A hét kreatívja: Rádóczy Bálint

Hering András
2015.10.8., 15:01

A pécsi származású Rádóczy Bálint kísérleti filmes és videós munkáit már többször bemutattuk a Volkova Sisters kisfilmes megjelenései kapcsán, de a Svájcban élő művészt most főleg a szemét inspirálja – közvetítve mindenféle technikai, történelmi, gazdasági, politikai és kulturális tartalmát.


DSCF9176

Érdekel az emberi szemét, mint esztétikai minőség. A szemétnek megvan az a képessége, hogy tükrözzön emberi lélekállapotokat, hogy reflektáljon a tudás természetére, logikára, etikára, ismeretelméletre, a mulandóságra, a folytonosságra és a tökéletlenségekre. Egzisztenciális kérdéseket vet fel, és ettől szép. A szemét szép! Abban, amit csinálok, nincs kritika. Pusztán láthatóvá teszem a civilizációnk ezen aspektusát, az érme másik oldalát, ami így talán önmagáról mond kritikát, de tényleg nem célom, hogy felkaroljon a Greenpeace. Minden, amit ma kultúrának nevezünk, elválaszthatatlanul kötődik valamely ipari tevékenységhez, technológiához, áttételesen a nyersanyag-kitermeléshez, gyártáshoz, szállításhoz, kereskedelemhez. Ezeket tanulmányozom a melléktermékeik által: a hulladék, a selejt, a felesleg – egy rendkívül funkcionális, céltudatos, ember alkotta környezet maradékai, felruházva mindenféle technikai, történelmi, gazdasági, politikai és kulturális tartalommal. A rózsa meg a tövis.

phenomenon-01-web

Kezdetek

“Reggel felkelek, és futok, amíg bírok. Ha már nem bírok, gyalogolok. Aztán ha elfáradtam, leülök. Ha már ülni is nehezemre esik, lefekszem szépen. Körülbelül három percig voltam trolibuszvezető, karmester, utasszállító pilóta öt percig, rádiós műsorvezető negyed órát, grafikus hatvan percig, fotós vagy fél napig. Most képzőművész, de inkább vizuális kutató vagyok: nem cél, hogy pusztán ‘csináljak valamit’. A művészet nekem csak eszköz, gondolkodni tanít. Ragaszkodom az empirikus tudáshoz, ezért nem lettem filozófus. Lehetnék mondjuk ‘vizuális filozófus’. Viszonylag sok időbe telt, amíg rájöttem, hogy mit akarok, de még legalább két-három napig csinálhatom, ha meg nem gondolom magam.”

phenomenon-02-web

Hivatás

“A művészetben, ha jól csinálod, sosem lehetsz profi. Az a kihívás, hogy minden nap olyat gondolj, amit még sosem. Ha mindig pontosan tudod, mit akarsz és, hogy miként valósítod meg, akkor már csak ‘szakember’ vagy. Ahogy Thomas Hirschhorn mondja: ‘Energy = Yes! Quality = No!’ (‘Energia = Igen! Minőség = Nem!’) A jó művész mindig kezdő marad: idővel persze felhalmozol valami tudást, de mindig megkérdőjelezed és felülbírálod a döntéseidet. Merni kell dilettánsnak, naivnak, bolondnak, értelmetlennek tűnni, a saját szemünkben is. Merni kell hibázni, nem szabad félni a teljes kudarctól sem. Ha nem hibáztál, nem is fejlődtél: megint a rózsa meg a tövis. Nem szabad félni. Megfélemlített korban élünk, az egész világ tökéletes robotokká akar minket degradálni. Ahogy a technológiánk egyre fejlődik, minden más egyre szűkebb, meghatározottabb, kontrolláltabb lesz. De mi nem leszünk robotok! A művész felelőssége emlékeztetni rá, hogy túl magas az ár, amit a biztonság illúziójáért fizetünk: az emberi mivoltunkat veszítjük el vele.”

phenomenon-03-web

Motiváció

“A tudás visz előre. A tudás lehetetlensége… A nem-tudás! Az a gond a tudással, hogy bár nagyon szeret az igazság fényében pózolni, valójában semmi köze hozzá. A tudomány a legambiciózusabb kártyavár, ami valaha épült. Kívülről egészen úgy néz ki, mintha stabilan állna. De például a Heisenberg-féle határozatlansági reláció szerint nem tudjuk megmondani egyszerre egy részecske helyét, és azt, hogy merre tart. Schrödinger macskája szerint pedig nem tudunk megvizsgálni egy rendszert anélkül, hogy bele ne avatkoznánk a működésébe. Pillanatnyilag úgy néz ki, mintha a valóság nemcsak egy rakás előre lefektetett elv és szabályrendszer megvalósulása lenne, ahogy azt a tudomány feltételezi, hanem egy meglehetősen képlékeny és rugalmas szövet, amely valós idejű reakcióban van a vele kapcsolatos szándékainkkal és cselekedeteinkkel. Mi írjuk a kódot. Ha módosítunk egy változót, valami biztosan változni fog. Ez motivál.”

phenomenon-04-web

“És, hogy én kit szeretnék inspirálni? Mindenkit, aki úgy érzi, hogy nincs hatalma az élete felett. Aki áldozatnak érzi magát. Akinek nehezen megy. Akinek nem megy. Akinek tökéletes kifogásai vannak, hogy miért nem megy. Az összes ‘NEM’-embernek üzenem, hogy kelj fel és járj, és bízva bízzál! Amíg az utolsó kis felhúzható majom üti a miniatűr cintányérját a porig égett Világhatalmi Haszonközpont nukleáris romjai alatt, és a zombik lassan odagyűlnek, és ahogy hallgatják, egyenként újra fény gyúl a szemükben, és magukra néznek és egymásra, és az egyik megpróbálkozik egy ügyetlen mosollyal, és a másik ölelésre nyújtja a félig leesett karját, és a vonósok beúsznak… Addig nincs vége! Nem leszünk zombik! Nem leszünk robotok! Nem fogjuk elpusztítani magunkat. 15 billió évnyi kozmikus evolúció hozományát nem fogjunk egyenlővé tenni a semmivel, holmi haszon reményében.”

phenomenon-05-web

Kollaboráció

“Szeretem a munkásembereket. Szeretek velük művészetről beszélgetni. A sarki döneresnek elmondani, hogy miért fényképezek szemetet: ebben látok értelmet, örömöt. Ebből tanulok. A tudás legnagyobb ellensége nem a nem-tudás, hanem a tudás illúziója, ahogy Einstein mondja. Fényes bizonyítéka ennek, hogy a ‘szakmán’ belül legtöbbször csak kicsinyes egómérkőzések folynak. De például nagyon jó tudósokkal is beszélgetni. Még akkor is, ha a legtöbben nem veszik komolyan a művészeket, mert a mi munkamódszereink és eredményeink gyakorta nem számszerűsíthetők. A művészek és a tudósok sokszor egymás ellenében dolgoznak, de meggyőződésem, hogy lényegében ugyanazt akarjuk, és ugyanannak az megszállottságnak a két véglete vagyunk.”

phenomenon-06-web

Technikák, eszközök

“Használhatsz bármit, ami kéznél van. Tegyél mákot a kávéfőzőbe! Rajzolj pöcsöt a plakátnak! De azért lehetsz ambiciózusabb is. Én meglehetősen szeretek fényképezni. A kamera azért született, hogy láthatóvá tegye a világot, hogy megállítsa az időt. Az elmúlt kétszáz évben a fotó a világ legelterjedtebb, legpopulárisabb tömegmédiumává nőtte ki magát, és ez által olyan hatalomra tett szert, ami alapvetően megváltoztatta a természetét. A képek ma már inkább eltakarják, mint megmutatják a világot, mint egy nagy lepedő. Közvetítettebb, áttételesebb, mediáltabb lett a valóság. Egy-egy képpel most sokkal kevesebb időt töltünk, de ugyanakkor ezzel a képözönnel egy újabb réteget is képeztünk a valóság szövetén. Hogy ez a réteg milyen célt szolgál, hogy inkább a rejtőzködést, a megmutatást vagy a megmutatásban való rejtőzködést, azt talán még korai lenne megítélni. Mindenesetre Heidegger szerint a világ önmaga megmutatásával rejti el a szemünk elől a saját valódi természetét — és talán most egy kicsit úgy néz ki, mintha mi magunk is szeretnénk képek mögött rejtőzködni. Jobban szeretünk látszódni, mint megmutatkozni.”

phenomenon-07-web

Inspiráció

“Elsőre Wolfgang Tillmans jut eszembe, az egyetlen fotós, akinek mostanában valahogy sikerült lehámoznia azt a kétszáz év alatt felgyülemlett modorosságot, ami a fotográfiát jellemzi. Sokkal radikálisabb úgy látni és láttatni a dolgokat, amilyenek valójában, ahelyett, hogy dramatizálnánk és elidegenítenénk őket, és ő volt az első, aki nekem ezt megmutatta. De sokat tanultam az ötvenes évek art brutjától, a bécsi fantasztikus realistáktól, a japán wabi-sabi esztétikától, hatással volt rám az aszemikus és az automatikus írás, és a non-konceptuális mentális tartalom elmélete, Jiddu Krishnamurti és Kahlil Gibran munkássága. A kortársak közül jó iránynak érzem a metamodernisták ‘New sincerity’-jét, az új őszinteséget, Luke Turner és Shia Labeouf törekvéseit. Minden információ lehet a tudás forrása, empirikus vagy aforisztikus, nem számít az igazságértéke. Tillmans is ezt mondja: >>Ha egy dolog számít, minden dolog számít<<Justin Bieber meztelen feneke az Instagramon éppúgy hordozhat megváltást, mint Derrida egész munkássága. Leonard Cohen is inspirál. Madonna is inspirál. Jézus, Buddha, Björk, Steve Jobs, Muhammad Ali, rengetegen vannak. Az őrültek. A különcök. A lázadók. A bajkeverők. Akik nem szeretik a szabályokat, és nem tisztelik a paradigmát.”

25-23-full-ed

Siker

“Egy éve kiadtam egy vaskos, négyszáz oldalas könyvet a képeimmel. Egy hónappal később ültem egy vonaton Toszkánából Zürich felé, César Chávez, a mexikói származású polgárjogi harcos nem kevésbé éleselméjű és aranyszívű unokájával, Anthony-val, aki egyszer csak fogta magát, és a könyvem egész, négyoldalas, nyolcas betűvel szedett előszavát felolvasta a mellette ülő David Steindl-Rast atyának, aki egy másik teljesen elképesztő alak, a Bécsi Művészeti Akadémián szerzett magiszteri oklevelet, PhD-t, aztán Amerikában bencés szerzetesnek állt, de közben zen-buddhizmust is tanult, teológus, antropológus, pszichológus és író, kilencven éves, és még mindig megállás nélkül járja a világot, és osztja az észt. És ez a két csodálatos, kivételesen remek ember ott ült velem szemben, és az én gondolataimat osztották meg egymással. Ez volt életem legboldogabb pillanata. Ha egyetlen példányt sem adtam volna el, ezért az élményért már akkor is megérte megcsinálni a könyvet.”

DSC_7093-3-web

Zene és rajz

“Tízéves koromtól jártam Lantos Ferenc művészeti szabadiskolájába, ott tanultam rajzolni Révész Klára keze alatt. Nagyjából mindent, amit a képalkotásról tudni illik, Lantosék művészetpedagógiai koncepciójával tanultam meg, amelynek célja a világot összefüggéseiben felfogó, környezetéhez harmonikusan illeszkedő ember kinevelése, a természet alapelveiből kiindulva: integrálva volt a zene, a természeti ismeretek és a képzőművészet. Közben a nagymamám cipelt magával komolyzenei koncertekre, és mindent megvett nekem hanglemezen, amiről tanultunk. Felálltam egy sámlira a nappaliban, és dirigáltam a képzeletbeli szimfonikus zenekaromat. Azt hiszem, a zene a legjobb médium. A szemünk értelmez, de a hangok láthatatlanok, és a fülünk érez. Valójában minden szervünk csak érez, de a szemünk valahogy nagyon elhitte a maga igazát. A fülünk ellenben nagyon vallásos, a csodákban hisz.”

DSCF1165-web

Célok és álmok

“Szeretnék fiatal művészeket tanítani. Nem olyan értelemben, hogy ‘továbbadom, amit tudok’ — jó esetben az én úgymond ‘szaktudásom’ pillanatokon belül elavult lesz. Amit szeretnék, az végtelen mennyiségű kérdőjel elhelyezése a fejekben. A fiatalok mindent elhisznek. Meg mindenki sztár akar lenni, megfelelni a korszellemnek, és igényeket kielégíteni. Nem ez a feladat, nem ez a siker. Első látásra nagyon így néz ki, mert egy nagyon beteg társadalomban élünk, de a dolgok nagyobb rendszerében ennél fontosabb dolgunk van — pontosan azért, mert beteg a társadalmunk. Soha nem lesz forradalmunk, ha nincs utópiánk. Hol van az utópiánk, kedves gyerekek? Mi fogja felváltani a haszonelvűséget, meg a virtuális látszatlétezést? Mikor növünk már fel? Türelmetlen vagyok.”

DSCF9281-ed

Heti kérdések

Kedvenc mondás:

“Az egyetlen igazi valuta ebben a csődbe ment világban az, amit akkor mutatsz magadból, amikor nem vagy menő.” — Philip Seymour Hoffman

DSCF2533

Boldog vagy?

Az a pillanat, amikor szükségét érzem, hogy kimondjam, hogy boldog vagyok, tapasztalataim szerint megegyezik azzal a pillanattal, amikor elvesztem a boldogság érzését. A szavak mindig szándékról beszélnek, és mindig akkor van rájuk szükség, ha hiány vagy tanácstalanság van a cselekvésben. A boldogság állapotát talán Hitchcock definiálta a legjobban, mint egy tiszta horizontot a szemed előtt, amikor nincs akadálya az alkotásnak, nincsenek emberi konfliktusok, amelyek hátráltatnak a cselekvésben. Kicsi emberek vagyunk, és mindig belefutunk ezekbe az egoista érzelmi turbulenciákba. De amikor ezek lecsillapodnak, és végre megint előre lehet nézni, és tiszta a kilátás, és tudod, hogy most teremteni fogsz valamit — ennél nem akarok boldogabb lenni.

Milyen munkán dolgozol jelenleg?

Ha az ember azt csinálja, amit akar, akkor mindig az a legizgalmasabb, amit éppen csinál. Nemrég Törökországban fotóztam szemetet, közben kiraboltak. és megkéseltek, kórházba és rendőrségre vittek, de nem vették el a kedvemet. Szeretném visszavinni a képeket oda, ahol csináltam őket, egy kiállítást tervezek egy fuvarozó telephelyen Isztambul külvárosában, ahol sokat mozogtam, és szeretnék csinálni egy dokumentumfilmet arról, ahogy az ott dolgozók fogadják az egészet. A Manifesta 11-nél pályáztam támogatásra, még nincs eredmény, de valahogy mindenképp szeretném megvalósítani ezt a projektet, jelenleg is támogatókat keresek hozzá. Egy távolabbi cél a “Szemeteskönyv”. De most visszamegyek Isztambulba, ahol egy háromnapos workshopot tartok az Urban Series konferencián, aztán Prágában képviselem a pécsi Apolló Mozit az Europa Cinemas Network gyűlésén, ahol az próbáljuk meg kitalálni, hogy miként lehetne valós közösségeket teremteni digitalizált körülmények közepette. Közben azon is dolgozom, hogy fogyasztatóvá tegyem az ipari hulladékomat a cinikus, elitista képzőművészeti közeg számára. Nem csak poénból, kéne a pénzük is. A szabadság nem olyan drága, mint gondolnánk, de azért nincs ingyen. Szeretnék elmenni Kínába, a világ legnagyobb elektronikushulladék-temetőjébe.

Ha nem fotó és képzőművészet, akkor mivel szeretnél inkább foglalkozni?

Hazamennék Pécsre, hogy még többet segíthessek Varga Gabinak csinálni az Apolló Mozit. A dédnagyapámnak mozija volt Újpesten. Úgy hívták, hogy Mesemozi. Mindent ő csinált saját kezűleg, plakátot festett, vetítőgépet szerelt, és főleg társasági életet teremtett a mozi köré, ahogy mi is, most. A véremben van. Így is napi szinten dolgozok az Apollónak, de ha hazamennék, gondolkodás nélkül rátenném az egész életemet. Nagyon szeretem.

Mester, akire felnézel?

Édesanyám. Hegyeket mozgatott már akkor, amikor még nem is tudta, hogy képes rá. Talán még most se tudja. És édesapám, aki a tökéletes kompromisszumképtelenségével és sziszifuszi eltökéltségével tanított meg rá, hogy mit jelent elhivatottsággal, szívből dolgozni.

Kedvenc hely, ahol lazíthatsz?

Igazából pécsi srác vagyok, nagyon ritkán jutok haza, de van egy kis házam, meg egy teraszom a Tettyén, ahonnan rálátok a fél városra, nagy kincs. Az ott a szívem csücske. Csak a körülötte lévő ország változott Mordorrá időközben.

Dolgok (lemez, könyv, film), amiket kifejezetten ajánlasz?

Könyv: Kahlil Gibran – A Próféta.

Film: Charlie Kaufman – Synecdoche, New York.

Zene: Seinabo Sey – Younger /acapella/ (mert nagyon sok idő, mire fiatalok leszünk):

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

CV

Vizuális kutatóművész. Budapesten született, aztán Pécsett, majd 2011 óta Bázelban, Svájcban él. A Zürichi Képzőművészeti Egyetem érdemes MFA-végzettje. Tagja a pécsi Apolló Mozi Alapítvány kurátori testületének, a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának és a Verein Flatterschafftnak. A Kodolányi János Főiskolán és a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karának Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén szerzett diplomát.

DSC_2799_no_ledge

http://balintradoczy.ch
facebook.com/balintradoczy
(Portréfotó: Szántói Lilla)

Címkék: , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás