“Azt hittem, olyan lesz, mint a Donnie Darkóban” – The 1975-interjú

Németi Noémi
2014.08.26., 21:03

A The 1975 tagjai a világ majdnem minden országában jártak már, a lányok szó szerint összeverekednek a koncertjeiken, de egy Nr.1 debütáló lemez után is úgy érzik, még mindig ugyanaz a manchesteri szobazenekar, mint évekkel ezelőtt. Matty Healy, a banda frontembere szigetes koncertjük előtt mesélt nekünk többek közt arról, hogy a sikerre még mindig úgy tekint, mint arra a bizonyos Donnie Darko-effektusra… Nem fura.


Ha jól tudom, már több mint 18 hónapja turnéztok, és közben egyáltalán nem mentetek haza. Ez elég durva…

Matty Healy: Olyan, mintha előtte nem is lett volna más életünk, annyira beleszoktunk. Ez az elmúlt másfél év mindenféle irányokba vitt minket: jó, rossz, fárasztó és inspiráló is volt egyben, de nagyon hálásak vagyunk minden egyes pillanatért. Egy kisvárosból, sőt, igazából egy kis országból – nem ami a mentalitást vagy a kultúrát illeti – érkező banda számára, mint mi, még mindig hihetetlen, hogy beutaztuk az egész világot Amerika legeldugottabb zugától kezdve egészen Japánig. Mindegyik hely különleges – egyébként tegnap Bukarestben voltunk, ami szép, de Budapest egyenesen gyönyörű. A Sziget az egyik legjobb fesztivál Európában, szóval nekünk most elég nagy szám, hogy itt vagyunk.

Ezek szerint sok mindent láttatok már útközben, de mi volt a legfurcsább, ami valaha előfordult a koncertetek alatt a tömegben?

M.H.: A legfurcsább? (nevet) Hát volt egy pár dolog… Egyszer például valaki totál fejjel lefelé töltött vagy öt percet! Tudom, hogy ez nem olyan bizarr, de én komolyan aggódtam, hogy agyvérzést kap a srác. Aztán… (gondolkodik, majd nevet) Na jó, az van, hogy Angliában  mindenki általában pár sör után áll be a tömegbe, ami a mi esetünkben sokszor főleg lányokat jelent, akik néha elég keményen pofozzák egymást, szóval láttunk már pár cicaharcot.

Ne mondd, hogy nem élveztétek…

M.H.: Nem, nem, egyáltalán! (nevet) Én nem bánom, ha a lányok megküzdenek az első sorokért, de ők szó szerint bokszoltak, le kellett állítanom mindent, hogy abbahagyják.

the1975_phenom3

Beszéljünk egy kicsit a lemezről: 16 dalt tettetek rá, ami elég sok, olyan, mintha nem tudtatok volna választani… Bánod esetleg, hogy valami még így sem került fel?

M.H.: Igen. Vagyis nem… Várj, ez nehéz kérdés, mert a lemez előtt kiadtunk 4 EP-t, szóval ezeken összesen 16 dal volt, aztán írtunk egy teljesen új albumot 13 új dallal. A Falling for you és a Me – a két kedvenc dalom az összes közül – az utolsó EP-n van, de az eredeti lemezkeretbe nem kerültek be, szóval az egyik részem szereti azt gondolni, hogy az összes jó dalunk rajta van a lemezen… (elgondolkodik) De végül is ez igaz, mert a deluxe verzión mindegyik szerepel, és ez az, ami Nr.1. lett, szóval igazad van, nem tudtunk választani, bár ez talán nem is baj.

Emlékszel arra a pillanatra, amikor a lemez első lett az Egyesült Királyságban?

M.H.: Igen. Szó szerint depresszióba estem, legalábbis kezdetben. Az egész egy egzisztenciális krízis volt, mert világéletemben annyira vártam ezt és készültem rá, hogy azt hittem, majd olyan lesz, mint a Donnie Darkóban: kijön valami a mellkasomból, és látni fogom a jövőmet. Erre semmi sem változott, semmi! Az emberek ugyanúgy járkáltak körülöttem, mindenki törődött a saját dolgával, én meg úgy éreztem magam, mint akinek épp akkor mondják meg, hogy nincs Télapó, óriási csalódás volt az egész. Aztán belegondoltam, és rájöttem, hogy ez valójában lenyűgöző, mindegy, hogy az emberek azt hiszik, állandóan ezen agyalok, de számomra akkor is lenyűgöző, hogy elértük. Belül még mindig ugyanaz a kis alternatív banda vagyunk egy manchesteri szobában, akik valamiért nagyon sikeresek lettek, és ez arányait tekintve kevés zenekarral történik meg Angliában, szóval tényleg kiváltság.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az igazán nagy slágereitek, mint a Robbers, a Sex vagy a Chocolate mind Drive Like I Do-dalok voltak (a zenekar korábbi formációja – a szerk.). Változtattatok valamit ezeken a dalokon, amikor már The 1975-ként kezdtetek felvételeket készíteni?

M.H.: Az emberek mindig összezavarodnak, hogy ezek Drive Like I Do-dalok, de a történet csak annyi, hogy a The 1975, a Drive Like I Do, a Big Sleep és a Slow Down teljesen ugyanaz a zenekar, attól függően, hogy éppen minek hívtuk bizonyos időszakokban. Egyszer volt egy olyan turnénk, amikor minden este más névvel léptünk színpadra. Egy másik zenekarnak nyitottunk, és senkit sem érdekelt különösebben, kik vagyunk, szóval nem számított, látni akartuk, melyik név működik a leginkább. Amikor elkezdtünk dalokat írni The 1975-ként, eredetileg nem akartuk újra felvenni a már meglévőeket, de a menedzserünk mondott valamit, ami nagyon megragadt bennem. Azt mondta, ezeket a számokat 17 évesen vettétek fel, itt az ideje, hogy 22 éves fejjel is megtegyétek. Szóval a lényeg, hogy egy felnőttebb perspektívából értelmeztük újra őket.

the1975_phenom

Érdekes, hogy a menedzseri nyomást említed: a Girls videójában egy olyan zenekart alakítottatok, amelyik nem akar a saját klipjében szerepelni, és csak kényszerből van ott. Ennek mi az oka?

M.H.: Pontosan az, hogy vicces, és ennek az egész menedzseresdi-kiadósdi hercehurcának a paródiáját akartuk megcsinálni. Az emberek óriási jelentőséget tulajdonítanak a videoklipeknek, pedig ezek a leghülyébb, leghaszontalanabb dolgok a világon, bár tudom, hogy sokakat megmozgatnak. Csináltunk egy klipet a Sex című dalunkhoz, ami a korábbi szokásunktól eltérően színes lett, mert egyszerűen úgy jobban nézett ki, erre miiiiindenki (elnyújtva hangsúlyozza) kérdezgetni kezdte, hogy átmentünk-e egy nagy kiadóhoz, vajon a kiadó nyomására döntöttünk így? Én meg jót szórakoztam azon, hogy az emberek mennyire rápörögtek az egészre, aztán egyik este, az ágyban fekve eszembe jutott: szóljon erről a következő klip! Szóljon egy olyan zenekarról, akik tényleg leszerződnek egy nagy kiadóhoz, és olyanok, mint akiknek a fogát húzzák. Poén! (nevet)

Egyszer azt nyilatkoztad, hogy az EP-kkel és a lemezzel bejárt utatokat, a siker minden pontját jó előre megterveztétek, és számotokra is ijesztő, mennyire pontosan bejöttek a dolgok. Zárásképp – remélve, hogy hasonlóan alakulnak a tippek –  jósolj magatoknak egy kicsit: mi van most a The 1975 tervei között első helyen?

M.H.: Neeeeem, nem mondhatok semmit, mert akkor bedőlne az egész! (nevet) Úgyhogy csak figyeljetek!

Interjú: Németi Noémi
Fotók: Fürdős Zsanett

Címkék: , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás