Ébredj intim közelségben uprising artisztrokratákkal

Avatar photo
2014.11.19., 20:28

A napfelkelték és naplementék különlegesek. Szinte mindenkiből ugyanazt a fura, mégis kellemes és meghitt érzést váltja ki. Ez hatványozottan igaz lehet, ha olyan feltörekvő előadókkal töltjük őket, mint King Krule vagy a Washed Out, akikhez a hajnalokhoz hasonló, különleges atmoszférájú videókban kerülhetünk már-már „french kiss” közelségbe.


Doe-Paoro-SRSS-Feature

Mindezt a Yours Truly csapata hozza el nekünk Sunrise, Sunset című sorozatával. Boszorkányosan jól értenek az effajta intim történetmeséléshez és hagyják, hogy a sorozatban szereplő művészekkel együtt meditáljunk a zenéikről a maguk izolált és csodás világában.

 Washed Out

Yours_Truly_Sunrise_Sunset_Washed_out-2

Az első részben Ernest Greene, azaz Washed Out mutatja meg, milyen számára egy kaliforniai tengerpart látványa kora reggel, illetve azt, hogyan is hangzik ez a látvány a Paracosm című dal előadásában. „Érdekes volt látni, mennyit változnak a színek akár egy vagy két óra leforgása alatt. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára alkalmam lelassítani és megállni, hogy el tudjak merülni ebben az élményben” – mesélte Greene. A rendező, Babak Khoshnoud egy héttel a forgatás előtt fedezte fel Carmel városának partszakaszát, ami a Washed Out második albumának hangzásbeli és vizuális világára emlékeztette.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

 King Krule

King_Krule_1

L.A., Lincoln Heights Jail, King Krule, Cementality. Talán ennyi bevezető elég is lenne a következő etaphoz, hiszen már látvány nélkül, maguk a puszta szavak szinte tökéletesen passzolnak egymáshoz, ha tudjuk, kiről is van szó. „A durva, érdes dúdolás és a fimon lelkű Rhodes piano együttese, plusz a dal urbánus esszenciája mintha hazaért volna ebbe az elhagyatott környezetbe” – mesélte a rendező a 19 éves srác performanszáról. „Csak fogta magát, fölügrált a vagonok tetejére, és elkezdett sörözni.” És amikor a helyszínen igazoltatták a stábot, Krule egy álnévvel és egy figyelmeztetéssel megúszta. Gyerekjáték.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

 Moses Sumney

Moses

Ebben az elmélkedő részben Moses Sumney a dalszerzés rögös útjára reflektál, hiszen 2013-ban anélkül került a New York Fashion Week záró partijának színpadára Solange Knowlesszal, hogy bárhol is adott volna egy épkézláb koncertet vagy egy kiadó megkereste volna. Azóta pedig az expresszív folk-soul zenész egyike L.A. elismert uprising zenészeinek. „Elképesztő volt látni Los Angeles belvárosát, ahogy a természet elárasztja ezt az indusztriális környezetet fénnyel.  Óriási, majdhogynem futurisztikus az egész” – mesélte Sumney.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

 Courtney Barnett

Screen_Shot_2014-05-02_at_114558_AM

A szcéna változatlan marad a negyedik epizódban, de ezúttal az ausztrál Courtney Barnett sétálgat az angyalok városában egy szál gitárral, miközben arról beszél, hogy mielőtt elindult volna turnézni, az egyetlen hely, ahova Melbourne kivételével eljutott, Új-Zéland volt, „egyszer nyaralni, aztán egy temetés miatt”. A szellemes indie trubadúr hölgyhöz remekül illik a helyszín idillisége, ami egyike a legrégebbi környékeknek a városban: csinos limonádéstanddal díszített, lassú ritmusú és derűs.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Doe Paoro

doe-paoro

Brooklyn nyüzsgéséből a természet hallgatásába. Doe Paoro alkotási folyamatának része ez, hiszen a csönd által nyer értelmet a hanggal való kapcsolata. „Amikor ihletet kap az ember, azt nem lehet időzíteni, lehet az akár reggel három vagy délután kettő is”. Egy csendből születő élő performansznak pedig nem is lehetne jobb helyet találni, mint egy sűrű erdő közepe. Ebbe a világba vezet minket Doe Paoro egy csendtől hangos reggelen.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

 Lizzo

Yours_Truly_Sunrise_Sunset_Nowness_Lizzo-2

Egy elfojthatatlan hang a hiphop világban, a Mississippi folyó mentén. A Sunrise, Sunset utolsó részében Lizzóval ébredünk, aki 20 éves korában letette a fuvoláját, hogy Beyoncé-val felszerelkezve szólókarrierbe kezdjen. „A zeném egyfajta beszélgetés saját magammal, amiben kiengedem a magamba fojtott érzelmeimet, legyen az akár vidám vagy szomorú, tökmindegy. És mindenkit felráz, a családomat, a barátaimat, Anna Wintourt. Ez amolyan furcsa rap”.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Összeállította: Majdán Zsuzsanna

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás