Albumpremier! Tökös stonerkedés a Baron Mantis debütáló lemezén

Avatar photo
2015.12.10., 11:00

Néhány héttel ezelőtt jelentette meg első videoklipjét a Baron Mantis, de azóta már megjárta a Talentométer pop/rock elődöntőjét is, ahol ismét a szakmai zsűri juttatta tovább a kéttagú bandát. Mielőtt döntőznek, még gyorsan elhozták nekünk debütáló albumuk, a vis-á-vis premierjét, amelyet a hivatalos megjelenés előtt csak a phenom’enonon hallhattok!

A Baron Mantis története 2014 februárjában indult, amikor is a – közhiedelemmel ellentétben valójában testvéri viszonyban nem álló – Davey (gitár, ének) és Victor Mantis (dob, vokál) közös zenei utakra lépett. Stílusukat saját szavaikkal úgy írták le, hogy „szőrös, tökös, sallangmentes, fuzzos, desert/stoner rock, ami nem kér elnézést.” Zenéjük egyszerre, nyers, merész, túlfűtött és szenvedélyes, dalaik megállás nélkül robognak át a dobhártyákon, hogy azokat átszakítva töltsék meg endorfinnal a hallgatók fejét. A srácok energiája végtelen, ez pedig leginkább a koncerteken csúcsosodik ki, hiszen mindkét tag rendkívül karizmatikus és szuggesztív zenei produkciót nyújt a színpadon.

baronmantis_02

A Baron Mantis dalainak a hátterében többféle zeneszerzési metódus rejlik.„Én írom a szövegeket, de Victortól is minden véleményt, ötletet szívesen fogadok. A stúdióban is sokszor változtatok, vagy találok ki újat, hiszen minden hatással van a dalszerzésre, hogy mit fogsz írni azon a napon, héten, mit ettél, milyet edzettél stb. – mondja Davey. – A zenei részekhez bármikor, bármilyen helyzetben jöhet ihlet, de van, hogy céltudatosan ülök le dalt írni, és úgy játszom a gitárral. Egyébként nem annyira vidám a zenénk, mint amennyire gondolná az ember. Ott vannak a sötét hangzás és a riffek, plusz a szövegek sem egyértelműek, soknak átvitt értelme van, így mindenkinek mást és mást jelenthet. Nem is szeretek szöveget írni, és nem is igazán szoktam azokat megjegyezni, minden koncerten mást énekelek, inkább csak egy fő csapásról beszélhetünk, ami viszont sosem teljesen ugyanaz” – árulja el az énekes. Zeneileg felsorolhatatlan mennyiségű zenész és együttes van hatással a srácokra, ráadásul mindketten igen változatos stílusokból favorizálnak különböző művészeket. Victorra többek közt a blink-182, a Sum41, a Good Charlotte, a Nofx, a Foo Fighters, a The Black Keys és a Jet világát kedveli, míg Davey a rapzenén kívül tényleg mindenevőnek számít, és a kedvencei között békében megfér Bob Marley, a Queen, a The Doors, a VHK, a Korn és a The Beatles is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Baron Mantis most adja ki debütáló lemezét, amely a vis-á-vis címet kapta. Az album összesen 16 dalt tartalmaz, de a sok szám ellenére így sem haladja meg az egy órát a zeneidő. Sodró, pörgős dallamfutamokban fonódnak össze a brutális dobszólamok és a kemény gitárriffek, melyekhez markáns ének csatlakozik be. A mindössze négy hónap alatt megírt album egy rendkívül termékeny zeneszerzési folyamat csiszolt végeredménye, amely közel 30 dalból szűkült le a jelenlegi dalmezőnyre. A Super Size Recordingnál Dexter segítségével állt össze a vis-á-vis, de az elkészülte után még hosszú ideig rejtve maradt. „Tavaly decemberben már kész volt az egész, de azért sem adtuk ki eddig, mert úgy gondoltuk, a semmiből ismeretlenként nincs sok értelme rögtön az emberek arcába tolni egy egész albumot. Inkább azt találtuk ki, hogy kijövünk egy kisebb volumenű anyaggal, elkezdjük megismertetni a zenénket az országgal, az emberekkel világszerte szépen apránként csepegtetve és majd később hozzuk nyilvánosságra a teljes felvételt. – magyarázza Davey.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ez volt a koncepciónk, és az első EP-nk tulajdonképpen az erről a nagylemezről kikerült öt dalból áll. Az EP címe Lure, vagyis ‘csali’, tehát ez amolyan csalogató vagy beetető volt, hogy rákapjanak az emberek. A teljes albumnak pedig vis-á-vis a címe, ami annyit tesz, hogy ‘Face to face’ (‘Szemtől szembe’). Ez végül is a Victorral való egymásra találásunk pillanatát, időszakát próbálja megemlíteni, és az ez idő alatt felölelt energiáknak és daloknak a csokrát szimbolizálja.

A lemez hivatalosan december 11-én jelenik meg, így nálunk most premier előtt hallhatjátok a teljes anyagot!

Íme a vis-á-vis borítója:

BM_Vis_á_Vis_120x120_FINAL_RGB-v02_darker

És a számlista:

01 Superman
02 Honeywag
03 The Way Out
04 Riddle
05 On Track
06 Receptor
07 Freight Train
08 Enter The Baron
09 New Girl
10 17
11 Do It
12 Byrd
13 Patience
14 Hour 45
15 Arrival
16 Game

A teljes vis-á-vis-t pedig itt tudjátok meghallgatni a megjelenés előtt!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Baron Mantis új albuma hivatalosan december 11-én jelenik meg, melyet másnap, 12-én hallhat a közönség a Showbarlangban. A srácok ezután rögtön színpadra állnak az A38-on 13-án, ahol a Talentométer döntőjében fogják rászabadítani energiájukat az egybegyűltekre, hogy egy igazán zúzós fellépéssel búcsúztassák a 2015-ös koncertszezonjukat.

Baron Mantis a Facebookon

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás