A White Stripes hangmérnökével dolgozik a B A B E L

Phenom'enon
2016.02.15., 14:16

A fiatal hazai zenészgeneráció egyik legígéretesebb együttese, a B A B E L februárban Angliába utazik, ahol több koncertet ad, sőt, egy új EP-t is felvesz egy neves angol hangmérnökkel.

babel_2

Azért is Anglia, hogy megtaláljuk, honnan ered az a zene, ami a fejünkben már kattog egy ideje. Szeretnénk minél hitelesebben megszólaltatni, és ehhez kicsit visszamegyünk a gyökerekhez. Back to the roots!, ahogy mondani szokás” – meséli a B A B E L énekese, Ipolyi-Gáts Hunor, amikor arról kérdezzük, hogy miért pont most, és miért pont Anglia.

A zenekar február 15-én még fellép Budapesten, az Instantban, majd elindul Angliába, ahol február 27-én a legendás londoni Denmark Streeten (a „hangszerboltok és hangszerészek utcájában”), a The Alleycat Barban ad koncertet. A banda a kint töltött három hét alatt fellép még az ugyancsak neves londoni Dublin Castle klubban, de koncertezik majd Brightonban, Cambridge-ben és Guilfordban is.

A hab a tortán az, hogy az utazás során a B A B E L a korábban többek közt a The White Stripesszal dolgozó Liam Watson Toe Rag nevű stúdiójában több új dalt is rögzít, melyek az együttes előreláthatóan április közepén megjelenő új, angol nyelvű EP-jén kapnak majd helyet.

Érdekesség, hogy a zenekar a klasszikus, analóg stúdióban klasszikus módon, szalagra rögzíti a számokat.

babel_1

Az öttagú B A B E L 2013 végén alakult Budapesten. Ipolyi-Gáts Hunor (ének), Sidó Attila (gitár), Áldott András (gitár), Kocsis Zoltán (basszusgitár) és Balasi Ádám (dob) rockot/indie-rockot játszik, magyar és angol nyelvű szövegekkel. “Energia, lendület, dinamizmus, hangerő, hangerő és még több hangerő” – ez zenéjük kulcsa saját meghatározásuk szerint.

2014-ben már több nyilvános fellépésen és sikeres tehetségkutatón voltak túl, 2015 tavaszán pedig a zenekar bejutott a Nagy-Szín-Pad verseny döntőjébe, ahol még többen felfigyeltek rájuk, és sorra kapták a meghívásokat a nyári fesztiválokra. 2014-es bemutatkozó lemezüket tavaly követte a Part című album, mely a közönség és kritika elismerését is kivívta.

A tagok mindannyian a Kőbányai Zeneiskolába jártak – voltaképpen ott kezdték a közös zenélést. Zenéjükre egyszerre volt hatással a klasszikus beat/rock, a The Beatles és a Led Zeppelin, a kilencvenes évek amerikai grunge zenéje és a stoner zenekarok (többek közt a Queens Of The Stone Age) zúzós és elszállós világa is. Koncertjeik izgalmasak és változatosak: egyfajta „érzelmi hullámvasútra ültetik” a hallgatóságot, jó érzékkel adagolják a finom és a súlyosabb elemeket.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás