Csak az Akváriumban a Quimby!

2014.11.15., 10:48

Ahogy európai turnéja előtt a tavaszi szezonban, úgy ősszel is az Akvárium Klubban tartja egyetlen fővárosi klubkoncertjét a Quimby, ám a nagy érdeklődésre való tekintettel november 20-án és 21-én is színpadra lép Magyarország kedvelt zenekara.


5631_nagy

A Quimby jövő pénteki koncertjére már a hét elején kikerült a Sold Out! tábla, így minden rajongónak ajánljuk, hogy még időben vegyen jegyet a csütörtöki bulira, nehogy lemaradjon kedvenceiről. Magyarország egyik legkreatívabb nagyszínpados zenekara az Akvárium Klub NagyHalljában búcsúztatja a melankolikus őszt, olyan emblematikus dalokkal, mint a Libidó, a Hoppá, a Magam adom, de természetesen a Kaktuszliget karcos slágerei is felcsendülnek majd.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Kiss Tibiék zenekara azon kevés magyarországi bandák közé tartozik, akik szinte mindig teltházas koncerteket adnak, de ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a srácok örömzenéje minden generációt vonz. Egyáltalán nem hazudunk, a koncerteken rendszerint ott “tombolnak” a hároméves kisgyerkőcök is.

Az októberben Varázszenéjével még a Vörös-tenger partját is megjárt Quimby november 20-án és 21-én is mindent megtesz azért,  hogy varázslatos koncertélményt nyújtson rajongóinak az Akvárium Klub színpadán.

Címkék: , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás