Dicaprio már 22 éve is extázisba került az Oscar-díjtól

Avatar photo
2016.02.26., 17:18

Alig pár nap és jön a 88. Oscar-gála, úgyhogy már mindenki kellőképp izgatott, idén vajon melyik film kapja meg az Akadémia díját. Ez is rendkívül izgalmas kérdés, de persze a legtöbbek fejében csak egyetlen kérdés motoszkál: ugye végre megkapja Leonardo Dicaprio a neki járó aranyszobrot?

 
 

A visszatérőben (The Revenant) nyújtott pazar alakítása miatt már a díjátadó előtt sokak odaadták volna Leónak a díjat, hiszen „ha ezért nem, akkor miért kapná meg”? Ám a 41 éves hollywoodi színész már sok-sok éve vágyakozik a díjra, ezt bizonyítja egy ’94-es felvétel is a The Tonight Showból. Ebben az évben az akkoriban mindössze 19 éves Dicaprio a Gilbert Grape-ben nyújtott alakításáért szerepelt a jelöltek közt. És nem, nem nyert. Akkor sem.

Azóta az idei már a hatodik jelölése és hamarosan kiderül, idén megkapja-e a megérdemelt díjat.

Addig is meghallgathatjuk, 12 éve hogyan vélekedett a jelöléséről, mennyire lelkes volt tőle. „Készen állok, menni akarok, király lesz” – mondta. Most is biztosan készen áll, mi pedig elkezdhetünk találgatni, mi lesz a köszönőbeszédében, ha tényleg ő nyer. „Jobb későn, mint soha”?!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás