A hét kreatívja: Bálint Bianka (Bianicon)

Avatar photo
2016.02.11., 15:17

Bálint Bianka maga a két lábon járó Bianicon. Szabadúszó grafikus, hobbi illusztrátor, frisco rider és tetkós tanoncból lett tetoválóművész. Legutóbb a budapesti Dzzs Bár  és Zseb Café mutatta be önálló kiállításait, ahol a tervezőgrafikusként végzett firkász number one – dotwork – stílusban készült munkából nyílt tárlat. Bianka a bonyolult „több óráig elemzős” képek helyett igyekszik tiszta, egyszerű vonásokkal és alakzatokkal tarkított alkotásokat készíteni, amikkel mégis érzelmeket közvetít, alkotásai között pedig átdolgozott és saját ötletek is születnek. Friss arcként, és a kiérdemelt elismerést előtérbe helyezve a „hírveréssel” szemben, a Bianicon név mögé bújva, csendben igyekszik figyelni az emberek reakcióit, mi pedig őt.

Kezdetek

„Művészeti gimi után jártam egy évig képgrafikára, akkor úgy éreztem, hogy nem ez az a pálya, ahol ki tudok teljesedni. Átiratkoztam tervezőgrafikára a Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskolába. Ott sajátítottam el az alapokat, és az első év után elkezdtem kialakítani a saját “brandem”. Nem volt vele különösebb célom, saját magam kiélésére kezdtem el – és csinálom még most is, csak már nagyobb az érdeklődés felé.

Egyetemre sosem szerettem volna járni, szerintem túl sok a maszlag és a felhajtás az egyetemek mellett. Elhittem, hogy sima szakmai végzettséggel is el tudom érni azt, amit az egyetemisták. Lehet, hogy ez az út hosszabb, viszont sokkal több tapasztalattal jár. Egyébként a tanárok és a család unszolására volt egy rövid próbálkozásom Pécsett; akkor indult ott először tervezőgrafika, de nem vettek fel. Hiszek a jelekben, nem véletlenül nem jutottam be.”

Hivatás

„A munkámban azt kedvelem, hogy nem tekintem munkának.”

Alkotás

„Motivál, hogyha az emberek meglátják a logóm, tudják kivel azonosítani – nem a személyemmel, hanem a munkáimmal. Illetve ha meglátják a munkám, eszükbe jusson a logóm. Szeretnék ilyen ördögi kört.”

Kollaboráció

„Leginkább magammal – szeretem, ha minden úgy megy, ahogy én azt elképzeltem, és úgy is valósul meg, és ha mégsem, akkor csak magamat tudom hibáztatni. Persze szívesen kollaborálok is, eddig nagyon sok érdekes emberrel hozott össze a sors. A jövőben lesz is sok finomság több ilyen együttműködés jóvoltából.”

Technikák és eszközök

„Az eszközök tárháza számomra végtelen. Elég sok felületen és anyagon mozgok, állandóan kísérletezem. Vannak digitális melóim, de van tűfilces, akrilos, filces, nyomdafestékes, textilfestékes, linómetszetes munkám is. Érdemes rátekinteni a BNCN Clothing nevezetű Facebook-oldalamra is… Mert persze mint majdnem minden ilyen kreatívos, én is bepróbálkoztam a saját grafikás ruhákkal. Aztán kevésnek bizonyult, hogy csak grafika van már meglévő dolgokon, és elkezdtem megvarrni hozzá a dolgokat, leginkább táskákat. Sajnos jelenleg nincs elég időm erre a fakultatív tevékenységre, viszont nem tudnék csak egy dologgal foglalkozni, abba belehalnék, kell, hogy több projekten dolgozzak egyszerre, így van meg az egyensúly.”

Inspiráció

„Elég felcsapnom az internetet, és már jönnek is az inspirációk, és ugyanez van az utcára lépéssel is. Ömlik a sok információ, a sok inger, nehéz nem inspirálódni… De sokat pörgetem az Instagramot is. Nagyon jó kis oldalak vannak, amelyek meghatározott stílusú munkákat gyűjtenek össze. Ilyen például az insta_blackwork nevezetű oldal, csupa blackwork munkával. Igazi ékszeres doboz, nézzétek meg!”

Siker

„Mivel személyes megkeresésre dolgozom. mindegyik munka sikeresnek tekinthető. Azt viszont nehéz megítélni, hogy melyik volt a legizgalmasabb munkám, mert az a baj, hogy nem vezetek naplót, a memóriám meg már nem a régi. Persze mindig az a legizgalmasabb, amikor valami új dolgot próbálok ki egy-egy megkeresés hatására. A grafikában az a jó, hogy nagyon sok mindenhol/mindenen meg tudja állni a helyét, így izgalom is akad bőven, de nem tudnék kiemelni egyet.”

Zene és rajz

„A zene az utazások egyik legfontosabb kelléke, munka közben viszont jobban szeretem a csendet. Rajzolás nélkül pedig elképzelni sem tudom az életem.”

Szakma

„Nehéz talpon maradni és újszerű dolgot nyújtani, nagyon sok a tehetséges fiatal, egyre nehezebb ez a szakma. Talán jó lenne, ha nem csak egy bizonyos réteg képviselné ezt az egészet.”

Célok és álmok

„Ezek mind jövőbeni dolgokról szólnak. Nem tervezem előre, próbálom megélni a jelen pillanatát. Egyszer egy kávézóban kaptam egy kártyát, mindegyik kártyán volt egy szó. Az enyémen a “flow” volt, tökéletesen passzol az életemhez.”

Kedvenc mondás

„Cool kids never die”

Heti kérdések

Boldog vagy?

Változó.

Milyen munkán dolgozol jelenleg?

Jelenleg tetoválóként próbálok kiteljesedni a budapesti Queen of Hearts Tattoo-ban, persze a háttérben még sok projekt fut, amikről majd legközelebb mesélek.

Ha nem rajz és grafika, akkor mivel szeretnél inkább foglalkozni?

Egy ideig érdekelt a színészet, de aztán rájöttem, hogy a tévé kövérít.

Mester, akire felnézel?

Inkább olyan emberekre nézek fel, akik a közvetlen környezetben élnek, és személyesen is ismerem őket. De szeretem Toulouse Loutrec munkáit, Egon Schielét, Gustav Klimtet, Andy Warholt, Caravaggiót, Rembrandtot.

Kedvenc hely, ahol lazíthatsz?

Teljesen mindegy, a lényeg, hogy egyedül legyek, és senki ne szóljon hozzám. Nem vagyok az a kávézóban üldögélő típus.

Dolgok, amiket kifejezetten ajánlasz?

Ha mindenképpen kell valamit, akkor zenék, amiket hallgatok: The Kooks, Goldfrapp, Gold Panda, Johnny Cash, Tame Impala, SBTRKT, MGMT, Little Dragon, Efterklang, Fever Ray.

CV

2016 – tetováló / Queen of Hearts Tattoo
2015 – Pretty Simple II. kiállítás / Zseb Café
2015 – Pretty Simple I. kiállítás / Dzzs Bár
2013-2012 – grafikus / Stilldesign
2012 -2010 – Alkalmazott grafika / Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola
2010 – Főpróba kiállítás / Design Hét

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

BIANICON a világhálón:
FacebookInstagram, ArtHungry

/Bianicon portréfotó: Rátkai Viktória (Ronronner)/

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás