“A zene a legfontosabb” – Kingdom-interjú

Avatar photo
2014.05.19., 18:35

Ezra Rubin, vagy ahogy a világ újító és basszusnehéz tánczenékre fogékonyabb fele ismeri, Kingdom igazi polihisztor. Társalapítója a Fade To Mind kiadónak, ahol olyanok debütáltak, mint például Kelela. Ruhákat tervez, ír egyszerre a fejnek és a lábnak szóló, azonnal felismerhető számokat, és néha a barátaival (Total Freedom, Nguzunguzu stb.) múzeumukban lépnek fel egy-egy speciális performansz keretében. Ezekről  (is)  beszélgettünk vele a Budapest Essentialsös fellépése előtt.


KINGDOM-PRESS-PHOTO-3-2013

Tavaly a házi stúdiódat lecserélted egy másikra, amin a kiadód (Fade To Mind – a szerk.) egyik duójával, az Nguzunguzuval osztozol. Hatott ez a váltás, a közös légtér arra, ahogyan és amilyen zenét írsz?



Igen, egy kicsit. Egyfelől több dolog fér el az új helyen, így többet kísérletezem. Másfelől kölcsönösen beindítjuk egymás agyát: ha épp nincs semmi ihletem, csak átmegyek a szomszéd szobába, és jammelünk egyet Asmával (Asma Maroof, a duó egyik tagja – szerk.) és Daniellel (Daniel Pineda, a duó másik tagja – szerk.).

Hogyan állt össze a The Table nevű, Total Freedommal (Ashland Mines, szintén a Fade To Mind-család tagja – szerk.) és Nguzunguzuval közös műsorotok? Egyszeri alkalom volt csupán?

Csináltunk már hasonlót: barátok vagyunk, néha összeraktuk, amink van, és elkezdtünk kísérletezgetni. Mind a négyünk DJ-zik és érdeklődik az experimentálisabb zenék iránt is, így összességében csak fogtunk egy már meglévő dolgot, és kicsit határozottabb formát adtunk neki. Szerintem fogunk még így fellépni – nagyon érdekes élmény, experimentálisabb, szabadon formálódó zenét hozunk ilyenkor létre, mint általában.

Hogyan fedezted fel Kelelát (Kelela Mizanekristos, tavaly jött ki a Cut 4 Me című mixtape-je a Fade To Mind gondozásában – szerk.)?



Egy közös barátunk mutatott be minket egymásnak, amikor Kelela fellépett Total Freedom egyik New York-i buliján. Prince Will (a kiadó társalapítója – szerk.) és én azonnal odavoltunk érte, amint meghallottuk énekelni. Bár a kiadónk főképp az R&B nem épp szokványos hibridjeivel foglalkozik, nem túl gyakran dolgoztunk eddig énekesnőkkel, és nagyon tetszett az ötlet, hogy összehozzuk az ő hangját a mi kitekert R&B-alapjainkkal. Az első dolog, amit megmutattunk neki, az a Bank Head című számom instrumentális változata volt, és ahogy meghallottuk, hogy freestyle-ozik rá, azonnal éreztük, hogy működik a kémia. Elkezdtünk közösen számokat írni, aztán amikor a többiek tudomást szereztek a közös munkáról, ők is elkezdtek beateket gyártani – rajtam kívül Jam City, Nguzunguzu és mások is besegítettek. Az egész úgy indult, hogy ő freestyle-ozik instrumentális alapokra, aztán egy halom új dal lett belőle.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Furcsa volt számodra hangminták helyett egy hús-vér énekesnővel dolgozni?

Igen. Más a felépítése ilyenkor egy számnak, teret kell hagynod az énekesnek – önuralmat kell gyakorolnod. Kelelában az volt a jó, hogy ismerte már a stílusunkat, a zenénket, értette, hogyan használjuk a hangmintákat – nem próbálta dominálni a számokat, hagyott teret az alapoknak is. Rengeteg jó ötlete volt a felvételek során, szóval tényleg közösen dolgoztunk a számokon, míg a hangmintákat egyfajta hangszerként használom csak.

Hogy érzed, ezek után többet dolgozol majd énekesnőkkel?

Ha minden jól megy, hamarosan megjelenik az új kiadványom, aminek kapcsán több énekesnővel is együtt dolgoztam – de erről egyelőre nem mondhatok többet. Mindenesetre folytatni szeretném a Night Slugs-féle klubosabb, hangmintázós vonalat is, szóval mindkettőre lesz példa.

A Fade To Mind több, mint kiadó: a klubesteken kívül vannak egyedi ruhadarabjaitok is, és hamar kialakítottatok egy azonnal felismerhető, sajátos vizuális világot. Szeretnétek, ha a Fade To Mind brandként élne mindenkinek a fejében?

Abszolút, szerettük volna, hogy a Fade To Mind inkább egy mozgalom, egy irányzat legyen, nem csak egy kiadó. Ettől még a zene a legfontosabb, csak azt adjuk ki, ami a mi belső mércénk szerint is elég jó, de mindannyiunknak van különböző művészet(ekk)el kapcsolatos múltja (divat, videóinstallációk, képzőművészet stb.), így nyilvánvaló volt, hogy a tevékenységünket ki akarjuk terjeszteni ezekre az ágazatokra is. Továbbra is együtt dolgozunk majd például divattervezőkkel és rendezőkkel.

A Fade To Mind lényegében egy baráti társaságból nőtt ki, mindenki ismert mindenkit, máig együtt dolgozunk – olyan, mint egy összművészeti kollektíva.

Kingdom

Kingdom

A zenéd egyszerre marad a klubok világán belül és kívül: légies, buja, táncparkettre szánt, de mégsem jutna eszembe, ha valami azonnal működő dolgot keresnék. Mélyebb érzelmi húrokat penget, mint a legtöbb elektronikus tánczene, körbelengi egyfajta szomorúság. Ilyennek gondolod a tökéletes klubzenét?

Igen, nagyjából összefoglaltad. Klubzenét csinálunk, olyan csavarokkal, amikre nem számítasz – más érzelmi világok, más megoldások, mint amiket megszoktál. A számaim nagyon szikárak, egy-két elemből épülnek fel; megállják a helyüket egy klubban, de többek, mint funkcionális tánczene.

Olyanoknak is csináltál már remixet, mint a zajosabb/droneosabb Telepathe (a Chrome’s On It című számukat értelmezte újra – szerk.) – ezek a felkérések találnak meg téged vagy fordítva?

Azt a számot meghallottam, és azonnal beindította az agyamat, tudtam, hogy ki tudnék hozni belőle valami érdekeset. Mindannyiunkat érdekel a zajzene, de nem visszük azért túlzásba, illetve, Total Freedom néha egy-egy szettjét teljesen elviszi ebbe az irányba. Én élvezem, ha ezzel kísérletezhetek, színt visz a dolgokba, de annyira nem vonz.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Interjú: Kollár Bálint

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás