Több mint 40 éven átívelő karrierjén keresztül Bánkuti András elég sok témát rögzített képre, mint például próba közben mozgó balett-táncosokat, koszos bányászokat, tüntetőket, múzeumlátogatókat.
A nyolcvanas és kilencvenes években, amikor a kommunizmus lassan átváltott kapitalizmusba Magyarország területén, Bánkuti a környezete mindennapi életét kezdte el dokumentálni olyan külföldi magazinoknak, mint a The Guardian vagy a The New York Times, emellett a HVG és a Mai Manó munkatársa is volt.
Miközben a gazdasági és politikai változások nemzeti szinten történő elfogadtatására specializálódott, a kameráját arra is használta, hogy elmondja a szubkultúrák történeteit.
A nyolcvanas évek során Budapest titkos punkérájába vetette bele magát.
Mivel a punk közösségek Budapesten – mint minden európai nagyvárosban – elég könnyen elkülöníthetőek voltak: provokatív szettjeikkel annyira megszínesítették az amúgy is szívügyének tekinthető mindennapi életet, hogy Bánkuti úgy érezte, muszáj többet megtudnia róluk. Habár nem volt a mozgalom tagja, elég sok rendezvényükön vett részt aktívan és egészen a nyolcvanas évek végéig barátokként tekintett rájuk.
Budapest egyik legnagyobb metrómegállójánál volt a gyülekező helyük, úgyhogy egy nap odamentem hozzájuk és elmondtam, hogy szeretnék egy fotósorozatot csinálni az életükről.
Minden héten visszamentem hozzájuk és elvitte nekik a frissen előhívott képeket. Nem volt különösebb konfliktusa velük, hiszen akkor még nem dúlt ilyen erőszakosan a punk őrület, mint mostanában.
A magyar fotós képeire már több nemzetközi magazin is felfigyelt, legutóbb az i-D VICE mutatta be egy fotósorozatát az egykori magyar punkokról.
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.