DAH – Digitális Akrobatikus Happening 1.

Avatar photo
2014.03.19., 11:11

Akrobatikus utcasportolók, breaktáncosok, és bravúros zenészek találkozása a 21. századi technika gerjesztette vizuális térben. A Happening formáinak feszegetése a digitális kor elemeinek átalakításával.


A Happeninget, vagy más néven eseményművészetet Kaprow így fogalmazta meg: „…olyan történések együttese, melyek több mint egy időben, egy helyen történnek, vagy melyeket így figyeltek meg. A környezetet, a zenét, a művész testét, a tárgyakat alkalmazza, s a közönséget is résztvevővé avatja.

Az előadásban a nagyvárosi mozgások dinamikája és monotóniája diktálja a zenei alapot élő zenészek számára. A mozdulatsorok valós idejű felvétele óriás animációban képez hátteret az utcasportokhoz. A színpadon szerepet kap egy többnyire utcákon, sportpályákon és versenyeken látható eszköz, a félcső is, melyben a gördeszkások és BMX-esek összehangolt, akrobatikus mozgását digitális érzékelők transzformálják folyamatosan változó audiovizuális térré.

A felvonultatott digitális technika használatával a happening műfaj eddig nem látott formában születik újjá, többek között az alábbi akciók során:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Illusztráció egy ausztrál csapat 2010-es, hasonló műfajú akciójából

jazz improvizációk tempót diktáló gördeszkazenére,
tapssal mozgatott díszletek,
repülés a felhők között, széken ülve,
tánccal orgonálás,
falfestés kerékpárral,
és lesz még sok más meglepetés is…

Szereplők – a gördeszkás, a bmxes, a breaktáncos
Videó-animáció – Vicsek Viktor
Mozgásérzékelő rendszer – Márton Péter
Zene – Amoeba együttes
Rendező – Berényi Csaba

Időpont
2014.04.04. 20:00
2014.04.05. 20:00

Időtartam
70 perc

Helyszín
Trafó Nagyterem

Jegyár
2000 Ft / diákjegy: 1600 Ft
Általános bérlet érvényes
Ikerbérlet érvényes

Facebook esemény

Címkék: ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás