Amikor mindenki a saját valóságát próbálja lenyomni a torkunkon – megjelent a Nunki Bay Starship második lemeze

Avatar photo
2021.10.15., 17:31

A From A Proper Distance című új anyag egyfajta terápiás albumként is szolgál, ami rávilágít arra, hogy belső vívódásainkkal, a legváratlanabb időpontokban bevillanó, furcsa gondolatainkkal nem vagyunk egyedül.

Fotó: sinco

Fotó: sinco

A Nunki Bay Starship négyfős legénysége külön-külön is elképesztő széles zenei skálán mozognak, számtalan más formációban találkozhatunk velük a Ricsárdgírtől a The Biebersen át egészen Bródy János zenekaráig. Nem csoda tehát, hogy a rengeteg csapásirány közt egy kis rendet kellett tenniük, hiszen a jelenlegi zenekar alapítótagjai (Tóth Dóri, Várnai Szilvia, Huszár Ákos) az első közös lemezükhöz képest egy letisztultabb hangzásra vágytak. Úgy fogalmaznak, hogy

nem akarták azt érezni, hogy az összes zenei tudásukat és inspirációjukat egyszerre akarják beleszuszakolni minden dalukba.

Ezért jó értelemben szabtak maguknak korlátokat, hogy kicsit rendet csináljanak a káoszból. Ehhez pedig elengedhetetlen volt egy friss fül, amit a basszusgitárosi poszton bekövetkezett változás során Belegrai Gabi hozott meg a zenekar életébe, és aki hamar észrevette, ha zeneileg az űrbe kezdtek szállni. Az eredmény tehát egy sokkal inkább kiforrott, neosoul, pszichedelikus rock és r&b elemeket is magába tömörítő anyag, amit a zenekar egyszerűen “audiovisual wormhole”-ként, vagyis audiovizuális féregjáratként definiál.

A közös zenei nyelven túl a szövegekben olyan témák jelennek meg, amivel a frontember, Dóri már évek óta küzd, a From A Proper Distance tehát egyfajta terápiás lemez is. Egyszerre elrugaszkodott, mégis valahol globális topikokat járnak körbe, amik jó eséllyel mindannyiunk agyában felvillantak már, például: mi történik a halál után; milyen érzés az, amikor mindenki a saját valóságát próbálja lenyomni a torkunkon; illetve felszínre kerülő elnyomott, szőnyeg alá söpört traumatikus helyzeteket, amik időről időre, a legváratlanabb helyzetekben törnek felszínre.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A From A Proper Distance – ami egyszerre utal az elmúlt covidos időszak fizikai távolságtartására, valamint a belső, láthatatlan küzdelmeink megoldására – címét egyébként Dóri egyik saját rajza ihlette, ami egyben a lemez borítója is lett.

“Rengeteg olyan figura, motívum megjelenik rajta, ami a lemezen lévő dalokban is szerepel. Hosszú évek óta nem rajzoltam aktívan, a tavalyi évben kezdtem el újra elő-előveszegetni ezt a skillt, de ez volt az első igazán komoly dolog, ami elkészült. Ez is egyfajta belső újjászületés valahol, ami az egész tavalyi évet jellemezte, személyes és zenekari fronton egyaránt.”

– meséli az alkotásról.

A boncolgatott témák közt egyébként megjelenik a környezettudatosság is – fotóikon újrahasznosított kellékekkel láthatjuk őket.

“Mi ezt a kérdéskört abba az irányba próbáljuk bontogatni, hogy akár a mindennapi életben is kreatívabb gondolkodásra ösztönözzük a közönségünket. Persze nem azt mondjuk, hogy vegyél fel 46 és fél fokban a nyár közepén egy szemeteszsákból készült estélyit (mint én), de gondold végig, hogy a tárgyaidnak, a vásárolt dolgaidnak mi lesz az útja, mielőtt és miután hozzád kerülnek. Keresd a lehetőségeket, hogy hogy maradhatnak benne a körforgásban a holmijaid, így te is fejleszted a kreativitásodat, és talán a világunk is megmarad.”

A From A Proper Distance tehát egy zeneileg koherens, mégis szerteágazó, izgalmas anyag lett, ami a komoly témákat feloldozza azzal, hogy minden probléma sokkal kisebbnek tűnik, ha kellő távolságból tekintünk rájuk, és rávilágít arra, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban ezekkel a gondolatokkal. A csapat – akiket egyébként az idei Magyar Klipszemlén “Legjobb performansz” kategóriában jelölték – pályafutásának tehát leérettebb anyagával jelentkezik, amit élőben is bemutatnak, október 28-án a Fonóban.

Addig is hangolódj a koncertre a From A Proper Distance dalaival!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás