BOOKR – Több mint egy könyvesbolt

Avatar photo
2014.07.16., 8:00

Sokan mondják, hogy a Gutenberg-galaxis leáldozóban van, és a könyvek az utolsókat rúgják az e-bookok elleni harcban, de azért ne temessük még őket. Bármiféle szakmai elmélkedés vagy műértő filozofálgatás helyett egyszerűen csak annyit mondok: örömmel jelentem, új könyvesbolt született.


3

Ameddig pedig ilyenekről hallunk, talán nem kell úgy féltenünk a könyveket. Főleg, ha olyan nem mindennapi könyvesboltról van szó, mint a három hete nyílt BOOKR. A Geopen kiadó első és egyetlen mintaboltja Budán a III. kerületben kapott helyet, hangulatos dekorációja és kreatív belső megoldásai pedig csak még hívogatóbbá teszik a város legújabb könyvlelőhelyét.

Már a hely berendezése is azt sugallja, hogy itt nem a kapkodás, a jövés-menés és a gyors vásárlás a cél. Az Ungár Fanni tervezte fiatalos belső tér inkább hasonlít egy extravagáns, vég nélküli kanapén olvasgatásra csábító, hangulatos nappalihoz, mint egy zsúfolt könyvesbolthoz.

A BOOKR kínálata is ehhez igazodik, a választék igen széles. A kiadó legnépszerűbb szerzői Murakami Haruki, John Grisam és Donna Leon, de azok számára, akik esetleg másra vágynak, gyermek- és ifjúsági könyvek, ismeretterjesztő és dokumentarista irodalom, albumok, művészeti és gasztronómiai könyvek is sorakoznak a polcokon. Mindezt akciókkal kiegészítve, mert mint mondják, igyekeznek megfizethető, elérhető könyveket kínálni. Újabb fontos szempont, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül.

2
7

A különleges könyvesbolt bemutatóteremként is szolgál, író-olvasó találkozók, vitaestek, pódiumbeszélgetések is tervben vannak, na meg egy hivatalos megnyitó is várat még magára. De hát van is mit ünnepelni a BOOKR háza táján, mert, ahogy mondják, húsz éve alig néhány könyvvel kezdték, mostanra pedig megtöltöttek egy egész könyvesboltot. És a lényeg: de még milyen könyvesboltot!

photo
Geopen könyvesbolt_LG_5

Szöveg: Koskó Barbara

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás