Átkalkulált bontóprogram – Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Blixa Bargeld, a Neubauten zenei strukturákat egykor programszerűen diszintergráló és kérlelhetetlenül kísérletező koncepcióját feltaláló, és folyamatosan frissülő, totalitárius színpadi előadásával pillanatnyi katarzist ad a hallgatóságnak. A posztnukleáris világban már nincsen valódi megkönnyebbülés, mert ismét észrevettük, hogy legnagyobb veszély bennünk van: ez sejtjeink pusztulása, anélkül, hogy másik sejtpusztulásban szenvedő individuummal bármilyen, a pusztuló sejtek szintén levő kapcsolatot ki lehetne alakítani, hogy legalább ne egyedül kelljen megszűnni.
Katarzis
Megtisztulás a félelemtől művészet által. Jól hangzik, csak az a nagyon nagy baj, hogy az irodalmi műveket interpretáló dolgozatokban „emelkedett állapotnak” leírt megkönnyebbülés csupán pillanatnyi. Ha a katarzis tartós lenne, egy elég lenne belőle egy életre.
Az eredeti Neubauten-krédóból már csak a hangszerek emlékeztetnek az eredeti hangzásra, de tartalmilag ugyanarról van szó. Az, hogy Blixa zenei es szövegi húst épít a tudatalattijából felbugyogó információvázra, nem változtatott a kifejezendő toposzon. A mintázat állandó, a zsigeri félelem és elveszettség érzését kell valahogy feloldani. Rövid úton ki lehet adni, azzal, hogy olyan hangot ad ki, mint egy húsdarálóba töltött macska, miközben a vonyítás egy szótagban átadja az embernek levés összes baját. Ilyenkor valami megnyílik a hallgatóságban, és koncentráltan megkapják az egész előadást, amiért odamentek. Vagy fel lehet építeni a programot gondosan és pontosan is, mint az alábbi dalszövegben:
Nem nevezhetjük feltétlen alvásnak.
Az egyik pólustól a másikig egyforma a távolság;
az álmok áthajolnak a peremen,
és belebámulnak a az elveszett tárgyak kráterébe,
melyek ott lent nyugodtan mennek a pályájukon.
Idegenül bámulnak vissza és azt kérdezem,
hány tárgy önállósította magát már megint.
A bőrönd fel lett adva, én adtam fel,
és valahol landolt, nem ott, ahol én.
A tartalma orrzsákmány lett.
Zsákmány, rég beezüstözték,
vagy inkább elporították.
Felülök, mindegy, hogy délután van,
este, vagy az éjszaka közepe.
A nappali fény bedarál majd a tényekbe,
melyeket ez az időzóna magában hordoz.
Kint. Van olyan, hogy kint.
Eléggé egész vagyok még?
Egyben vagyok még?
A hét dolog: szemüveg, toll, papír,
igazolványok, pénz, útlevél, és kulcs. Tehetség?
Felülök, a váladékot felhörgöm, amíg meg nem tudom fogni.
Két ujjal húzom fonalát a gégémből, ki a testemből.
Erről, mint szerencsehozó láncocskáról lógnak:
egy szív, a szeretetem, egy üveg, egy ház, egy érme,
egy patkó, egy hatos, egy hetes, egy lóhere, egy hal,
egy kocka, egy tizenhármas, egy harang, egy zár,
egy kulcs, egy kalapács, egy csillag, a Hold,
a Nap és végül egy pucolókefe,
melynek szálai még az utolsó maradékokat,
egy pár kis gombócot, kiszednek.
Iszok egy nagy pohár vizet, és várok.
Ami szorosan tapadva aggódott bennem,
most kifele lóg és száraz,
mint a régi zöldség, peperóni, aszaltgyümölcs.
A víz megtalálja az útját, engedem,
egy utolsó sugár, egy utolsó gáz,
egy utolsó flatus.
Végre üres. Végre üres.
Én: a burkom.
Amikor Blixa kinyitja a száját, és vár, hogy valami kijöjjön, tartalmilag azonos leírás jön ki, mint amikor visít, a közönség azonban nem kapja meg a várva várt katarzisát, mert nem érti a szöveget. Egy kicsit zúgolódnak is helyenként, hogy nem játsszák, illetve másképp játsszák a zeneileg elborult számokat. Bár érezzük az iróniát, ez egy úgynevezett „greatest hits” turné, de senki sem várhatja egy 33 éves zenekartól, hogy ugyanazt a műsort tolja, mint akkor, amikor a mai közönség először fogott padlót a Neubautentől.
A rántottát tojássá visszaváltoztatni csak csalás útján lehet. Ezt csinálja pofátlanul a világ egyik leggazdagabb zenekara, a The Rolling Stones. A Neubauten nyilván kevésbé hozzáférhető a németül nem beszélő közönségnek, de Blixa egykor azt mondta, hogy „Mások gazdagok, én legendás vagyok”, és ezzel tromfolja a hangzását leutánzó, de tartalmilag másra hajtó zenekarokat, mint pl. NIN-t vagy a Depeche Mode-ot. Ezért tud a Neubauten még Pesten is ezernyi katarziséhes lelket meghívni a nyájába újra és újra, és rávenni őket, hogy szerény nyolcezer forinttal gazdagítsák a zenekari eklézsiát, cserébe egy-két jól elhelyezett visításért.
Szerző: kk
