Acolyte – Megvan már?

Az alcímet adó elmésséget egy zenei blogban olvastam és szerintem ezzel a kijelentéssel nem lehet vitatkozni. A Delphic Acolyte című albumán sorakoznak a party hangulatot teremtő, végigugrálható buliszámok, nem véletlenül kiáltották ki őket az idei év egyik legnagyobb reménységének. Az alapkoncepció egyszerű: 2009-et írunk, adott három manchesteri srác, akiknek a zenéje leginkább indie-dance és elektronikus alapokon nyugszik, a számok hangzásvilága pedig a ’80-as éveket idézi. Mindehhez sikerült megnyerniük producernek Ewan Pearson-t (aki többek között olyan neveknek készített remixeket, mint a Goldfrapp, a Pet Shop Boys, Feist, a Depeche Mode, a Röyksopp, vagy a Franz Ferdinand) és a zenekar bebizonyította nyári fesztiválokon (T int he Park, Reading, Bestival), hogy a dalok élőben is szenzációs hangzást nyújtanak.

A banda időközben 4 tagúvá bővült és 2009. augusztusában – már egy másik kiadónál (Kitsuné) – jelentette meg második kislemezdalát a This Momentary-t, melyet egyből három díjra is jelöltek az UK Music Awards-on. A szomorú hangulatú videó Dave Ma keze munkáját dicséri, a csernobili atomkatasztrófa világát tárja elénk, megörökítve az embereket akik még mindig ott élnek.

Sikerült meggyőzniük a BBC-t is, 2009 végén helyet kaptak a tizenöt bandát felsoroló, a következő év zenei alakulását meghatározó reménységlistán, sőt az NME – szintén új zenészeket bemutató – Radar Mixtape-jén is szerepelt Counterpoint című számuk. Komoly elvárásokat támasztottak tehát a Delphic-kel szemben, a debütálás 2010 januárjában jelent meg a Polydor kiadásában és sokan az idei év legjobb bemutatkozó albumának tartják, nem alaptalanul. Egy ötvenkét perces tíz számos sikeralbumot kaptunk, olyat amely bármelyik buliban megállja a helyét és remek hangulatot teremt.

A bevezető Clarion Call remekül előrevetíti, hogy mire lehet számítani a továbbiakban. Abszolút slágerek kaptak helyet a korongon, elég csak megemlíteni a New Orderes hangzásvilágú Doubtot (utána próbáld meg kibírni, hogy ne egész nap azt énekeld, hogy „Dooouuuuuubbbt„), az Underwold-öt megidéző This Momentaryt, vagy a himnusz-szerű Red Lights-ot. Kiemelkedő pillanat a Halcyon – amely véleményem szerint az év egyik legjobb száma is – fülbemászó, helyenként Klaxonsra emlékeztető dallamával, könnyen megjegyezhető refrénjével. Nem mellékes, hogy a számok többsége eléri az öt perc hosszúságot, sőt meg is haladják azt, a címadó Acolyte például kilencperces, de a már említett Counterpoint vagy a záró Remain hossza is meghaladja a hat percet, ám egyiknél sem érezzük egy pillanatra se, hogy unalmas lenne. Ötvenkét percet kitevő, néhol sötét hangzású, de minden esetben eufóriát idéző dalokról van szó, (vállalt) párhuzam a New Orderrel, friss,energikus, néhol rock elemekkel társuló hangzás, több figyelmet és lejátszást nekik!