Elhunyt George Michael (1963 – 2016)

Avatar photo
2016.12.29., 13:14

A popkultúra egyik kiemelkedő ikonját, az énekes-dalszerző világsztárt 53 éves korában, angliai otthonában érte halál.

 
 

A halálhírt az előadóművész publicistája jelentette be hétfő hajnalban, és a rendőrség is megerősítette. A rendőrség nem közölte George Michael halálának pontos okát, de azt egyértelművé tette, hogy idegenkezűség gyanúja nem merült fel.

Publicistájának közleménye szerint az énekes, aki az 1980-as évek elején az Andrew Ridgeley-vel, gyermekkori barátjával alapított Wham! duó tagjaként vált ismertté, majd szólókarrierjével is hatalmas sikert aratott, Oxfordshire megyei otthonában „csendben elaludt”.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

George Michaelnek csaknem négy évtizeden átívelő pályafutása alatt több mint 100 millió albuma fogyott. Hét felvétele a brit slágerlisták első helyére került, lemezeiért három Brit Awards- és két Grammy-díjat vehetett át.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az egyik Grammyt Aretha Franklinnel előadott I Knew You Were Waiting című duettjéért kapta; a saját maga által írt és hangszerelt első szólóalbuma, a Faith húszmillió példányban kelt el, és az év albumaként 1989-ben szintén Grammyvel díjazták.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Halálhírére a világhírű pályatársak közül Sir Elton John reagált elsőként. Sir Elton az Instagramon hétfőn hajnalban közzétett egy fotót, amely őt és George Michaelt ábrázolja, és azt írta: mélységes sokkhatásként érte „a szeretett barát, a legkedvesebb, legnagyvonalúbb lelkű briliáns művész” elvesztése.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Egy napon belül a második súlyos veszteség érte az angol pop-rock világát: a hétvégén, 68 évesen elhunyt Rick Parfitt, a Status Quo angol rockzenekar gitárosa és dalszerzője.

George Michaelt Parfitthoz hasonlóan már korábban súlyos egészségi problémák és szenvedélybetegségek gyötörték.
Öt éve, 2011 telén saját szavai szerint is épphogy túlélte hirtelen rátört tüdőgyulladását, amellyel egy bécsi kórházban kezelték csaknem egy hónapig. Hírek szerint az énekes egy ideig válságos állapotban volt. Az apai részről görög-ciprusi származású művész – akinek eredeti neve Georgios Panayiotou volt – ezt maga is megerősítette, miután hazatért Angliába, mondván: a bécsi kezelés alatt voltak időszakok, amikor „egy hajszálon múlott”, hogy életben marad-e.

George Michael a Symphonica címmel kezdett, Budapestet is érintő óriás koncertturnéjának 14 előadását volt kénytelen lemondani annak idején a súlyos betegség miatt.

 
 

Az énekes azonban szenvedélybetegségei okozta botrányaival is számtalanszor az újságok címlapjára került. A popsztár például 2010 nyarának egy hajnalán Range Rover terepjárójával hajtott be az igen jómódú észak-londoni Hampstead kerület egyik fotószaküzletébe. A rendőrök a járó motorú kocsiban találtak rá, zsebében marihuánás cigarettákkal.
Michael azonnal elismerte, hogy marihuánát szívott és nyugtató hatású szereket is bevett, mielőtt a volán mögé ült; ezek nyomait a későbbi rendőrségi laborvizsgálat ki is mutatta vérében. George Michaelt mindezért nyolc hét szabadságvesztésre ítélték – ebből négy hetet ült le -, és öt évre eltiltották a járművezetéstől.

Három évvel korábban száz órányi közmunkára ítélték és két évre bevonták a jogosítványát, miután szintén bódult állapotban húzták ki az út közepén álló Mercedeséből London egyik forgalmas főútvonalán.

Három évvel ezelőtt kiesett az őt szállító kocsiból az egyik legforgalmasabb angliai autópályán, és elszenvedett sérülései miatt mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az 53 éves korában elhunyt popvilágsztár partnere, Fadi Fawaz a The Daily Telegraph című brit napilapnak elmondta: ő találta meg barátját holtan karácsony első napján. Azt tervezték, hogy aznap együtt ebédelnek, és amikor átment George Michaelhez, hogy felébressze, az énekes már nem élt, „egyedül, békében halt meg, ágyában fekve (…) Nem tudjuk, mi történhetett” – idézi a brit lap keddi kiadása a néhai szupersztár barátját, aki mesterfodrászként a brit celebvilág számos hírességét is visszatérő ügyfelei között tarthatja számon.

A Telegraph név nélkül idézett forrásokra hivatkozva felfedte azt is, hogy George Michael az utóbbi egy évben egyre súlyosabb heroinfüggőséggel is küszködött. A lapnak nyilatkozó egyik bennfentes forrás szerint az énekes több ízben is sürgősségi ellátásra szorult; egy ízben túladagolás miatt kellett kórházba vinni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„Heroint használt. Csoda, hogy szervezete egyáltalán eddig bírta” – idézte forrását a keddi The Daily Telegraph.

George Michael menedzsere, Michael Lippman szerint az énekes halálát hirtelen szívmegállás okozta. A brit lapnak nyilatkozó szakemberek szerint a hirtelen szívhalál gyakori a heroinfüggőségben szenvedők körében.

Tavaly az a hír terjedt el róla a brit sajtóban, hogy miután kokainfüggővé is vált, titokban egy évet töltött egy svájci rehabilitációs intézetben, ahol havi 190 ezer fontba (70 millió forintba) kerül a kezelés.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Telegraph keddi beszámolója szerint a BBC-t néhány évvel korábban arra kérte, hogy ne adjon le egy vele készült interjút. A 2007-ben készült interjúműsorban állítólag arról beszélt, hogy évek óta nem merte alávetni magát HIV-szűrésnek, mert félt, hogy az eredmény pozitív lenne. A lap forrásai szerint az énekes „legalább egy” korábbi partnere a HIV-vírus okozta betegségben halt meg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

(phenom’/mti)

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás