Showroom kilátással: Anna Amélie

Avatar photo
2012.05.20., 22:14

Meglepő volt belépni Oláh Anna, azaz Anna Amélie showroomjába és megállapítani, hogy ez nem csak egy kiállító terem. Gyanúsan otthonos volt már az első percben, és igazam volt, mert – később, mint megtudtam – ez nem csak egy showroom, hanem egyben a lakása is, és a műhely ahol alkot. A tavaszi- nyári kollekció bemutatójára érkeztünk, hogy megtekintsük és kicsit beszélgessünk Annával arról, hogy igazából ki is ő, és mit is csinál pontosan.


Már az első pillanatban látszott rajta hogy szerelmes abba amit csinál. Szerelmes a műhelyébe, a bőrbe, annak tapintásába, illatába, a „lelkébe”. „Egy bőrtáska egy életre szól, elkezded hordani most és 60 év múlva megmutatod az unokádnak hogy – Nézd, lehet, hogy kicsit el van hordva, de még mindig lehetne hordani, sőt még lehet, hogy jobb is.” – mondja Anna, miközben végigvezet minket a mesebeli showroom-lakásában.

Már gimnáziumban is rajztagozatos osztályba járt és később a Magyar Iparművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait. Az hogy bőrrel kezdett foglalkozni, mondhatni adott volt: édesanyja régen sokat dolgozott velük, így otthon már volt egy műhelyük. De azt is egyből leszögezte, hogy semmiféle otthoni nyomás nem volt rajta abból a szempontból, hogy neki milyen úton kéne elindulnia.

Miközben beszélgetünk, bejön a konyhába édesapja Oláh Sándor is akiről megtudtam, hogy ő készítette és tervezte a showroom teljes dizájnját – többek között a gyönyörű csillárt a „nappaliban”, a bemutató polcokat, de még a teljes konyhabútort is. És ami talán még fontosabb is, hogy a tavasz-nyári táskákhoz készített egy ékszer összeállítást is.

Később Hevesi Nóra is csatlakozik hozzánk, aki egy gyönyörű letisztult és finom ruhakollekciót alkotott Anna nyári darabjai mellé. Mint az később kiderült Nórával a MOME-n lettek jóban, és egy olyan egymást kiegészítő dolgot akartak létrehozni ezekkel a szettekkel, ahol a táska tökéletes kiegészítője lehet Nóra finom ruháinak, és fordítva.

A bemutatót és minden ruhát és táskát az óceáni halak színvilága ihlette. „Itt vagy a városban, meleg van, szenvedés, arra vágysz, hogy a Balatonon legyél, vagy a tengernél, óceánnál, de nem tudod megtenni. Ennek kompenzálásra vegyél fel egy tengert idéző táskát, vagy korallzátonyt idéző sálat.” Teljesen jól látszik Annán az az ösztönösség, hogy nem a piaci igényekre szabja a táskákat, hanem kizárólag olyan bőrökkel formákkal, díszekkel dolgozik, amiket ő maga is szívesen hordana. Minden darabot ő rak össze, ő varr, ragaszt, választja ki a bőrt, díszíti fel. És ezzel – meg azzal hogy bárki bejön hozzá a showroomba és elmondja, hogy milyen táskát szeretne, közösen kitalálják – ezzel egy olyan exkluzivitást képvisel, ami hatalmas érték manapság.

Anna Amélie Showroom: 1081 Budapest, Rákóczi út 75.
Website: www.annaamelie.com

Szerző: Somogyi Márton
Fotó: Tiszai András

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás