Sziget fesztivál idén is – újra a régi fényében

Avatar photo
2023.05.10., 10:00

Számos területen megújulás jellemzi az idei Szigetet, így a látványvilág, a vendéglátás, a fenntarthatóság terén vagy a kényelmi szolgáltatások sorában. Néhány programhelyszín helyet vált, néhány új köntöst kap. Ami marad, az a kihagyhatatlan Sziget-feeling és a programok változatossága, a műfaji sokszínűség jegyében. A Sziget sajtótájékoztatóján jártunk.

„A Sziget a kezdetek óta folyamatosan szépült, fejlődött, évről évre különböző területeken hozott újításokat. Azonban – a két év kihagyás után – tavaly már annak is örültünk, hogy sikerült túlélni a – sokakat el is lehetetlenítő, több fronton támadó nehézségeket” – kezdte a 2023-as Sziget hagyományos „nagy” sajtótájékoztatóját Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője. „Idén azonban újra fejlődési pályára állunk, ami számos területen markánsan érzékelhető lesz” – osztotta meg a jó hírt a főszervező.

Kádár kiemelte, hogy lényegesen látványosabb lesz a Sziget, több helyszín új dizájnt kap, és a hang- és fénytechnikájuk is fejlődik. Visszatér a rendkívül népszerű és nemzetközi szinten is egyedi Art Of Freedom, lenyűgöző alkotásaival, látványos térinstallációk vizuális erejével színesítve a Sziget izgalmas világát. A Sziget immár ikonikusnak számító K-hídján 2022-ben felújítási munkákat végeztek, így idén már remélhetőleg lehetséges lesz, hogy a fővárossal egyeztetve, újra díszbe boruljon a Szabadság Szigetére vezető híd. Jelentős fejlesztés idén, hogy a vendégterekből eltűnnek a mobil WC-k, helyüket vízöblítéses konténerblokkok veszik át. Ezek a blokkok nem csupán funkciójukban nyújtanak magasabb szintű kényelmi szolgáltatást, de látványvilágukban is illeszkednek a Sziget színes forgatagába.

A Sziget a vendéglátás terén is új arcát mutatja az idén. Kádár elmondta, hogy a fesztivál területén kialakított blokkokban, úgynevezett food courtokban nagy hangsúlyt fektetnek a kényelmi szolgáltatásokra is. A gazdag hazai kínálat mellett – a hagyományos „fesztiválételeken” túl – a Sziget partnerei lesznek ismert és kedvelt éttermek és büfék is – bővül a nemzetközi kínálat, és a speciális étrendet követők is elérhetik a nekik megfelelő ételeket.

A fesztiválélmény javítása érdekében szerencsére a tavalyi, szokatlan szárazság miatti szállópornak is „hadat üzen” a Sziget szervezőcsapata. Egyrészt már korábban visszazöldítették a Szigetet, a folyamatos locsolást „szürkevízzel”, azaz a Duna vizével oldják meg, és egy új pormentesítő kezelést alkalmaznak a fesztivál teljes területén, melynek lényege, hogy az eljárás a levegő páratartalmát felhasználva enyhén nedves réteget képez a talajon – ezzel megakadályozva, hogy por kerüljön a levegőbe.

A vendégélményt fokozzák a Szigeten kialakított VIP helyszínek, melynek élménye tavalytól a látogatók számára is elérhető. A megvásárolható VIP jegyek egyszerre 4 VIP-szektorba is belépést engednek, amiket a Nagyszínpad, a Mastercard FreeDome, a Ticketswap Colosseum és a Party Aréna mellett alakítanak ki.

Továbbra is a K-híd utáni belső területen lesz a Sziget bejárata és megmarad a tavaly bevezetett beengedő rendszer, illetve a kiengedés menete, melynek okán gyorsabb és biztonságosabb a nagy koncertekre érkezők távozása. „Tavaly három teltházas vagy közel teltházas napunk is volt, az akkor bevezetett rendszer jól vizsgázott. Idén szintén számítunk kiemelkedő napokra, immár a tavalyi pozitív tapasztalatok birtokában” – mondta a főszervező.

Nagy zenei helyszínek

Csiszár Virág booking manager elöljáróban elmondta, hogy az előadók, zenekarok meghívásánál idén is a hagyományos elvet követték, tehát a fellépők között megtalálunk nagy világsztárokat, befutott neveket, itthon még nem látott előadókat, friss, izgalmas, feltörekvő tehetségeket is.

A Nagyszínpad felhozatalával kapcsolatban Virág elmondta, hogy a hat nap alatt hét headliner szintű fellépőt is sikerült idén meghívni. Ők a Florence + the Machine az első napon, majd sorban az Imagine Dragons, David Guetta, a Mumford & Sons. Hétfőre két „főfellépő” is jut, név szerint Lorde és Macklemore, majd a Sziget zárónapján korunk egyik legnagyobb sztárja, az Oscar-, Golden Globe-, és sokszoros Grammy-díjas Billie Eilish lép fel – először Magyarországon.

Tovább sorolva a Nagyszínpad programját, a Sziget első napján itt lép fel Sam Fender, a Foals, Son Mieux. Másnap a nemzetközi sorban jön Yungblud, Easy Life. Szombatra érkezik Niall Horan és Mimi Webb. Vasárnap lép fel Arlo Parks és az AJR. Hétfőn a headlinerek előtt lesz Caroline Polachek és Lazza. A Sziget utolsó napján pedig jön girl In red és Yung Lean.

Csiszár Virág már tavaly jelezte, hogy a Nagyszínpadon olyan hazai fellépőknek adnak helyet, melyek egyedi, máshol nem látható produkciókkal készülnek a Szigetre, akár lökést adva ezzel a zenészek nemzetközi karrierjének is. Ennek jegyében idén a Nagyszínpadon lép fel a Halott Pénz, a Carson Coma és Dzsudló. A booking menedzser hozzátette, hogy hazai zenei fellépők természetesen nagy számban ott lesznek a Sziget több helyszínén is. „Csak az úgynevezett »nagy« helyszíneken – a Nagyszínpad mellett az Arénában, a Colosseumban, a Freedome-ban – majd’ félszáz hazai zenei formációnak biztosítunk fellépési lehetőséget, nem beszélve a további helyszíneinkről.”

AZ EDM epicentruma idén is a Party Aréna, ahol naponta különböző nagy partybrand-ek mutatkoznak be. Az első nap a Q-Dance társaságé, akik az elektronikus zene keményebb stílusaira, főleg a hardstyle-ra, a hardcore-ra és a hard trance-re helyezik a hangsúlyt. Először csatlakozik a Szigethez az Awakenings. A techno partikat és fesztiválokat szervező holland csapat nevéhez fűződik például a világ legnagyobb techno rendezvénye, az Awakenings Summer Festival. Az univerzum legnagyobb drum&Bass és dubstep partijaként elhíresült Rampage szintén helyet kap az idei augusztusi bulifolyamban és ugyanazon a napon mutatkozik be a Next Level. A house területén már ismert előadók és feltörekvő tehetségek terepe lesz a Szigeten is a Higher Ground. A Be Massive mára meghatározó színfoltja a hazai party világnak, nemzetközi előadókat is felsorakoztatva. Vintage Culture néven ismert, brazil DJ és lemezproducer indította útjára a Born Of Music Addiction partysorozatot, ami most a Szigetre is megérkezik. Csiszár Virág a Party Aréna hatnapos programjából néhány nevet is kiemelt, így mások mellett itt fellép majd Adam Beyer, Reinier Zonneveld, Diplo, Tale Of Us valamint a Brazíliából érkező előadók a BOMA napra, név szerint Maz, Ashibah, Mochakk és Vintage Culture.

Az alternatív elektronikus zene legjobbjait gyűjti egybe a Sziget – ókori amfiteátrumokat idéző – buliszínpada, a TicketSwap Colosseum, mely tavaly újragondolva és exkluzív külsőbe öltöztetve tért vissza. Az idén tovább szépülő, látványos dizájnelemeivel lenyűgöző és minden igényt kielégítő hang- és fénytechnikával felszerelt helyszín sztársátra több mint 60 előadót vonultat föl a 6 nap alatt. Köztük lesz a Herrensauna XXL, négy nagy DJ-t összefogó formációja, de jön majd az ausztrál gyökerű, Londonban élő Mall Grab, a meghatározó jelentőségű techno DJ és producer, Jeff Mills, az egyik legismertebb német house és techno DJ és producer, Dixon, az olasz elektronikus tánczenei DJ, Dj Tennis. Szintén a Colosseum vendége lesz a német elektronikus zene egyik legkiemelkedőbb előadója, a háromszoros DJ Awards-nyertes, Sven Väth, a techno egyik leggyorsabban feltörekvő DJ-je, Kobosil valamint a zenéjével az érzelmekre ható francia techno producer, I Hate Models.

Az alternatív zenei irányzatokat tömörítő FreeDome presented by Mastercard nagysátrában is sorjáznak már a nevek. Itt lép fel, mások mellett, az angol producer, zenész, DJ, Bonobo, a szintén angol hip-hoper, Loyle Carner, az elsősorban mély és progresszív house zenét előadó Ben Böhmer, az angol indie pop zenekar, a The xx tagjaként is ismert Jamie xx. Jön továbbá a német elektronikus zenei szupercsoport, a Moderat, a Nothing but Thieves angol rockbanda, a francia-amerikai elektronikus zenei projekt, az M83, valamint a punk vonalat hozza az Amyl And The Sniffers. Itt lesz továbbá SG Lewis angol énekes-dalszerző, zenész, az angol poszt-punk zenei duó, a Sleaford Mods és az Amerikából érkező rapper/énekesnő 070 Shake. És persze itt is lesznek magyar fellépők, itt lép fel Krúbi, a Jazzbois és az Ivan & The Parazol.

Love Revolution Special a Nagyszínpadon

Idén is visszatér a Nagyszínpadra a Love Revolution Special , hogy az átállások közti szünetben minden nap 10 percben olyan előadásokkal és rövid felszólalásokkal színesítse a programot, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra, valamint az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségre igyekeznek felhívni a figyelmet. A kiemelt témák ezúttal is világszerte relevánsak: a környezetvédelem, az emberi jogok, az egyenjogúság és a béke fontosságára reflektálnak. A meghívott hazai és nemzetközi vendégek mellett ismét színpadra lép a Superar gyermekkórus, hogy közös éneklésre buzdítsa a közönséget.

Európa Színpad

Az Európa Színpad új helyen, de változatlan lelkesedéssel és színes programkínálattal várja a látogatókat. A színpadon olyan – nem csak európai – formációk lépnek fel, akikről a szervezők úgy gondolják, hogy egy-két éven belül helyet kaphatnak a fesztivál nagyobb színpadainak programjában is. A színpad fő célja a még nem befutott, de minőségileg jó és újszerű zenekarok bemutatása. Fontos változás, hogy a programhelyszín idén átkerül egy nagyobb rétre, mert a tapasztalatok alapján a koncertek sokkal több embert vonzottak, mint ahányan kényelmesen elfértek a színpad előző helyén.

Néhány fontos fellépő, akiket idén a színpadon láthat a közönség: végre megvalósul a finn rapper Asa Masa és az olasz rapper Mezzosangue, illetve a lett Shishi koncertje, ami tavaly betegség miatt maradt el. Láthatjuk még a harmadik album megjelenése után járó angol, indie rockot játszó Amber Run triót. A nagyon fiatal, de annál sikeresebb olasz Stain The Canvas metál zenekar már többször járt Budapesten, de most először jönnek a Szigetre és lelkesen készülnek, hogy előadják közös dalukat az amerikai Call Me Karizma-val, aki szintén aznap lép fel európai fesztivál-turnéja keretén belül. Itt lesz az észt elektronikus indie popper NOËP, a különleges produkcióval érkező spanyol Queralt Lahoz, az egyre nagyobb sikereket elérő belga The Haunted Youth, az ír kocsmazenét játszó The Mary Wallopers és az angol pop énekes Adam French is, míg a programot utolsó este a hazai Sziámi AndFriends zárja.

dropYard powered by BOLT

A Sziget tavaly nagy sikerrel debütált új helyszíne a dropYard, ami az urban style-t képviseli a fesztiválon. Itt találhatók a break, a hip-hop és a rap stílusok legizgalmasabb előadói a világ szinte minden szegletéből. Hasonlóan a tavalyi évhez, ezúttal is a tánc és a mozgás uralja a színpad programját a délelőtti és a kora délutáni órákban, hogy aztán az este és az éjszaka az izgalmasabbnál izgalmasabb koncertekről szóljon.

Mivel a break műfaj a 2024-es Olimpián debütál Párizsban, a dropYardon is kiemelt figyelmet fordítanak a szervezők a stílus bemutatására. A program ezúttal is a reggeli „BREAK YOGA”-val indul, melyet workshopok, fellépések és táncpárbajok követnek. A sok külföldi csapat mellett a hazai táncosok is teret és lehetőséget kapnak a bizonyításra. A Cypher Town szervezésében elindult egy kvalifikációs folyamat is, ahol a legtehetségesebbek a Sziget közönsége előtt mutathatják be tudásukat. A hip-hop kultúrában a táncosok mellett a DJ-k szerepe is vitathatatlan, éppen ezért a szervezők több nemzetközi és hazai DJ-t is meghívtak közreműködőként a nappali programok táncpárbajaihoz. A nappali workshopok különböző tematikával várják a Szitizeneket, akik így akár hat különböző stílus alapjait is elsajátíthatják. Ismét lesz breaking workshop, azon belül: footwork, powermove, toprock stb., illetve több más stílus is, mint például a house vagy a hip-hop. A táncpárbaj ismét teret ad a Szitizeneknek is, így bárki leadhatja nevezési szándékát és versenghet a meghívott fellépőkkel. Az ALL STARS battle, ahol a legnagyobb nevek mérkőznek meg egymással, idén is a szombati napon lesz megtartva a késő délutáni órákban.

A koncertprogramban továbbra sem a legnagyobb sztárokra kell számítani, itt inkább csemegézni lehet a sok, itthon talán még ismeretlennek számító fellépő között, akik bizonyára idén is nagy tömegeket fognak megmozgatni.

Az éjszakai DJ-szettek a színpad zenei stílusához passzolnak, kiegészítve olyan új kezdeményezésekkel, mint például a Hollandiából indult új őrület, a memetechno.

Az esti fellépők közül az ukrán Alyona Alyona korábban is fellépett már a Szigeten, de azóta is töretlen sikerrel turnézik világszerte. Bizzey jelenleg Hollandia No 1. rappere, aki élő fellépése után közvetlenül, LEYO néven DJ-szettel is készül. Nagyon várjuk az angol Ayrtn és a szintén angol, rövidesen remek új albumát megjelentető Proph fellépését. Franciaországot a 47TER és Josman képviseli, ráadásul ugyanazon a napon lépnek fel. Távol-Keletről érkezik az őrült show-val készülő koreai Balming Tiger, a japán Kazuo & Taha és a kínai Alice Longyu Gao. Hazai fellépőink, akikhez mind csatlakoznak vendégek, featek: 6363 & Lil Frakk, Co Lee, Sisi, Beton.Hofi, On The Low: Ekhoe, PowerPuff, AKC Misi, Kisé.

Global Village

A Global Village színpadára ezúttal is a világzene legjobbjai kaptak meghívást a Balkántól Dél-Amerikáig, Malitól Koreáig és Indiától a Közel-Keletig. A programban helyi sajátosságok, egyedi ritmusok, nyelvek és hangszerek sokasága található meg, miközben a zenei stílusok sora a hagyományos hangzásvilágtól egészen az elektronikus zenéig terjed. Napközben zenei workshopok várják a látogatókat, de természetesen a koncertek sem maradnak el, így bármely napszakban lehet játszani, zenélni és táncolni.

Tribute Színpad presented by AMC

A Tribute Színpad idén is a megszokott formájában tér vissza, és minden este tizenegy órától két produkcióval várja az örökzöld slágerek rajongóit. A legnagyobb kedvenceket ebben az évben a Nirvana by Lugosi Dani & Takács Vilkó, az ACid/DC (ACDC tribute), a Blue Cold Jalapenos (Red Hot Chilli Peppers tribute), a Foo Lighters (Foo Fighters tribute), az olasz Eurosmith (Aerosmith tribute), a holland Bald As Love (Jimmy Hendrix tribute), és a Small Things (Blink 182 tribute) szolgáltatják, de színpadra lép a Peter Andorai & The Graceband (Elvis tribute), a Don’t Stop The Queen (Queen tribute), az MJ HiStory (Michael Jackson tribute) Hollandiából, valamint a töretlen sikert arató ABBA Tribute Show is. Szombaton hagyományteremtő módon egész este a jövő generációja képviselteti magát, ugyanis ekkor csap a húrok közé a hazai Street Sixteen.

Music Box

Idén az ArtZone-on belül kap helyet a Music Box színpada, mely délután fél három és este fél nyolc között várja a singer-songwriter műfaj kedvelőit, élükön olyan előadókkal, mint a milliók által ismert Charlie Cunningham az Egyesült Királyságból, vagy az izlandi hangzásvilág kedvelőinek figyelmébe ajánlott Jófríður Ákadóttir aka JFDR, a díjnyertes film, a Backyard Village társ-zeneszerzője.

A hazai vonalat erősíti többek közt Cz.K. Sebő, Boebeck, Kolibri, Vavra Bence, O’Sullivan és Henri Gonzo, csakúgy, mint a Margaret Island ritkán látott akusztikus formációja. Nóvé Soma, aki nevéhez számos zenekar fűződik, ezúttal rendhagyó akusztikus koncerttel készül kedvenc népdalaiból válogatva. De fellép még itt Sallai Laci, Juhász Zoli, valamint a Kikeltető tehetségkutató verseny egyik díjazottja is.

A színpad igazi nemzetközi programmal várja a látogatókat, hiszen többek között fellép az Egyesült Királyságból érkező Mychelle, valamint Blair Dave, az ausztrál Jack Botts és honfitársai, a The Dreggs, a francia Joe Bel, az ukrán Promsonya, akárcsak a német Amistat vagy épp a román Andrei Irimia is, Jorge Luis Pacheco pedig Kubából érkezik a Music Box színpadára.

LightStage

A LightStage napközben fiatal és tehetséges, feltörekvő és már elismert zenészek koncertjeivel, este pedig változatos DJ-szettekkel várja a látogatókat. A helyszín egyben egy kényelmes, árnyas pihenőhely is, ahol a Szitizenek remek koncerteket hallgatva készülhetnek az estére, vagy magával ragadó ritmusokra rophatják egy igazán különleges atmoszférájú tánctéren. Idén fellép például Nick Welsh, aka King Hammond, a brit ska ikonikus alakja, aki Lee Scratch Perry -vel nyert Grammy-díjat; az eklektikus jazz és hip-hop szextett, az olasz Studio Murena; és a fiatal madridi popcsillag, África Adalia is. A régmúlt riviérájára repít az olasz szenzáció, a romagnai hagyományos tánczenét, a lisco-t punkkal és elektronikával ötvöző Extraliscio.

Néhány nem zenei program

Cirque du Sziget

A Szitizenek egyik legkedveltebb programhelyszíne, a Cirque du Sziget a már megszokott helyén, de ha lehet, még több és még színesebb kínálattal vár mindenkit. Az 1000 férőhelyes nagy cirkuszi sátorban és a külső szabadtéri helyszíneken kora délutántól késő éjszakáig folyamatosan váltják egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb produkciók. A sátorban négy társulat előadása lesz látható minden nap.

Think for Tomorrow

Átalakul a világunk, válságok és lehetőségek váltják egymást, a fiataloknak pedig olyan kihívásokra kell válaszokat találniuk, amelyekkel a korábbi generációk nem szembesültek. Hogyan tudjuk az olykor elavultnak ható szokásokat meghaladni, és az intézményeket megújítani? Jól működnek társadalmaink? Meddig tart az egyén felelőssége? A Think for Tomorrow helyszín égető társadalmi kérdéseket dolgoz fel a fiatalok szempontjából, a fiatalok bevonásával. A helyszín újdonság a Sziget Fesztivál programkínálatában, amely a Milestone Institute és a Future: Hungary együttműködésében valósul meg, amelyek középiskolás és egyetemista fiatalokkal dolgoznak azért, hogy egy olyan haladó szellemű és összetartó közösséget hozzanak létre, amely egy jobb, 21. században is versenyképes Magyarország megteremtésért küzd. A szervezők hisznek az esélyegyenlőségen alapuló progresszív társadalomban, a másokra való nyitottság, a felelősségvállalás és a szolidaritás értékei által meghatározott közösségi érzékben. A helyszín programja is ennek a filozófiának a jegyében kezdeményez vitákat a társadalmi folyamatok és az egyén kapcsolatáról.

Minden nap más-más égető témát (klímaváltozás, Mi jön a kapitalizmus után?, identitáspolitika, mentális egészség, oktatás jövője, menekültkérdés) kínál megvitatásra és kreatív feldolgozásra.

A Challenge the Speaker programban a Szigetlátogatók az előadókat kérdezhetik, a látogatók kezébe kerül a diskurzus irányítása. Ezt követően a különböző álláspontokat és megközelítéseket képviselő meghívott vendégek egy asztalhoz ülnek, és ütköztetik nézőpontjaikat. A képekben gondolkodó látogatókat workshopokkal várják, ahol a művészet eszközeivel fejezhetik ki gondolataikat a napi témákról. A programok természetesen angolul kerülnek megrendezésre.

Magic Mirror

A Magic Mirror már több mint két évtizede ünnepli a szeretetet, az örömöt és egymás elfogadását. Ez az a hely, ahol a látogatók átadhatják magukat a pillanatnak, felfedezhetik belső énjüket és megtudhatnak mindent az LMBTQ+ közösségről, amit eddig sosem mertek megkérdezni. A programban magával ragadó filmvetítésektől kezdve panelbeszélgetéseken, workshopokon és angol nyelvű stand-up comedyn át a koncertekig megtalálható minden, ami a Közösséget igazán sokszínűvé teszi. A mára már legendássá vált bulik pedig tökéletes lehetőséget kínálnak arra, hogy a Szigetlakók áttáncolják az éjszakát, új barátokat szerezzenek, szerelembe essenek és elengedjék magukat ebben a nyitott és elfogadó közegben.

ArtZone

Az ArtZone helyszín a Medence Csoport szervezésében idén is a Sziget Fesztivál egyik legszerethetőbb helyszíne lesz, ahol a különböző művészeti ágak jeles képviselői interaktív programokkal várják a látogatókat a fesztivál teljes időtartama alatt minden nap, déltől egészen este 8 óráig. Napjainkban a kikapcsolódás mellett talán még fontosabb szerephez jut a minőségi feltöltődés, ezzel együtt pedig egyre növekvő igény mutatkozik azokra a társadalmi kezdeményezésekre, amelyek segítenek újra a jelenben lenni. A szervezők az interaktív programok és a már megszokott professzionális megvalósítás mellett fontosnak tartják azt is, hogy nyugodt és elfogadó légkörben adjanak teret a látogatók képzelőerejének, ezzel is igazodva a fesztivál szellemiségéhez és fő gondolataihoz.

Before I Die

Candy Chang nemzetközi hírű amerikai designer-művész. Munkáival arra törekszik, hogy közösségi erővé változtassa az egyéni gondolatokat. Az egyik legismertebb, világméretűvé vált street art projektje a Before I Die fal. Ennek a kezdeményezésnek is a legfontosabb feladata a közösségi aktivitás növelése. A cél az egyéni izoláció határainak átlépése. A fal lehetőséget teremt, hogy az egyes emberek megosszák egymással vágyaikat, reményeiket, félelmeiket és történeteiket. Ez az interaktív, nyitott, művészeti projekt várja azokat az érdeklődőket minden nap 12:00-22:00 óra között, akik megosztanák gondolataikat vagy éppen újakat keresnének. Idén az egész fal a látogatók rendelkezésére áll, hogy kifejezzék, mi az, amire vágynak életük során. A Sziget közössége a hét folyamán gondolataival építheti ezt a végtelen bakancslistát. A “Before I Die” fal az évek alatt már körbeutazta az egész világot, most pedig ismét a fesztivál és a Banner Casting közös projektjeként érkezik a Szigetre.

Ukrán fellépők

A szervezők a tavalyi évhez hasonlóan idén is kiállnak az ukrán nép mellett és szeretnék őket támogatásukról és együttérzésükről biztosítani. Ennek kifejezéseképpen a Nagyszínpad egyik Love Revolution Special programja is őket helyezi előtérbe, de szinte minden színpadon találhatnak a látogatók ukrán fellépőket a fesztivál ideje alatt. A Cirque du Sziget helyszínen a prágai Cirk La Putyka társulat Boom Vol. 2. című előadása lesz látható a fesztivál minden napján, amelyben cseh és ukrán fiatalok közösen lépnek színpadra, szakmai tudásuk bemutatása mellett pedig személyes történeteiket, tapasztalataikat is megosztják a nézőkkel. A Kommuna Lux klezmer és gengszterfolk dalaival, míg a Balaklava Blues a hagyományos és elektronikus műfajokat keverve lép fel a Global Village színpadán. A dropYard színpadán Alyona Alyona és PVNCH képviseli a hip-hop és rap stílust. Cepasa hangszeres és világzenei elemeket is tartalmazó elektronikus zenéivel varázsolja el a közönséget. A Music Box helyszínen Promsonya-val ismerkedhetnek meg a látogatók, míg az ukrán Pride alapítója és vezetője, Sofiia Lapina az idei Magic Mirror Talks egyik résztvevője lesz.

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás