Ezt hallgasd a héten!
Két évet kellett várni a következő korongra: a Twenty One 2008-ban került piacra, a producer Erol Alkan volt, erről a Laura Marlinggal közösen előadott Young Love, vagy a Two Doors Down lehet ismerős.
A legújabb, Serotonin című albumukhoz sikerült megnyerniük Chris Thomas brit producert, aki olyan előadók albumainál működött közre, mint például a The Beatles, a Pink Floyd, Elthon John, a Sex Pistols, a Pulp vagy a Razorlight.
A nyitódal eredetileg a Flash a Hungry Smile lett volna, de meggondolták magukat, végül az Alice Springs mellett döntöttek, amely egyáltalán nem róható fel nekik, hiszen Blaine rezgő hangja kiválóan megalapozza és tükrözi is egyben a következő öt dal alaphangulatát. A Too Late to Talk progos kezdését meghallva akkor ér minket igazán meglepetés, amikor rájövünk, hogy a szám további részében, szó sincs semmi ilyesmiről, sőt mondhatjuk, hogy egy balladával van dolgunk. A The Girl is Gone tovább viszi ezt a melankolikus vonalat, hangzásvilágában a ’80-as éveket idézi, akárcsak a címadó Serotonin dal.
Ezek után érkezik el az ember ahhoz a ponthoz, hogy már meg is unná az albumot, ám ekkor szólal meg a Show Me the Light című szám, és vonatutazásra emlékeztető ritmusával felrázza az embert. Mondhatni, ez a legemlékezetesebb, legfeltűnőbb pillanat a lemezen, kolompolással, csengőszóval – igazi fülbemászó sláger. A Dreaming of Another Worlddel tovább folytatják a retrozást, továbbra is a harangoké a főszerep, az első videó egyébként ehhez a számhoz készült. Ezután ismét lelassulunk egy kicsit a Waiting on a Miracle a Joy Divisionre emlékeztető hangzásával. A Melt emlékezetes-dallamos refrénjével („All I wanna do is melt, melt, melt into you”) lopja be magát az ember szívébe, a Lorna Doone pedig méltó zárása a korongnak.
Megérintő, szellemes, izgalmas, fütyörészős, nyáresti retrozáshoz jobbat nem is kívánhatnál.
