A magyar romák helyzetéről szóló dokumentumfilm nyert fődíjat a berlini romani filmfesztiválon

Avatar photo
2018.12.12., 14:04

Bogdán Árpád Gettó Balboa című dokumentumfilmje nyerte a berlini Ake Dikhea? – Romani Filmek Fesztiválja fődíját.

A hétfőn zárult fesztivál nemzetközi zsűrijének indoklása szerint az alkotás a romákat nem áldozatként, hanem az álmaikért tenni képes emberekként mutatja be.

A zsűri méltatta Bordás Róbert operatőri munkáját is.

A Gettó Balboa a Genezis című játékfilmjével több fesztiválsikert is maga mögött tudó Bogdán Árpád első egészestés dokumentumfilmes munkája, amely a józsefvárosi gyerekeket felkaroló, börtönviselt, később megtért edző, Misi és a világbajnoki címre törő, tehetséges, de nehéz szociális körülmények közül érkező fiatal bokszoló, Zoli életéről, kettejük kapcsolatáról szól.

Az alkotás az iamnewhere, a SpeakEasy Project és a Focusfox Stúdió koprodukciójában készült Ponczók Attila és Csányi Dávid eredeti ötlete alapján. Premierje a Szarajevói Filmfesztiválon volt, azóta több nemzetközi filmfesztivál programjában szerepelt.

A dokumentumfilm a budapesti nyolcadik kerületi roma közösség különleges erőfeszítése nyomán jöhetett létre, majd több év fejlesztés után elnyerte a Magyar Média Mecenatúra Program támogatását.

Magyarországi premierje a jövő évi Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon lesz.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás