Ez lesz a te bulid, ha fogyasztanád a kultúrát, de esélyed sincs jegyet szerezni rá

Avatar photo
2018.12.5., 12:18

Decemberben elindult a Katona József Színház és Republic Group közös kezdeményezése, a Katona Charity kampány. Célja, hogy a fiatalokhoz közelebb hozza a kultúrát, ezzel megteremtve a színházba járók új generációját. A program során a Katonába járók, jeggyel rendelkezők felajánlhatják a helyüket a Katona nézőterén, és lehetőség nyílik a két egymástól teljesen különböző korosztály közös diskurzusára.

A budapesti Katona József Színház

Mint köztudott, a Katona Budapest egyik legnépszerűbb, állandó telt házas színháza, ahol sokszor hónapokat kell várni, hogy jegyhez jussunk egy-egy előadásra. A színház közönségének jelentős része tapasztalt „katonásokból” áll, akik tudják, hogy a darabok milyen értékkel bírnak, és akiknek most lehetőségük van átadni a helyüket olyanoknak, akik kiszorulnak a színház termeiből.

„Gyerekkorunk óta tanuljuk, hogy az idősebbeknek illik átadni a helyünket. De mi történne, ha egyszer ők ajánlanák fel a széküket, azokat a különleges székeket, amelyekre nagyon régóta szeretnénk leülni? A Katona József Színház nézőterén. Színházba járni felemelő érzés, értékeket továbbadni pedig a lehető legnemesebb tett a világon. Ha eközben közelebb tudunk hozni egymáshoz két nagyon különböző generációt, akkor megszületik a csoda, amire kicsit mindannyian vágyunk” – nyilatkozta Márton Szabolcs, a Republic Group kreatív igazgatója.

A kampányhoz a színház több népszerű színésze is, így Ónodi Eszter, Borbély Alexandra, Rujder Vivien és Tasnádi Bence is átadott néhány jegyet a jelentkezők számra.

A társadalmi célú kampányhoz olyan, a kulturális szférában ismert nevek is csatlakoztak, mint Odett, Schoblocher Barbi, Kemény Zsófi, Vitáris Iván, az Ivan and the Parazol énekese, illetve a Mary Popkids tagjai: Herrer Sári és Bártfalvi Sándor, Szentesi Éva, Ott Anna, Stahl Barbi, és Nagy Kata színésznő. A projektet támogatja továbbá a We Love Budapest, az Urbanplayer és a phenom’enon online magazinok is.

A kezdeményezés másik alappillére, hogy lehetőséget adjon a színház az ad hoc elhatározásokról híres nemzedéknek. A digitális, modern világba született generáció legfőbb jellemzője, hogy nem szokott hónapokkal előre tervezni, ami pedig egy általában telt házas előadásra szóló megvásárlásakor hátrányt jelent, ezzel pedig kiszorulnak a kulturális élményből.

“Régebben előfordult, hogy a barátaim azért nem jöttek el egy-egy előadásra, mert drágának tartották a színházjegyet. Belátom, hogy a színházba járás luxus lehet egy középiskolás vagy egy fiatal egyetemista számára, pláne, ha jó helyen szeretne ülni. A másik korosztályos probléma, amit észlelek, hogy nehezen tervezünk előre, én magam is hajlamos vagyok az utolsó pillanatban határozni arról, hogy elmegyek-e egy koncertre vagy sem, ami a népszerű produkciók esetében sajnos későnek bizonyul. A Katona kampánya ebből a szempontból is megoldást nyújthat” – mondta az akcióról Tasnádi Bence.

A Katona:Charity kampány célja az, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet, tegyenek egy pozitív gesztust, a fiatalok pedig éljenek a lehetőséggel, hiszen a kultúra mindenkié.

A kampány keretében a jegyfelajánlás és regisztráció december 23-ig tart.

Katona József Színház: részlet az Ithaka című darabból

http:/katonajozsefszinhaz.hu

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás