Elég borús jövőt jósol az Austra disztópikus utazása – itt a Future Politics videója

Avatar photo
2016.12.5., 18:13

A torontói Austra zenekar 2011-es Feel It Break című debütáló albuma egy csapásra meghódította a blogszférát, sőt, a rangos kanadai Polaris Music Prize-ra is jelölték, aminek hatására instant módon a globális elektropop-színtér új kedvencét köszönthettük a hármasban. Nem is volt mit csodálkozni, mivel a korong mesteri módon hozta egy tető alá a gótikus atmoszférát Katie Stelmanis „operás” orgánumára épülő dallamokkal, és az ellenállhatatlanul melodikus hangvétellel, amely a két évvel későbbi, Olympia című második stúdióalbumon egy határozottan klubosabb arcéllel gazdagodott, amiről sokat meséltek a nekünk adott interjúban is. A 2014-ben megjelent Habitat EP után – ami a csapat zeneiségét hangsúlyozta, hiszen a címadó dalon kívül tulajdonképpen három szinte teljes mértékben instrumentális szerzemény hallható – 2017. január 20-án érkezik a csapat harmadik nagylemeze, a táncparkett-orientált Future Politics, melynek előfutáraként elsőként a That Go (Noel Paul és Stefan Moore) által rendezett Utopia, majd most a lemez címadó dalához készült videó is egy disztópikus utazás a nem túl távoli jövőbe.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás