Telekom Electronic Beats – SZELEKTOR: március 10-ig, hosszabbított határidővel várják az izgalmas hazai zenéket

Avatar photo
2024.02.28., 0:34

A nagysikerű előző etapok után idén harmadszor is elindult a SZELEKTOR tehetségkutató, amelynek kifutása egy tripla válogatáslemez lesz feltörekvő zenészekkel. Az indulók értékes nyereményekkel is gyarapodhatnak.

Három évvel ezelőtt indította el a Telekom Electronic Beats kezdeményezését azzal a céllal, hogy megmutassák a kollégiumokban, hálószobákban, otthoni barkácsstúdiókban, pincékben, hosszú vonatutak alatt laptopokon készülő jó és eredeti zenéket, amik egyébként talán nem feltétlenül kapnák meg az őket megillető reflektorfényt.

Az eddig megjelent lemezeken szereplők közül időközben sokan figyelemreméltó alkotói utakat jártak be – gondoljunk csak az újhullámos magyar énekesnők táborát erősítő BÖBÉre, az indie popban utazó Flanger Kidsre, vagy Kocsis Bence OIEE projektjére, aminek egy dala tavaly már a BBC Radio 1-on debütált. A  2022-es második körre már 900-nál is többen jelentkeztek és ez megerősítette a szervezőket abban, hogy a folytatásra szükség van, hiszen a tehetségeket kötelesség nem elhallgatni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az idei, harmadik SZELEKTOR-ra már január vége óta várják a fiatal, kreatív producerek és zenekarok műveit, akik közül többen jelezték, hogy még tovább dolgoznának egy-egy tracken, ezért a szervezők úgy döntöttek, meghosszabbítják az eredeti, február végi határidőt. Így most már március 10-ig lehet küldeni a maximum nyolc perces zenéket az erre szolgáló felületen.

Idén először egyébként friss kategóriaként indul a SHORT VIDEO, ami Spotify-os animációként jelenik majd meg az egyes válogatások mellett. Ezúttal tehát a tehetséges zenészek mellett már mozgóképes kreatívok, leendő kliprendezők, a jövő animációs szakembereinek jelentkezését is várják.

SZELEKTOR 24 – zsűritagok

Az elbírálásban ezúttal a hazai Telekom Electronic Beats tagjain kívül részt vesz majd a popzenei kategóriában Дeva, Kun Bálint (Carson Coma) és Miller Dávid, a klubtrekkeket Sobek, Technokool és Sikztah értékelik majd, a határokon átívelő zenéket a magyar Exiles kiadó vezetője, Kolbenheyer Erik, iamyank és Emcsi, videó kategóriában pedig az INOTA Fesztivál vizuális kurátora, Besnyő Dániel, illetve Vermes Orsolya, a Klipszemle alapítója és főszervezője száll be a döntéshozatalba. A kategóriazsűrik közül kerülnek ki a mentorok is, akik majd a shortlistes pályázóknak adnak szakmai támogatást.

A három különböző műfajú albumra felkerülő fiatal zenészek ráadásul olyan jutalmakkal is gyarapodhatnak, mint mint egy Macbook Pro, egyszeri pénzdíjazás – ezt mindenki megkapja, aki szerepel valamelyik lemezen –, fellépési lehetőség stílustól függően a Sziget, a Kolorádó vagy az INOTA Fesztiválon, vásárlási utalvány a Focusrite, a Novation és az IK Multimedia jóvoltából, KERET Kikeltető egyenesági továbbjutás a KERET Blog által választott előadónak, Artisjus különdíjként részvételi lehetőség a 2024-es dalíró táborban, HOTS mentoring session, illetve egy teljes évre szóló díjmentes terjesztés a WMMD jóvoltából, amihez egyszeri ingyenes tanácsadás is jár az előadói digitális jelenlét optimalizálásáról.

Szelektor 2024 hivatalos oldal ›

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás