is megtesszük.
Az imént említetted, hogy tavaly már koncerteztetek több kelet-ázsiai országban is, és hogy idén visszatértek (ez az utat pedig részben a Nemzeti Kulturális Alap is támogatja). Ezek szerint már visszavárnak oda titeket? Egyáltalán, hogyan fogadták ezt a fajta stílust, amit ti képviseltek, ezekben a távoli kultúrákban?
Évek óta járjuk már Európát, viszont sosem játszottunk más kontinenseken. A kíváncsiság és a szerencse vezényelt minket, amikor meghívást kaptunk egy világzenei fesztiválra, Sanghajba. Fellelkesülve az alkalmon, kinéztünk két showcase fesztivált (Shibuya showcase Tokióban, Zandari Festa Szöulban), ahova saját magunk jelentkeztünk. Ez adta a turné gerincét, ezek közé az állomások közé szerveztük sok-sok kinti segítséggel a koncerteket. A legkellemesebb csalódás Dél-Korea volt, az ottaniak tudtak leginkább azonosulni a zenénkkel, illetve ők nagyon nyitottan fogadtak minket emberileg is. A két kínai koncert is nagyon jól sikerült, kicsit nehezen indult ugyan be, de pár dal után mindenki feloldódott, és jó kis buli kerekedett. Japánban a legkiemelkedőbb az első koncertünk volt, egy nagyon emlékezetes estét okozott nekünk a Shibuya showcase Tokióban és a Who The Bitch lányzenekar.
Az NKA-tól kaptatok támogatást európai klub- és fesztiválkoncertek finanszírozására is. Mely országok, városok szerepelnek a célállomásaitok között?
Spanyolországba visszajáró vendégek vagyunk, talán lehet azt is mondani, hogy ott van a második legnagyobb rajongóbázisunk. Két évvel ezelőtt egészen beindult a holland vonal is, tök jó lenne jövőre oda is visszatérni, mert nagyon jó hangulatban teltek az ottani bulik is. Idén volt egy-két francia koncert is, talán ott játszottunk eddig a legkevesebbszer, de remélhetőleg ott is elindult most egy folyamat. Csehországba egész gyakran járunk, a név – Bohemia – (a történelmi Csehország tartomány latin és angol neve – a szerk.) kötelez.
Képviseltétek hazánkat több jelentős külföldi showcase-fesztiválon is, így többek között az SXSW-n és a Eurosonicon, rengeteg koncertet adtok Európa-szerte, és azon túl is építitek a nemzetközi jelenlétetek. Szerinted mi a kulcsa annak, hogy magyar nyelvű számokkal és kimondottan nem mainstream zenével sikerült megnyitnotok magatok előtt a külföldi utakat?
Ami a legfontosabb, hogy kitartónak kell lenni! Az elején mi mindenhová elmentünk játszani, ahova meghívtak. Legtöbb helyen nagyon kevés tiszteletdíjat kaptunk, de megérte, mert ott volt az a 15-150 ember, akiknek tetszett a koncert, és továbbadták a hírünket. Szépen lassan egészen nagy számú közönséget tudtunk megmozgatni Európa-szerte.
A kulcs az energia átadásában, a boldogság és a mosoly közvetítésében rejlik. Illetve egy elég fontos dolog, hogy a mi zenénkre jókat lehet italozni és táncolni, aminél egy csomó embernek nem is kell több.
Régebben rengeteget utcazenéltetek a külföldi útjaitok során, de egy interjúban azt mondtátok, hogy ma már szinte egyáltalán nincs is szükség erre, mert klubokban tudtok játszani. Mondhatjuk, hogy nincs már rá időtök? Nem hiányzik az utcazenélős része a turnéknak?
Valóban ez a helyzet. A zenekar életének legszabadabb pillanatai és turnéi voltak ezek. Az utcazenélős énünket viszont nem vetkőztük le teljesen, a hegedűsünk, Palágyi Máté és én egész gyakran megyünk el kisebb összejövetelekre, fesztiválokra utcazenélni. A zenekarral most egy új akusztikus műsor összerakásáról is beszéltünk, és talán a legjobb begyakorlási módja az, hogy lemegyünk az utcára, és eljátsszuk tízszer a dalokat. Senki ne lepődjön meg, ha esetleg látni fog minket a Keleti előtti aluljáróban hangoskodni! (nevet)
Miben más most turnéznotok a „régi időkhöz” képest?
Kicsit jobban kiforrott a zenekar menedzsmentoldala is mostanra, igazi “DIY”-zenekar vagyunk, azaz a zenekaron belül kiosztottuk a feladatokat, és ezeket próbáljuk összhangba hozni.
Összességében azt lehet mondani, hogy a szedett-vetett Bohemian mostanra egy egészen erős kis ‘”gépezet” lett.
Persze hozzáállásban még mindig ugyanazok vagyunk, csak időközben beletanultunk a szakmába. Így emiatt sokkal patentabbul mennek a turnék, ahhoz képest, hogy az elején azt se tudtuk, melyik városba megyünk zenélni, és hogy hol alszunk. Ugyanakkor ez a szépsége is volt azoknak az időnek.
Rengeteget vagytok úton – jut idő közben dalszerzésre, a következő számok tervezgetésére? Mi az ideális környezet, illetve körülmények ahhoz, hogy új szerzeményeken dolgozzatok?
Igazság szerint az úton nem nagyon szerzünk zenét. Régebben, amikor az utcazeneturnékat nyomtuk, akarva-akaratlan jöttek a dalötletek, mert folyamatosan kezünkben volt a hangszerünk. Sajnos egy turnén a koncerten kívül nem nagyon marad idő a zenélésre a sok utazás miatt. Számunkra a dalok születésére a tél a legideálisabb időszak. Januártól márciusig a stúdiónkba és a próbatermünkbe vonulva agyalgatunk, csiszolgatunk, újragondolunk.
A saját magatok által speed-folk/freak-punk stílusokkal jellemzett zenétek egyedi hangzásvilágot képvisel, amely már nyilvánvalóan nagy rajongótábort és elmondásotok szerint is nagyobb szakmai nyitottságot hozott nektek az elmúlt évek során. Eddigi karrieretekben szerinted melyek voltak azok a mondhatni sorsfordító pontok, amelyek megváltoztatták a Bohemian Betyars életútját?
Az első külföldi turnénk Németországban. Onnan jött a spanyol felkérés, onnan a francia, onnan a holland, onnan a dán és így tovább. A két évvel ezelőtti Nagy-Szín-Pad megnyerése is nagyon nagy lökést adott a zenekar számára Magyarországon, illetve sokat köszönhetünk a külföldi showcase-eknek is. Az én személyes kedvenc mérföldkövem azonban az, amikor a 22. szülinapomon Ibiza legnagyobb fesztiválján játszhattunk több ezer embernek.
Egy interjúban említettétek, hogy évről évre nőttek a vágyaitok, kezdve azzal, hogy el akartátok hagyni megalakulásotok helyszínét és szülővárosotok, Miskolcot, most pedig már mindenfelé koncerteztek a világban. Most mi az aktuális cél, illetve hova vágytok?
Idén majdnem összejött egy dél-amerikai turné is, de végül úgy döntöttünk, nem szórjuk szét ennyire az energiáinkat, kicsit jobban összpontosítunk Európára és Ázsiára. Nagy valószínűséggel ez lesz a következő lépés, a következő nagyobb cél.
Mindannyian úgy érezzük, hogy óriási lehetőség adatott nekünk azzal, hogy körbeutazhatjuk a világot a zenekarunkkal. Ezt nem szeretnénk elszalasztani, hiszen mind csavargók vagyunk.
