Hipnotikus gitárzene a legmenőbb amerikai zenekaroktól

Avatar photo
2017.04.4., 11:46

A tizenharmadik Electrify ismét a kortárs zene úttörőit hozza Budapestre, a főszerep pedig ezúttal a gitárközpontú, hipnotikus hangzású zenekaroké. Egyenesen Brooklynból érkezik a szívós, elektronikus zajrockot játszó Zs, fellép a nyugat-afrikai népzenét és az art rockot a tiszta hangolás mágikus hangzásával vegyítő Horse Lords, valamint a punk-rock alapjait izgága gyerekdalokká csavaró Cloud Becomes Your Hand.

Új nyelveket létrehozni pusztán zenei felvételeken keresztül az egyik legambiciózusabb cél, amit egy zenekar kitűzhet magának. Ilyen zenekar a brooklyni Zs is, akik felvillanyozó hangzásuk miatt 2000-es megalakulásukat követően azonnal a New York-i underground színtér legmeghatározóbb szereplőivé léptek elő. A szaxofon-gitár-dob felállású triót komoly zeneszerzői és előadói múlttal rendelkező zenészek alkotják, akik olyanokkal vettek fel lemezeket, mint Ben Frost, Colin Stetson vagy Hieroglyphic Being – mind korábbi fellépői az Electrify-nak. Ez is jól mutatja, hogy a Zs világa fekete lyukként szippantja magába az egymástól látszólag távoli stílusok hatásait, legyen az rock, jazz, kísérleti zene, indusztriál, techno vagy népzene.

„Ugyanannak a dolognak a különböző részei” – olvasható a Gregory Foxszal készült interjúban

A Zs valójában nem is stílusok, sokkal inkább áramló energiák mentén képzeli el zenéjét, ennek a képletnek pedig fontos része a közönséggel való együttrezgés is. Így születő koncertjeik éppen ezért hamisítatlan, véresen komoly transzzenei élményként híresültek el, melyben most először lehet része a magyar közönségnek.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az este másik vendége a baltimore-i Horse Lords, amely a múlt zenéinek elfeledett bölcsességeit újraértelmezve hoz létre sosem hallott, felszabadító, nem ritkán tánczenei együttállásokat. A nyugat-afrikai gitárzenék, az indonéz vagy az észak-amerikai népzene, a modern minimalizmus vagy például az art rock mind fontos forrásai a Horse Lordsnak, amely ezekből a zenei kultúrákból nemcsak hangzásokat és hagyományokat, de konkrét hangszereket és a rég elfeledett tiszta hangolást is átveszi. A Horse Lords életének tehát éppúgy része, hogy irattárakban kutatnak kották után, vagy hogy átépítik hangszereiket, mint az, hogy lemezeket vesznek fel, és turnéznak. Túl azon, hogy a világban eddig felhalmozott zenei tudás újfajta megközelítése a művészeti ág jövőjének egyik kulcsa lehet, a Horse Lords megvalósítása nemcsak ellenállhatatlanul sodró, de végletesen optimista is, ami nagyon kevés ennyire előremutató zenekarról mondható el.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az este harmadik fellépője a szintén brooklyni Cloud Becomes Your Hand, amely gyermeki ártatlansággal és szabadsággal nyúl bele hol a psycho pop kedvességébe, hol a punk-rock vehemenciájába, hol pedig az art rock összevisszaságába. A tavaly két albumot is megjelentető, hattagú zenekar ráadásul állítólag tökéletes választás, ha az ember pár percre egy mesehős bőrében szeretné érezni magát.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Electrify vol. 13.
Zs (US), Horse Lords (US), Cloud Becomes Your Hand (US)
2017. 04. 08. 20 óra
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Facebook-esemény

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás