„Eléggé koncepciózus vagyok zeneszerzés tekintetében” – Karanyi-interjú

Avatar photo
2016.02.15., 12:24

A 80-as évek sci-fi filmjeinek hangulatát idézi Karanyi február 11-én megjelent új hanganyaga a Million One EP. A Hello, Celebrate Life és Hitime kislemezek után ezúttal nem egy dal készült, hanem öt önálló zene kapott helyet az új EP-n, amely decemberre egy teljes albummá fejlődik majd. A négy részben megjelenő album negyedévenkénti megjelenéseiről, inspirációkról, old-school kütyükről és a zenei megjelenések trendjeiről beszélgettünk Karányi Danival.

A nyereményjáték lezárult!

Legutóbb 2008-ban jelentettél meg nagylemezt, de idén végre ismét új anyaggal jelentkezel. Mi minden történt a két album között?

Kislemezeket hoztam ki, mint a Hello, a Celebrate Life vagy a Hitime, filmhez és videojátékhoz írtam zenét, illetve előkészítettem az idei új lemezt.

Most pedig kijött a Million One című EP-d, ami a 80-as évek sci-fi filmjeinek hangulatát, hangzásvilágát idézi meg. Ez a vonzalom gyerekkori élményekből fakad, vagy már felnőtt fejjel kezdett el érdekelni?

Ma inkább a thrillereket és a drámákat szeretem, de gyerekként abszolút sci-fi rajongó voltam. Akkoriban rengeteg ilyen filmet néztem, és nagyon mély nyomot hagyott bennem például a Menekülés New Yorkból, a Menekülő ember, a Logan futása, a Neon City, a Fekete eső vagy a Szárnyas fejvadász. Ezeknek a filmeknek a mai napig elképesztő, egyedi aurájuk van képileg és hangban is, amihez nem véletlenül nyúlnak vissza mostanában filmesek (Drive) vagy zenészek (Com Truise). A 80-as évek a hangtechnika szempontjából nagyon innovatív korszaknak tekinthető amúgy: ez volt az első igazi szintetizátor-korszak, szinte minden zenében volt ekkor már egy már kultikus szintinek számító Prophet, Moog vagy Roland.

Ezek a hangszerek azóta is nagyon értékesek, és a hangzásuk nagyban meghatározza a mai elektronikus zenét.

image1

A mostani öt szám után negyedévenként érkezik majd egy-egy új rész a lemezről. Mások is döntöttek már úgy, hogy nem egyben adják ki az albumot, hanem külön számonként vagy fejezetenként (például a The Kolin). Nálad mi az oka, hogy eszerint jelenteted meg a lemezed?

A zenei piac nagyot változott a legutóbbi, 2008-as lemezem óta – ma már nem albumokat hallgatunk, hanem playlisteket, magunknak válogatjuk a dalokat, vagy automatikusan generálják nekünk a netes zenelejátszók az ízlésünk alapján. Tulajdonképpen nem volt szükségszerű döntés, hogy albumot készítsek, inkább vágytam rá, és mivel a zene számomra mindig is szerelem volt, hagytam, hogy ez vezessen most. Ez a hallgatóknak is öröm, hiszen egyszerre sokkal több dal fog megjelenni.

Az, hogy ezt 3-4 részletben tesszük, annak az az oka, hogy több előadóval is dolgozunk az anyagon párhuzamosan, és technikailag sem tudtuk volna összehozni, hogy mindenkinek jó legyen az egy albumként való megjelenés, másfelől a hallgatók számára ma már könnyebben befogadható egy 25 perces zenei anyag, mint egy közel 2 órás.

image5

Több vendégelőadó is szerepelni fog a decemberben megjelenő teljes albumon, mint Odett, Kama, John Whitfield, Freestylers és Fehér Balázs. Miért pont rájuk esett a választásod?

Ez úgy lehet, hogy általában a dalokhoz keresem az előadókat, és ők azok a zenészek, akik a személyiségükkel vagy a hangkarakterükkel engem is inspirálnak.

Február 27-én lesz az EP bemutatója az Akvárium Klubban, ahol több év után először újra élő szintetizátorok és analóg eszközök is veled lesznek a színpadon. Hogyan készülsz erre? Teljes zenekar is lesz, vagy mindent te vezérelsz majd?

Ez egy live set lesz, ami azt jelenti, hogy analóg szintikkel és kontrollerekkel fogjuk előadni a kislemez anyagát. Az EP-t többek közt autentikus, 80-as évekbeli hangszerekkel vettük fel, amik iszonyatosan durván szólnak élőben is, így itt a szintetizátorok és a számítógép lesznek a főszereplők.

Természetesen ez alól kivétel Odett, aki élőben fogja elénekelni a Million 1 című új dalunkat.

Karányi és Odett

Fizikai formátumban is megjelenik majd a lemez vagy csak online felületeken?

Egyelőre nem tervezzük, de az album kapcsán biztosan lesz fizikai megjelenés. Mondjuk szűkül a kör hülye ötletek terén, mert a Hitime című EP-t tavaly kiadtuk limitált példányszámban kazettán is – ezt a poént nem lenne túl elegáns megint elsütnünk.

A lemezeiden te játszol minden hangszeren, vagy más is besegített a felvételeknél? Van valamilyen zenei képzettséged?

Gyerekkoromban zongorázni tanultam, van zenei előképzettségem, így általában mindent én írok, ami nem gitár, de sok esetben ezeket a témákat is közösen alakítjuk ki Szalóki Zoli gitáros barátommal. Eléggé koncepciózus vagyok zeneszerzés tekintetében, általában igen határozott elképzelésem van arról, aminek nekiállok – aztán jönnek az énekesek, és felborítják az egészet.

Ezért szeretek olyan előadókkal dolgozni, akiknek van intuíciójuk, önálló elképzeléseik, és határozottak, mert ilyenkor gyakorlatilag két világból készül egy harmadik, ami mindig nagyon izgalmas.

image2

Sok elektronikus zenében utazó DJ-ről, producerről lehet tudni, hogy bolhapiacokon vadásznak különleges szintikre. Te is gyűjtöd őket? Vannak kedvenc hangszereid, szintetizátoraid?

Akkora kollekcióm sajnos nincs, amekkorát valóban szeretnék, de az utóbbi időben én is elkezdtem újra gyűjteni őket én használtan vagy új formában. Klasszikus szintikből nagyon szeretem a Kurzweil K2000-et, a Roland Juno 106-ot, az Oberheim Matrix-ot, az újak közül pedig a Moog Minitaurt, a Sub37-et vagy a Prophet 6-ot.

A kedvencem mindig is a Moogok és az Oberheimek lesznek – ez utóbbi számomra a szintetizátorok csúcsa.

image3

A zeneszerzés mellet reklámszakemberként és reklámfilmrendezőként is dolgozol. Van-e valamilyen hatással egymásra a két független munkavégzés? Az egyik szerepben használt képességeket mennyire tudod a másik területen alkalmazni?

Most az új, Bookr Kids nevezetű startupunkon dolgozom elsősorban, és emellett a reklámból a marketing felé vettem az irányt. Zenei téren pedig film- és nemzetközi videojáték-zenéken dolgozom még, ami amúgy stílusát tekintve közel van a most megjelent Million One kislemezhez is. Kicsit szomorú vagyok, amiért a tavaly elkészült Sina & Kore animációs sci-fihez szerzett filmzeném (amely bő egy éves munkám) nem hallható még a filmfesztiválokra való pályázás miatt, de idén remélem, hogy végre elérhetővé válik az is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az új dalokat egyébként február 27-én az Akvárium Klubban is bemutatja Karányi: sok év után először szintetizátorokkal és mindenféle analóg kütyüvel felszerelt exkluzív live szettel hallhatjuk DanitOdett vendégszereplésével.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás