Némelyik szám persze itt is megköveteli a hangosabb megszólalást, de ez sem okoz sok felüdülést, mert olyan, mintha a 2011-es gimnáziumi vetélkedő legalsó dobogóján álló hardcore punk banda énekese próbálkozna. Üvölteni akar, de nem tud, nincs benne elég erő (mondjuk ki, az a csipetnyi tökösség) ahhoz, hogy igazán hiteles legyen. Az egyetlen szám, ahol a régi Art Brut-ot halljuk újra, az I Am Psychic. Ez még jó is, de sajnos a totális égéstől ez sem menti meg a lemezt. A gitárok itt passzolnak a dal összképéhez, ami a másik kilencről nem mondható el. Néhol szinte az a hallgató érzése, hogy felvettek pár gitársávot, egy kis dobot, éneket, és teljesen vakon egymás mögé illesztgették. Akármennyire is szögegyszerű rockzenét játszanak, azért ezt nem lehet a nélkül megúszni, hogy ne veszítsenek pár rajongót, és ne kapjanak ilyen lenéző kritikákat. Persze lehet, hogy ez csak átmeneti állapot, egy rosszul sikerült lemez még nem a világ.
De attól ez még szar tragikus.
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.