Elképzelt karakterekre, önéletrajzi történetekhez, és még Mercer három lányához is dalt írtak a The Shins új albumára

Avatar photo
2017.03.10., 14:01

Március 10-én jelent meg új, szám szerint ötödik stúdióalbuma az amerikai The Shins indie-rock zenekarnak. A lemez a 2012-es Port of Morrow anyagot követi a sorban, amely a Billboard 200-as listáján a 3. helyen nyitott, és amelyet jelöltek a legjobb alternatív albumnak járó Grammy-díjra.

Az Heartworms névre hallgató korongot teljes egészében az amerikai csapat főnöke, az énekes-gitáros James Mercer írta, és a lemez produceri teendőit is ő látta el – erre utoljára 2001-ben, a zenekar bemutatkozó albumánál volt példa.

A közel 21 éves pályafutásra visszatekintő The Shins egy igazán változatos dalcsokorral lepi meg a rajongóit: a Heartworms szerzeményei egyszerre tisztelegnek az együttes múltja előtt – ami némi nosztalgikus hatást ad -, miközben érezni, hogy itt valami teljesen újról van szó. Ennek megfelelően a szövegvilág is kellően színes: elképzelt karakterek megfestése (Fantasy Island, Rubber Ballz), önéletrajzi ihletettségű történetek (Mildenhall), a Name For You-t pedig egyenesen Mercer három lánya inspirálta.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A lemez megjelenése után a zenekar azonnal turnéra is indul, és az észak-amerikai dátumok közé beiktattak egy három állomásos európai kiruccanást is: március 28-án Párizsban, március 29-én Londonban, március 30-án pedig Amszterdamban lehet meglesni a bandát.

A The Heartworms albumra a következő dalok kerültek fel:

1. Name For You
2. Painting a Hole
3. Cherry Hearts
4. Fantasy Island
5. Mildenhall
6. Rubber Ballz
7. Half a Million
8. Dead Alive
9. Heartworms
10. So Now What
11. The Fear

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás