A hét kreatívja: Karácsonyi Panka

Panka egy igazi multitálentum. Először fotóira lettem figyelmes. Aztán megismertem, és kiderült, hogy szinte nincs olyan művészeti ág, amiben ne vergődne zöld ágra. Festés, grafika, miegymás. Gyönyörű, igényes, különleges, mégis hordható táskákat is varr. Sőt, újabban igény szerinti bögregyártásba is belefogott. Igazán egyedi cipőre vágysz? Ő még azt is megoldja! Ha különvennék azt a sok művészeti ágat, amiben tevékenykedik, legalább 2 hónapig ő lehetne a hét kreatívja, és még akkor is tudna újat mutatni.


Panka a 2010-ben alakult kreatív fotóteam, a VisuARTs egyik fele. Ők nem modellekkel, hanem hús-vér emberekkel dolgoznak. De a művészetek iránti vonzalma sokkal korábban kezdődött. „Mióta szeretek ilyeneket művelni? Mióta az eszemet tudom.”

Szintén 2010-ben kezdte a KREA tervezőgrafika szakát. A legjobb helyen van.


Emellett fotózik – bár jobban szereti a képalkotás szót használni. Panka mindig alkot. Állandóan dolgozik, még álmában is. „Minden napom az alkotás körül forog. Minden percben agyalok valamin, vagy babrálok valamit. A villamoson utazva gondolatban szétbontom apró részletekre a plakátokat, újraszínezem, újra formázom. Állandóan azon gondolkozom, mitől lehetne jobb valami.” Nem csoda, hiszen legalább négy ember kreatív energiája szorult belé.



Nem csak képeket alkot, hanem rengeteg sok mást is. Például táskákat. Ezek általában olyanok, mint ő: izgalmasak, és néhol kicsit extravagánsak. Nem szereti a szokványos megoldásokat, semmilyen téren. Leginkább fényes anyagokkal szeret dolgozni, vagy azokat matt anyagokkal párosítani. De nem csak táskákban utazik, elkészít bármit, ami hordható. Vagy ami nem.

Kreativitása mellé remek ízlés és bámulatra méltó stílus párosul. Mindig is mindenhol kutatja a szép, a különlegeset. Nincs ez másképp a zene-vagy filmízlésében sem. Kíséletező típus. Minden téren megtalálja azt az egyediséget, ami passzol hozzá.



Kedvenc mondás

“Mikor elengedem, aki vagyok, azzá válok, ami lehetnék.” – Lao-ce

Heti kérdések

Boldog vagy?

Relatív fogalom ez szerintem, ha akarom, az vagyok, ha elvesztem az egyensúlyt, akkor nem. Mint minden embernek, nekem is van jó és kevésbé jó periódusom, hiszen zajlik az élet körülöttem és bennem is. Alapvetően törekszem arra, hogy boldog legyek. :)

Milyen munkán dolgozol jelenleg?

Most épp boros címkét tervezek, suliban étterem arculatot kreálok. Kilátásban van egy Drastik Puttó és egy másik barátom zenekarának fotózása is még idén.
Amikor meg van egy kis szabadidőm, akkor rajzolgatok, amennyit csak tudok.

Ha nem a grafika/fotó/tervezés akkor mivel szeretnél inkább foglalkozni?

Imádok filozofálni, megfejteni, kitalálni, összefüggéseket keresni mindenben, megismerni más emberek világát, tágítani az elmém minden bugyrát. Nem tudom ezt bekategorizálni, hogy mi lenne az “A” szakma. Izgalmas minden. Az összes érzékszervemre ható dolgot igyekszem befogadni, megemészteni, legyen ez gasztronómiai érdekesség, valami újfajta underground zenei stílus, akármi. Keresem azokat a dolgokat, amikkel, ha kapcsolatba lépek, akkor több leszek tőle.

Mester akire felnézel:

..huh. :)
Sok zseniális koponya van, behance-en követem is őket szorgosan.
…áhh.. ezt nem lehet pár mondattal lerendezni.. Rengetegen vannak! Szerencsére jó emberekkel hoz össze az élet folyamatosan, akiktől van mit tanulni. Van akitől azt, hogyan legyek erősebb, mástól azt, hogyan legyek türelmesebb, van akitől vizuálisan kapok erőt és útmutatást, vagy szakmailag terelget. Szerintem mindenkiben van olyan „skill“, amivel többé teheti ezt a világot.

Kedvenc hely ahol lazíthatsz:

Alapjaiban a zene a legjobb gyógyszer mindenre, így a lazításhoz is. Szerintem sokkal nagyobb hatása van az emberi szervezetre és a lélekre, mint ezt eddig tudományosan bizonyítani tudták, vagy ahogy egy nyugati ember használja. Hogy hol? Koncerten megvadulva és otthon full hangerőn csukott szemmel is, meditációként. Ahhoz, hogy regenerálódjak, sétálok az erdőben, hallgatom és megfigyelem azt, ami körülvesz. Ott érzem, hogy az életnek ezek a végletekig egyszerű dolgai mennek maguktól. Giccsesnek hangzik, de receptre kéne felírni a városi embereknek a természetbe járást. Alap, hogy mindig öröm, ha végre együtt lehetek azokkal, akiket szeretek, és megfejthetjük a világot egy pohár bor mellett, vagy épp rekeszizom-görcsig röhögjük át magunkat a következő napba.

Dolgok (lemez, könyv, film), amiket kifejezetten ajánlasz…:

Zeneileg perpillanat őket hallgatom rongyosra: Dead Can Dance – Anastasis lemezét, és egy új, szerintem zseniális, friss, ropogós banda az Alt-J – An Awesome Wave c. albumát.
Könyvek terén szerintem alap mű Lao-Ce Az Út és erény könyve.
Az év egyik legjobb filmjének pedig Wes Anderson rendezőtől a Moonrise Kingdom-ot (Holdfény királyság) tartom.

CV

Születési év: 1986
Tanulmányok:
-MDI- Ruha-és Textilipari Szakközépiskola és Szakiskola/ díszlet- és jelmeztervező asszisztens (2007-2009)
– KREA Kortárs Művészeti Iskola / tervezőgrafika (2010-)

Kiállítások:
2010 – KREA, betűképek (grafika)
2011 – KREA, tervezőgrafika vizsgamunkák (grafika)
2011 – PortfolioPoints bemutatja: Reflexion (fotókiállítás)
2011- AVON mellrák ellenes kampány-művészettel az emlőrák ellen

Honlap:
www.pankacreative.blogspot.com
www.be.net/pankacreative

Ne maradj le a magazin legfrissebb írásairól!
Csatlakozz a phenom'enon magazin Facebook-oldalához!
szerző:

címkék: , , ,