Cinemantique 2. – Tizenkét dühös ember
Új sorozatunk elsÅ‘ részében egy olyan filmrÅ‘l olvashattatok, mely szinte egyetlen helyszÃnen játszódik – a Tizenkét dühös ember is ilyen, és legalább annyira lebilincselÅ‘, mint a Kötél. Sidney Lumet 1957-es klasszikusa még a mai hipermodern technikával rendelkezÅ‘ filmek közt is megállja a helyét.
Ahogyan azt már Ãrtam, az alkotás a nyitó-, illetve zárójelenetet leszámÃtva teljes egészében egy helyszÃnen, az esküdtek számára fenntartott szobában játszódik. A monoton helyszÃn azonban semmit nem jelent, az izgalmas cselekmény gondoskodik arról, hogy ne hiányoljuk a változatos dÃszleteket. A történet alapja egy bűntény, mégpedig egy gyilkosság – a filmet indÃtó tárgyalásból kiderül, hogy egy kiskorú fiút vádolnak apja megölésével. Ahogyan ez lenni szokott, az esküdtszék feladata az, hogy eldöntsék a fiú sorsát, mely ez esetben egyenlÅ‘ a halálbüntetéssel. A tizenkét esküdt eleinte – legalábbis látszólag – egyetért abban, hogy a fiú bűnös, hiszen minden bizonyÃték ezt erÅ‘sÃti meg, és a fiú alibije is igen gyenge. Az egyik férfi (Henry Fonda) azonban felveti, hogy mivel súlyos döntés van a kezükben, annyit megérdemel a vádlott, hogy legalább megvitassák a dolgot. A többi esküdt eleinte idÅ‘pocsékolásnak gondolja a szálak újbóli felgöngyölÃtését, ám lépésrÅ‘l lépésre haladva egyre inkább kezd meginogni a gyilkosság estéjének addig teljesen logikusan felépÃtett cselekménye.
A tanúvallomások alapján a fiú aznap heves vitába keveredett az apjával, majd hangosan fenyegette, hogy megöli – aznap este valóban holtan találták az apát, mellkasában egy ugyanolyan késsel, amit a fiú pár nappal ezelÅ‘tt vásárolt. A fiú elmondása szerint a saját kését elhagyta, és a gyilkosság idÅ‘pontjában moziban volt. Ez persze nem túl szilárd, és nem is túl hihetÅ‘ alibi, Ãgy az esküdtek vitája hosszan elhúzódik. A nyolcas számú esküdt, azaz Fonda (egészen a film végéig senkinek nem tudjuk a nevét, akkor is csak két szereplÅ‘ mutatkozik be egymásnak) azonban kitart, és követeli, hogy minden apró részletet beszéljenek át újra. Mivel a törvények szerint csak tizenkét egyhangú véleménnyel születhet Ãtélet, megállapodnak, hogy pár órán át maradnak, és ha addig sem jutnak dűlÅ‘re, döntésképtelenségre hivatkozva új esküdtszéknek adják a döntés jogát, ami azonban szinte egyet jelent azzal, hogy a fiú villamosszékbe kerül. Ez a rendkÃvül izgalmas cselekmény teszi ki a film nagy részét, és különösen jó benne az, hogy mindig tartogat egy újabb meglepetést – bár valamilyen szinten kiszámÃtható a történet, egészen a végéig fogalmunk sincs, hogy mi fog kisülni belÅ‘le.
http://www.youtube.com/watch?v=s0NlNOI5LG0&feature=related
A tavaly elhunyt Sidney Lumet elsÅ‘, és egyben legsikeresebb nagyjátékfilmje volt a Tizenkét dühös ember, mely Reginald Rose megegyezÅ‘ cÃmű tévéjátékának adaptációja. A film, melynek a fÅ‘szereplÅ‘ Henry Fonda producere is volt egyben, nagyjából három hét alatt készült el, és mind a kritikusok, mind a közönség körében hatalmas sikert aratott. Azóta is klasszikusnak számÃt, az IMDb toplistáján az elÅ‘kelÅ‘ hatodik helyet foglalja el, olyan filmsikereket megelÅ‘zve, mint a Forrest Gump, vagy a Csillagok háborúja. A filmet három Oscar-dÃjra jelölték, azonban az 1957-es év nagy sikere, a HÃd a Kwai folyón nyerte el a dÃjakat – plusz még négy másik kategóriáét is.
Bár a filmbÅ‘l 1997-ben Jack Lemmon fÅ‘szereplésével remake is készült, azt tanácsolom nektek, nyomjatok a play gombra, és izguljátok ti is végig ezt a másfél órát az eredeti verzióban, angolul – bár készült a filmhez szinkron, szerintem sokat elvesz az indulatokból és az érzelmekbÅ‘l. Ha tetszett nektek az elÅ‘zÅ‘ részben bemutatott Kötél, ezt is imádni fogjátok.
