Compagnie Marie Chouinard (CAN) – HENRI MICHAUX: MOUVEMENTS / MOZGÁSOK

Avatar photo
2013.12.5., 20:16

Marie Chouinard társulata a kezdetektől visszatérő vendége a Trafónak, öt alkalommal lépett már fel óriási sikerrel Budapesten. Decemberben hatodszorra is visszatér szokásos lendületével, ritmusával és a zenetörténet modern klasszikusaival. Ez alkalommal két rövidebb koreográfiája kerül bemutatásra a Trafóban.


Az első Henri Michaux: Mouvements/Mozgások, a belga író és festő által ihletett előadás, aminek világpremierje 2011 júniusában volt a nagypresztízsű bécsi ImPulsTanz nemzetközi táncfesztiválon (Králl Csaba kritikája itt olvasható). A második, Érik Satie azonos című, három tételből álló zongoraművére koreografált Gymnopédies teljesen friss koreográfia, világpremierje idén júniusban volt a lisszaboni Danse Danse fesztiválon.

A Compagnie Marie Chouinard New York-i turnéja után nem sokkal érkezik hozzánk. A Joyce Theaterbeli fellépésükről a New York Timesban megjelent pozitív kritika hosszan elemzi a két előadást. A Mozgásokról írja Gia Kourlas: „Chouinard ezúttal nem a testből, hanem egy könyvből inspirálódott. Egész pontosan Henri Michaux belga költő tusrajzokból álló verses művéből. A táncosok mozgása megdöbbentő hasonlóságot mutatnak a hátuk mögött kivetülő könyv lapjaival, amelyek az eredeti könyv 64 oldalnyi tusrajzát tartalmazzák. A könyv rajzait követik le, szó helyett mozdulatról mozdulatra. Táncuk pedig minden alkalommal a könyv lapjain marad”.

A Gymnopédies-ben Chouinard a játékosabb oldalát mutatja meg, a duett formával kísérletezve. Mind a Mozgások, mind pedig a Gymnopédies próbafolyamata nagy kihívás elé állította a táncosokat, hiszen az előbbiben több száz tusrajzot kellett a rajzokhoz megtévesztésig hasonló mozdulatokkal leutánozniuk, míg a Gymnopédies-hez Érik Satie három tételből álló zeneművét kellett megtanulniuk eljátszani zongorán, az arra koreografált tánc elsajátítása mellett.

December 6-án pénteken 18.30-tól a Kávézóban Gaál József képzőművész tart KÜLÖNÓRÁT Henri Michaux-ról. December 7-én, szombaton az előadás után Rényi András esztéta beszélget Marie Chouinard-dal, a koreográfussal (magyar és angol nyelven) a Kávézóban.

Compagnie Marie Chouinard (CAN)
HENRI MICHAUX: MOUVEMENTS / MOZGÁSOK;
GYMNOPÉDIES

Tánc (35′ + 30′ szünettel)
2013. december 6-7. 20 óra
TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza
a 200% TÁNC sorozat része

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás