Dalpremier: Polar Dear – „Heated By The Cold”

Avatar photo
2016.12.8., 14:08

Több mint egy év visszavonulás után a Heated By The Cold című szám a 2017-ben megjelenő Polar Dear-album bevezetőjeként született meg.


„A készülőben lévő 8-10 számos anyag sok esetben el fog térni az eddigi Polar Dear hangzástól, ezért fontosnak tartottam, hogy az albumot bevezető dal mindenféleképpen egy könnyedebb, hangszerelésében nyáriasabb hangulatú, felépítésben pedig a régebbi dalokhoz hasonló legyen.” – mesélte a phenom’enonnak az új felvételről a Polar Dear mögött álló Borsos Oleg.

 
 

„Úgy gondoltam, hogy témáját tekintve kifejezetten aktuális lehet a mostani korán sötétedős napokon, amikor is hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy kicsit több negatív hatás ér minket a kelleténél. A szövegben leginkább arra szeretnék utalni, hogy ezeket a hatásokat átértékelve akár a hasznunkra is fordíthatjuk az eredetileg negatívnak ható élethelyzeteket.”

A szöveges videó Mester László víz alatti felvételeinek és a korábbi Polar Dear klipeket is rendező, Gyarmati Dezső munkájának köszönhető.

A videó elérhető a YouTube-felületén is.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás